Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A gyermek és az iskola - Népi játékok

kot a második játékos szedte össze, s ugyanúgy megrázta és feldobta. így folyt tovább a játék, míg minden pénz gazdára nem talált. Ha egy maradt, akkor a játékos a három ujja közé fogta és úgy dobta fel, hogy az peregve, forogva hullott le. Ha nem pergett, nem volt gilt (nem volt jó). Ha az utolsó pénz is elfogyott, újrakezdték a játékot. Nagyobb pénzzel is lehetett dobni. A felnőttek sokszor koronában játszottak. Ez esetben is krajcárral dobtak, de egy-egy krajcár koronát is jelenthetett. Falravetös: Fal mellett játszották. A játékosok közül az első a pénzt lapjával a hüvelykés mutatóujja közé fogva a falhoz ütötte úgy, hogy az lehetőleg minél messzebb kerüljön. A második játékos úgy dobott, hogy legalább arasznyi távolságra megközelítse. Ekkor a második játékosé lett. Fel is vette a megnyert pénzt. Ekkor ismét ő dobott elsőnek. Azután a harmadik dobott, s így tovább. A kezdésnél az utolsó dobónak volt a legelőnyösebb a helyzete, mert több pénz közelébe lehetett dobni. Ha egyik dobás sem közelítette meg egy arasznyira a földén fekvőket, akkor a dobás sorrendjében egyenként felvették a pénzeiket, s dobtak. A játék csak akkor kezdődött újra, ha egy játékos minden földön heverő pénzt elnyert, ekkor ő dobott újra elsőnek. Utána olyan sorrendben dobtak, amilyen sorrendben a nyerő felvette a pénzt. Sárkányozás: Tavasszal, amikor a böjti szelek fújtak, sárkányoztak a gyerekek. Nem minden gyerek tudott jó sárkányt készíteni. Legtöbben csak kóválygó sárkányt csináltak. Legegyszerűbb volt elkészíteni a hatszögletűt, s legnehezebb a kerek fejű sárkányt. A hatszögletű sárkányhoz 3 szál nádat, spárgát, és újság- vagy sárkánypapírt használtak fel. A kisebb felületű sárkány nem maradt fent, azért a föntjárónak legalább 70—80 cm nagyságúnak kellett lenni. Ehhez 2 db 100 cm és 1 db 80 cm hosszú nádat szereztek. A két hosszabbat keresztbe fektették egymáson, s erre helyezték el keresztbe a rövidebbet, s középen cukorspárgával összekötötték. A nádak végeit a csomók felett két vágással kihegyezték. A nádszálakat úgy válogatták össze, hogy az elvágás, kihegyezés lehetőleg a csomó fölé essen, mert különben a zsineg könnyen behasította a nádat és zsineggel körülkerítették. A nádszálak végei egymástól egyenlő távolságra estek. Ha nem így készítették, akkor a sárkány félrehordott. Feszesen körülkötötték. A kötés után zsineggel ellenőrizték a nádszálak egymástól való távolságát. A papírt kitoldták, mert a papír kisebb volt, mint egy jókora sárkány. Az összeragasztott papírra (a papír sokszor nemzetiszínű volt) ráhelyezték a sárkány vázát, s a zsineg körül 5—6 cm-rel kijjebb körülvágták. A papír szélét csirizzel, esetleg tojássárgájával megkenték és a zsinegre ráhajtották. A sárkány közepére, a felső és alsó sarkaira vásznat ragasztottak, hogy a kantár és a farok zsinegje ne rágja ki. A napon vagy a kemence mellett megszárították. A felső sarkoknál és közepén a vásznat a nád mellett kétoldalt egy szeg segítségével kifúrták, hogy a kantár zsinegjét befűzhessék. A fenti méretű sárkánynál a két felső sarokban kb. 1 m hosszú zsinegnek a két végét befűzték, s megkötötték. A közepébe kb. 40 cm hosszú zsineget kötöttek. A méteres zsineg középpontjához kötötték a középpontra erősítendő zsineg szabad végét. Ha a középre kötött zsineg rövid volt, akkor magasabban járt, ellenkező esetben alacsonyabban. Ha nagyon rövid volt a középső zsineg, a sárkány nem ment fel. Újság-, vagy színes papírból farkat készítettek. 15—20 cm-es szélességű papírt ollóval 1 cm-es szeletekre vagdostak, illetve benyírtak, majd összegöngyölgették. A bevagdalt papírokat 5 cm távolságra zsinegre kötötték. A színeket váltogatták, nemzetiszínűre is készítették. A kantárfarok 1 m hosszú volt. A farkat a sárkány alsó két sarkához kötötték. Pontosan a közepére került a papírból készült lógó, mely 4—5 m hosszú volt. A hosszú farokra büszke volt a tulajdonosa. A végére — a szél nagyságától függően — rongyból hasogatott farkat kötöttek. Két fület is szoktak a sárkányra kötni. A négyszögletes sárkányhoz két szál nád kellett. Tulajdonképpen téglalap volt, függőlegesen úszott a levegőben. Ha nem jól kantározták, hamar szakadt. Nem ment magasan, kóválygott és sokszor „le is vágott!" 434