Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A gyermek és az iskola - Iskolábajárás a múlt század végén a pusztai zugiskolákban

s azt onnan kellett megtanulni. Ha aztán útközben az írás letörlődött, másnap kijárt a vicgács, vagy a lábszíj".

4 Az első osztályban az ujjukon számoltak 20-ig. A második osztályban már bizonyosan volt könyvük. Irkát is használtak : kisvonalasat és nagyvonalasat. A füzetekbe tintával írtak, tudták, hogy mikor írnak tintával, s csak akkor vittek tintát az iskolába, melyet a városban a „nyomdába" (papírboltban) vettek. A tollszár részei : tollszár, réz és penna. A plajbászt (ceruzát) és a pennát a toktartóban hordták az iskolába. Ez bükkfából esztergált, kétrészes, festett tok volt. Ma már a régi iskola emlékét csak itt-ott egy palatábla, vagy egy kerektoktartó őrzi. Ha a tanító kiment, vagy el kellett menni, kiállított egy hatodikost, s meghagyta, hogy melyik osztálynak mit kell csinálnia, sokszor az egyszeregyet mondta az egész iskola karban. A tanyai iskolákban, a zugiskolákban csak a legszükségesebb dolgokat tanulták meg: írni, olvasni, számolni, de nem egy iskolában azt a keveset alaposan besujkolták. Láttunk nagyon szép írással készült levelet, amelyet zugiskolába járt parasztember írt. Szünetekben a tanya körüli gyöpön játszottak — ha az idő engedte. A dolgukat vagy a „nagyég alatt", vagy a dudvarakás mellett, vagy — ha az idő olyan volt, esett — a nagyszínben végezték el. Tanítás alatt a tanítótól is gyakran kikéredzkedtek. Az egyik orosházi zugiskolában érdekes módon ellenőrizte a tanító azt, hogy egyidőben csak egy gyerek legyen kint. A kiengedett gyerek egy kis akasztóval ellátott fapöcköt — „Jancsit" — húzott az ajtó belső kilincsére. Amikor visszajött, leakasztotta és kivitte az asztalra. Ujabb jelentkező csak akkor mehetett ki, ha a Jancsi nem a kilincsen csüngött, hanem az asztalon hevert. A fegyelmezést minden tanító úgy oldotta meg, ahogy tudta — vérmérsékletének megfelelően. A kisebb vétségért megpirongatta, megszégyenítette a tanulót. A valamivel nagyobbért már pacsi járt, amelyet tenyeresnek is hívtak. A vétkes nebuló egyik kezét kinyújtotta tenyerével felfelé, a tanító rásuhintott a pálcájával vagy a pogácsával, amely egy fakanálszerű ütleg volt, lapos fejjel. Ha kettőt kapott, akkor a másikat a másik tenyerébe mérte a mester. A körmös már jobban fájt : a hüvelyk-, mutató- és középső ujjat egymás mellé tették és arra kapták az ütést. Ha a tanító hirtelenkezű volt, gyakran megcibálta a gyerekek haját, fülét. A kisebbeket a padban felállította, vagy a sarokba térdepeltette. Érdekes adatot kaptunk Pál Flóriántól, akinek az édesapja mesélte : az ő tanítója lábbeli rëpërállást, javítást is vállalt, s amikor a gyerekek nagyon felmérgesítették, közéjük vágta a kaptafát. Minden iskolában az asztalon hevert a mogyorópálca, azzal mérték a fenekest. A fenekelés egyik módja az volt, hogy a delikvens nyújtott térd helyzetben megfogta a csizmája orrát, s akkor a feszes nadrágjára — az ülepére, magyarul a seggére kapta a két-három ütést. Vagy: „Feküggy a padra!" parancsszóra az első padra lefeküdt, illetőleg ráhajolt a „bűnös", és a gyereknek a padban ülő lefogta a fejét. A vásottabbja — előrelátó módon — kispárnát dugott a nadrágjába, de hamar leleplezték. Pofozkodásról kevesebbet hallottunk. Aki a verést kapta, rendszerint azt mondta: „Nem fájt!" A fegyelmezésre vonatkozó emlékek helyet kaptak a megyei jelentésekben is, így Békés megyében erről a következők szólnak: „A fegyelem igen rideg. A «nyírág», a «virgács», «plágáló vessző», «tenyérverő lapocka», lábszíj, nagrágszíj és olykor a pipaszár is rendre járja, sőt éles pálcikákra, borsószemekre is térdeltetik a kis tanulókat."

5 A tanyai iskolákban a tanítás végén elénekeltek egy esti egyházi éneket, imádkoztak és azután hazamentek. A nagyobb lányok a tanítóval ottmaradtak és kitakarították az iskolát. Sinkó Antal — aki az orosházi tanyavilágban Győri Péter elejbe járt iskolába — emlékszik, hogy karácsony böjtjén a két szomszédba vezette a tanító a gyerekeket, a gádorablaknál felállította őket és elénekelték a „Krisztus Urunknak áldott születésén..." с kará* Szentkereszty Tivadar: i. m. 21. 5 Szentkereszty Tivadar: i. m. 20. 427