Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)
Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Amiért dolgoztunk - Ételek, étkezés - IX. Levesfőzés
tak és a levesre öntötték. Ez finom ízt és szagot adott a levesnek. Tejfölt tettek rá és a puha gombócot kanállal kettévágták, s a levével együtt kanalazták. A vásárhelyiek sohasem ették a kerekgaluskát tejjel. A kerekgaluska-levesre gyakran sort kerítettek. Az orosháziak gombóclevest főztek. Először elkészítették a gombócot. Jó félmarék lisztet kevés zsírral összedörgöltek és sós vízzel összeállították. Tojást is ütöttek bele, az tartotta össze. Nagyobb gombócokat csináltak, mint a vásárhelyiek. Vízben megfőzték. Hozzáöntötték a tejet és a tejjel is fonalták. Egyesek felestejben főzték a gombócot. (Szokás volt a levesbe egy kis cukrot is tenni.) Kanállal vagy késsel négyfele vágták. Egyesek azt szerették, ha a gombóc minél fújtósabb volt. Ritkábban vékony rántással, de nem tejjel főzték a gombóclevest. Táskaleves. A vásárhelyiek sokszor elővették. Ezt a levest az orosháziak némettáskának hívták. Először feltették a levest, míg a leves főtt, elkészítették a táskát. Négy személyre három tojásból úgy készült, mint más levestészta. A vékonyra nyújtott tésztát meleg zsírral megkenték és pirított vöröshagymával leszórták, borssal megpörgették, vagy pirospaprikát szórtak rá. Majd kétfelől egymásra hajtották, s amikor a hajtással összeértek, hosszában kettévágták. Ujjnyi hosszúságú darabokra vagdalták, végül egy kicsit megtekerték. A táskákat a levesbe tették és megfőzték. Tálalás után forró zsírral és egy csipetnyi sóval megsuhintották. Az orosháziak a tésztát vékonyabbra nyújtották, mint a vásárhelyiek és az összehajtott, elvagdalt tésztadarabokra egy laza csomót, görcsöt kötöttek és mellette elvágták. Ezt mindaddig folytatták, míg a tésztából tartott. Túróstáska-leves. Turustáskát a vásárhelyiek főztek. Négy személyre három tojással tésztát gyúrtak. A leütött tojáshoz egy tojásnyi vizet öntöttek és csigatészta puhaságú tésztát gyúrtak. Nyújtófával vékonyra elnyújtották. Fél kilogramm túróhoz két tetejes kanál lisztet tettek és egy tojást ütöttek rá. ízlés szerint megsózták, kevés borsot hintettek rá, majd öszszegyúrták, végül 3 cm-es darabokra szaggatták. A kis csomókat egyenként az elgnyújtott tészta szélére rakták, egymástól olyan távolságra, hogy a csőrgemetélővel (az orosháziak ezt derejemetélőnek mondták) el tudják vágni. Amint kiraktak egy sor túrót, a tésztát ráhajtották. A csőrgemetélővel először hosszában, majd keresztbe eldarabolták. A puha tésztát a metélő összenyomta és a táska tölteléke főzés közben nem folyt ki. A táskák a nyújtódeszkán sorakoztak, nyáron szalvétával vagy szakajtóruhával letakarták. Amikor a bezöldségelt leves lobogva forrt, egyenként belerakták, 10 percig főni hagyták, majd tálalták. Tálalás után paprikás vöröshagymát suhintottak rá. 3—4 táskát szedtek egy-egy tányérba, s levet mertek rá. Evés közben vagy eldarabolták kanállal, vagy előre eldarabolták, s azután szedték rá a levet. Galuskaleves. Legtöbben tojással készítették. Egy tányérba egy tojást ütöttek. Egy csipetnyi sót tettek hozzá és kanállal jól fölverték. Tejfölt vagy zsírt, s egy kevés vizet tettek hozzá. Liszttel olyan puhára keverték, hogy kanállal könnyen lehetett szaggatni. Egyesek a levét úgy bezöldségelték, mint a zöldséglevest és egy-két szem krumplit is tettek bele. így ízesebb lett. Amikor a leveslé forrt, kanállal beleszaggatták és lassan főzték. Hetenként ezt a levest is elővették. — Szárazgaluskát is szoktak készíteni. Nem tettek bele sem zsírt, sem tejfölt. A főzés után leöntötték zsírral, majd tejfölt öntöttek vagy túrót kentek rá. Disznóhúsleves. Csak friss disznóhúsból készítették disznóvágáskor és disznóvágás után. Sózatlan húsból készült. Feltették a levest és egy személy részére egy szelet húst tettek bele. Csontos hús került a levesbe, mert a velőscsontból fő a jó leves. Körösztcsontot (csípőt), orját és lapockát daraboltak a levesbe. Amikor a hús puhára főtt, kivették a levesből és egy kis sóval mögpörgették, s paradicsom- vagy meggyszószt készítettek hozzá. A húslevest leszűrték, a fazékba visszaöntötték, s amikor fölforrt, vagy csigát vagy tésztát tettek bele. Egy. 340