Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)
Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Nem minden nap - Tilalmas dolgok - 2. Határzár kijátszása
Az idősebbek inkább a rövidebb, de szélesebb sallanggal ellátott kostökzacskót pártolták. Ezen a sallangokat nem cifrázták. A zacskót úgy zárták be, hogy a kampós fapöckös szárral körültekerték a nyakát, átdugták, majd ráhúzták. A pipás ember a pipáját a tanyában valahová letette, amikor nem szívta, legtöbbször nem volt állandó helye. Ha nem tudott éjjel aludni és éjszaka is pipázott, akkor a fejénél tartotta, de ez csak az idősebbeknél volt így. A fiatalja sokat dolgozott és végigaludta a rövid éjszakát. Az ünneplő hosszabb szárú pipát, vagy a tajtékpipát az ablakpárkányon tartották. A pipás ember először a pipaszurkálóval megszurkálta a bagót. Ami a pipa kazánja alján megmaradt, az volt a bagó. Jó büdös volt. Ezt lazította fel a szurkálóval, azután a bal tenyerébe kiverte. Minden egyes verés után a tenyerét félrefordította, s lehullott róla a bagó. A bagós ember a bagó alját — amely már nem volt pörnyés — betette az „északi oldalra v . Három ujjal összecsípte és a zápfogára tette, majd szopogatta. Orosházán a bagós Csiszár és a bagós Birkás nem is pipált, csak bagózott. Birkás Istvánról lehetett is látni, hogy bagózik. Ujj István mondta is neki: „Vigyázík kend István bácsi, kiesik a szájából a bagó!" „Néma! Néma!" Csak röviden ejtette ki, hogy valóban ki ne essen. A bagós emberek akkorát köptek, mint egy kacsafos. Nem sok bagós ember volt. Ilyen volt Orosházán Madarász Mihály harangozó is. Amikor indult felfelé harangozni, a zápfogára vágott dohányt tett, s ahogy húzta a harangot, traktusra (ütemre) köpött mindig egyet. A pipa kiverése után előszedte a kostökzacskót, kinyitotta a száját, beledugta a pipa kazánját és a jobbkéz mutatóujjával jó erősen teletömködte dohánnyal a pipát. Azután a szájába vette a csutorát, s a masinát meggyújtotta. Mindjárt elkezdett szipákolni. Amikor már égett a dohány, ráhajtotta a kupakot. Egyik ember lassabban s a másik gyorsabban szívta a pipát, a száraz dohány nem aludt el. Amikor a háborúk alatt gyufahiány volt, acéllal, taplóval gyújtottak a pipára, a parázsló taplót rátették a dohány tetejére. Ezt a tűzgyújtó szerszámot nótába is foglalták: Be van az én szűröm ujja kötve, Kedves kisangyalom, ne kotorássz benne. Mert az egyikbe acél, kova, tapló, A másikba százforintos bankó. A fiatal pipás a fogával fogta a pipát, az idősebbek a markukban tartották. Amint egy szívat elégett, eltették, s csak később gyújtottak rá ismét, az egyik ember előbb, s a másik később. Volt aki amikor felkelt, az volt az első dolga, hogy pipára gyújtott, volt aki evés előtt sohasem gyújtott pipára. Legtöbb ember egy délelőtt két pipát (pipa dohányt) szívott el. Evés után igencsak rágyújtottak. Sokan a lefekvés előtt is pipáltak. Sokszor azonban a nagy dologidőben, nem értek rá pipálni. Fekete Sándor legénykorában lefekvéskor rágyújtott, s amikor az anyja költötte szart kötni, még meleg volt a pipája. Az asszonyok gyerekkoruk óta megszokták a pipafüstöt, s nem szóltak, ha a gazda a szobában is pipált. A pipás emberek a földes szobában köpködtek. Kevés helyen egy kis ládika állt az ajtó mögött homokkal tele, s abba köptek. 2. Határzár kijátszása Ritkán fordult elő, hogy vész miatt lezárták a Vásárhelyi-határt. Ez mindig rosszul esett, mert sokszor a vész góca 30—40 km-re esett a határ azon részéhez, ahol az állatok viszont makkegészségesek voltak. Ha pl. Gorzsán fellépett a sertés vész, az egész vásárhelyi határt fertőzöttként kezelték; jóllehet, hogy a Puszta Földvár felőli része nagyon messze volt a fertőzött területtől. Régebben a száj- és körömfájást nem is jelentették, hanem a pa314
