Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)
A Puszta természetvédelmi területei - Kiss István: A) A tatársánci ősgyep
A Nagytatársánc keletkezése titkát BANNER (1) tárta fel. Lelkes diákokkal 1939 nyarán nagyarányú ásatásokat végzett. Megállapította, hogy ez a földvár nem a tatár vagy török időkből származik, hanem építése az i. e. évezred korai századaira, a VIII— V. századra tehető. Feltételezi, hogy a kelták, vagy talán a szkíták ellen az ún. hallstatti időkben készült, a bronzkornak a vaskorszakba való átmenete időszakában. Története tehát csaknem 3000 éves. BANNER tisztázta az egykori földvár méreteit és szerkezetét is. Eszerint a szabálytalan félkör alakú kettős sánc 3050 méter hosszú, s a két vége közötti távolsága 1800 méter, s kb. 12 hektárnyi, természetes kialakulású magasabb térszínt vesz körül. E területet kettős sánc és kettős vizesárok védte. A külső sáncon kívül húzódó vizesárok viszonylag széles (28—37 m) és kb. 2 m mély volt. A két sánc közötti ún. belső vizesárok keskenyebb, de valamivel mélyebb (2.6 m) volt. A két sánc magassága az eredeti pusztai térszín felett egyaránt 220 cm lehetett. E kettős sáncrendszer komoly erődítmény volt, mivel délkeletre néző nyitott oldalán egy bővizű, viszonylag széles érre vagy folyócskára támaszkodott, amely a mai Száraz-érhez, ill. az Ős-Maros vízrendszeréhez tartozott. Az említett két vizesárok e folyócskától kapta a vizét. A kettős vizesárok és kettős sánc biztos menedéket nyújtott az itt lakó népnek és állatállományának. A sáncív keleti felének végződésével szemben — a folyócska másik oldalán — ugyancsak volt egy kisebb méretű földvár, amelynek erődítmény-jellegét az 1783-ban készült József császári térkép is hangsúlyozza. A következőket jegyzi meg: „Az itt levő két régi sáncról nem tudjuk, ki és mikor építette. A nagyobbik némely helyen összeomlott, a kisebbik azonban még teljesen jó. Mindkettő olyan helyen fekszik, ahonnan a szomszédos vidék uralható." BANNER e két erődítményt nem tartotta együvé tartozónak, s itt ásatásokat nem is végzett. Keleti oldalán Pusztaföldvár lakói homokbányát nyitottak, mivel innen építkezésre igen jó, nagyszemű „marosi" homokot lehetett hordani. E „feltárás" nyomán KISS (12) tanulmányozhatta a nép által Kistatársáncnak nevezett földvár szerkezetét. Eszerint e kis erődítményt a folyócska partját kísérő egyik homokdűnére építették úgy, hogy a környező területekről legalább 3,5—4 m magasságú földtömeget hordtak. A folyton terjeszkedő homokbánya löszfalán 10—12 világosabb és ugyanennyi sötét, humuszban gazdag réteg bizonyította, hogy emberi munka eredménye. Szinte törvényszerű volt : a sötét csíkoknak az alsó része volt a legsötétebb, azaz humuszban leggazdagabb, ami viszont arról beszélt, hogy egykor sokan hordhatták a földet, mégpedig felszíni kitermeléssel. Amint a „sárgaföld" következett, hamarosan új felületről kezdték hordani a feltalajt, amely humuszban gazdag volt. KALICZ (6) mindkét sáncrendszerre mondja, hogy „Ilyen nagyszabású építmény létesítése a közösség igen nagyfokú szervezettsége mellett volt csak lehetséges." Az 1783-ban készült József császári térkép a Nagytatársáncot és a Kistatársáncot egyaránt „alte Schanz" elnevezéssel illeti. Milyen e két földvár jelenlegi képe? A Nagytatársánc területének nagyobb részét a múlt század végén és a jelen század elején feltörték, mivel a békés—csanádi löszhátnak ez egyik legtermékenyebb része. A legelőket azonban nem egyszerre szántották fel. Visszaemlékezések szerint az a mélyedésvonulat, amely a sáncrendszer két végződését délen lezárja, s amely BANNER szerint egykor ősfolyó medre lehetett, századunk elején még nagyobbrészt legelő volt. Ekkor még a Kistatársánc oldalán és tetején is legeltettek. A harmincas évek elején a sáncrendszeren már csak négy helyen találtam gyepes részt. Éspedig: ősgyepet a külső sánc külső vizesárok felőli oldalán, gyepet az egykori osfolyócska medre területén, vizenyős, mély fekvésű gyepfoltokat a sáncív északi része külső vizesárkában, és a Kistatársánc oldalán, valamint tetején gyepes részeket. Közülük részletesebben csak az ősgyepről szólunk. Az egykori osfolyócska medrében a harmincas évek elején az ún. Jankó-féle tanya gyepjét találtam. Ezen az Adonis vernalis L. (tavaszi hérics) még tömegesen tenyészett, 36
