Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A tanya és élete - III. A tanya melléképülete - 5. A polyvás - 6. A tyúkól

kellett alul egy sor kévés szart tenni. Dróttal lekötötték és a végére egy-egy téglát kötöttek. A szalmatető jó szűzdohány-rejtek volt. A különálló kocsiszínnek ritkán cseréppel fedett nyeregteteje volt. Sok kocsiszínt más épülethez toldták, ragasztották. Legtöbbször a tanya, ritkábban az istálló végéhez. Ha azonban az ól végéhez ragasztották, akkor egy fedél alatt volt azzal. A góréhoz is ragasztották, de csak az udvar felől. A góré tetejét egy kis töréssel meghosszabbították, a fészertetőt 2—3 oszlop tartotta. A góréhoz ragasztott szín szabadon volt, nagyon ritkán deszkával kerítették el, de akkor nem járta úgy a szellő. A kocsiszínt azért volt előnyös a góré mellé tenni, mert amikor a szín alatt fosztottak, a góréból néhány lécet levettek, s egyenesen a góréba dobálták a megfosztott csöveket. A kocsiszín nyitott vagy zárt volt. Legtöbb esetben a falat lécből készítették, kívül-belül besározták és bemeszelték. A más épülethez ragasztott kocsiszín két falát vályogból rakták, besározták és meszelték. Amilyen magas volt a fala, olyan magas volt a kapu. A kapu akkora volt, hogy egy hajaskukoricával megrakott kocsit is be lehetett tolni. Ha kukoricatöréskor esett az eső, akkor egy kocsival betolták s ott fosztották meg. Ha a tanyában volt nyitott szín is, akkor a vásárhelyieknél a csukottnak kapusszín volt a neve. A kaput sokszor vörösre festették vagy kátránnyal bekenték. De akkor a melléképületek ajtait is olyan színűre festették. A kocsin kívül a színben tartották még a nagyobb gazdasági gépeket : vetőgépet, rostát, szecskavágót, répavágót, ekét és a boronát, valamint az aratógépet. A boronát leállították valamelyik oszlophoz. A tüskeboronát (a vásárhelyieknél: tüsökboronát) télire a góré külső oldalán akasztották fel. A színt bekerítették, mert nem szerették, ha a tyúkok öszszepiszkolták a gépeket, szerszámokat. Ideiglenes színt szalmakazalban is vágtak. Szalmavágóval kivágtak a kazalból egy cikket. Felül gerendákat tettek s nyitottan állt. Ritkán kocsit is toltak bele, de legtöbbször csak a kisebb gazdasági eszközöket helyezték el benne. A szabadban nemigen állt a kocsi. A nagy meleg kiszárította, az eső pedig elgörbítette. Nagy ellensége volt a kocsinak a szabadban való állás. 5. A polyvás Lehetőleg az istállóhoz közel építették. Az orosháziak szerették, ha a polyvás teljesen külön állt. A takarmánytól függött, hogy mekkora. Oszlopokon állt, az oldalát napraforgó-, cirokszállal készítették és besározták, de nem minden esetben meszelték be mésszel, legtöbbször csak sárgafölddel. Ez volt a legigénytelenebbül elkészített mellékhelyiség. Szalmateteje volt, egy ajtóval a végén. A vásárhelyiek a polyvást általában az istálló végéhez ragasztották, vagy az istálló tetejét hátul meghosszabbították. Nemcsak polyvát tartottak benne, ott volt a helye a szecskavágónak is. Tavasszal, amikor fogytán volt a polyva s kaszálni lehetett zöldtakarmányt, azt is ott szecskázták meg és összekeverték polyvával. A polyvásban kéziszerszámokat is tartottak: fa-, vasvillát, kisgereblyét stb. 6. A tyúkól Csak nagyon kevés tanyában lehet látni földbe ásott tyúkvermet. A következőképpen készítették : Téglalap alakú vermet ástak. A két oldalára és a végére egy alacsony vályogfalat raktak. A szelement 2—3 földbe ásott oszlop tartotta. A horogfákra akácdorongokat fektettek. Náddal lerakták és agyagos sárral kívül jó vastagon letapasztották. Sok helyen 256