Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Koczka Pál–Nagy Gyula: A család munkája - II. Munkamegosztás a többtagú családban - 1. A munka akpáláskor

Február végén, március elején, ha a föld megszikkadt, elvetették az árpát és a zabot. Az összes szántást mé'gfogasozták, megsimítozták. A simítozás úgy történt, hogy egy súlyosabb gerendát, vagy egyenes akácderekat kötöttek a lovak után s azzal elsimították a szántást, hogy ne szikkadjon ki a föld. József nap körül elvetették a répát, majd április utóján a kukoricát. Mire a kukoricát elvétenék, megkezdhették a répa kapálását. Ha a gazda barkácsuló természetű volt, akkor a fenti munkák közötti idejét úgy hasznosította, hogy ásó—, villa—, kapanyelet faragott, hámfát, lőcsöt stb. készített. Megjavította a nagygereblyét, a tuskózó gereblyét és ha szükség volt rá, gyalogszéket, fejőszéket is készített. Előfordult, hogy egy-egy mutatósabb tárgyat készített a rokonoknak vagy a szomszédoknak. Ritkán vesszőkast is kötött. Ha volt a kertben szőlő : kinyitotta és megmetszette. A méhesgazda kaptárt készített és a méhek körül foglalatoskodott. Igyekezett minden napját hasznos munkával eltölteni, mert következtek a szorgos munkák, amikor ilyen munkákra már nem futotta az idő; mert a kukoricakapálástól a répabetakarításig úgyszólván egybefolytak a munkák. Ugyanebben az időszakban a gazdaasszony elvetette a mákot, gyökeret, sárgarépát és a virágoskertet is rendbe tette. Beszerezte a kotlóültetéshez szükséges ládákat (narancsosládákat), s ha volt kotlója, megültette. Kijavította a dolgozóruhákat. Ilyenkor jobban ráért a gyerekekkel foglalkozni, felügyelt a tanulásukra. Segített a nagyobbacska lány kézimunkájának elkészítésében, főleg az elkezdésében. Az ehhez hasonló munkákkal ő is igyekezett, mert kapálástól — akárcsak a férfiaknak — neki is több dolga került. 1. A munka kapáláskor Az év első szorgos munkája a kukoricakapálás volt. Korábban keltek, mint máskor, az ébresztő hajnali három órakor volt. Ennél korábban nem keltek, mert úgysem lehetett a sötétben, nagy harmatban kapálni, főleg a második kapáláskor. Minden mezőgazdasági munka, s így a kapálás is mindig sürgős volt, mert ha nem igyekezett, sokszor megszaporodott a munka— úgymond „körmére égëtt a dolog"—, ezért megfeszített erővel iparkodott a kapálást elvégezni. Felkelés után nyomban a jószágot látták el : elsősorban a lovakat etették, mert azokkal ekekapásztak. Az etetés-itatás a férfiak dolga volt. Utána azonnal befogtak az ekekapába. Ha a gazda maga ekekapázott, akkor csak egy lovat fogott be, legtöbbször nem volt lóvezető és ezért hajtószárral ekekapázott. Csikólóhoz vagy batenítatlan lóhoz mindig lóvezető is kellett. Ha azonban a családban volt olyan (akár saját fiú vagy nagyobbacska leány, akár béres), akire már rá lehetett bízni az ekézést, akkor két ekekapába fogtak. Ilyenkor három sort hajtottak, az ekekapa mindig a fogott sorok közül a két szélsőben ment, míg a középső sorban a lóvezető haladt. Amikor kiértek a tábla végére, akkor a szélső lovat a lóvezető sorába fordították, a lóvezető pedig a már megkapált szélső sorban ment. Egy forulóra négy sort húzattak (oda-vissza: egy forduló). A kapálás így sokkal gyorsabban haladt. Körülbelül 8 óráig dolgoztak. A parasztember a nap járásáról és a hasa korgásáról mindig tudta, hogy hány óra van s mikor kell früstökölni menni. Kifogás után a lovaknak abrakot adtak. Ha a gazdának nem volt segítsége akkor maga etetett. Miután a jószágnak abrakot adtak, ők is asztalhoz ültek s egykettőre megreggeliztek és már fogtak is be. Ha több lovuk volt, akkor 10 óra körül lovat cseréltek. Amikor délben megjelent a felhúzott kútgémen az ebédet jelentő fehér vagy piros kendő, kifogtak és először enni adtak a lovaknak, majd a kútvályúnál megmosakodtak, azután leültek az elkészített asztalhoz. Ebéd után elhúzták az asztaltól a széket és rágyújtottak, mert a rendes paraszt az asztal mellett sohasem gyújtott rá. Csak egy cigaretta elszívása volt a pihenés. 12* 179