Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)
Ember, munka, tulajdon - Hajdú Mihály: A Vásárhelyi-puszta nyelve
A VÁSÁRHELYI-PUSZTA NYELVE HAJDÜ MIHÁLY A Puszta nyelve, nyelvjárása nem egységes. Nem is lehet az, hiszen a kétféle betelepülők: a vásárhelyiek és az orosháziak magukkal hozták és megőrizték anyanyelvjárásukat, legföljebb azok bizonyos mértékben közeledtek egymáshoz. Nehéz és hosszas dolog lenne mindkét alapnyelvjárást leírni, megvizsgálni a különbségeket és az egyezéseket, majd a Pusztán élő, különböző származású emberek nyelvállapotát ismét egybevetni az anyanyelvjárással. Erre itt sem hely, sem lehetőség nincs, de úgy gondolom, nincs is szükség rá. Néhány jellegzetes szöveglejegyzés sokkal szemléletesebben mutatja be a nyelv állapotát mind a szakember, mind pedig a művelt olvasó számára. Az alábbiakban tehát két idős embernek az elbeszélését adjuk, akik közül az egyik a vásárhelyi, a másik pedig az orosházi származásúak jellegzetes beszédét, mai nyelvállapotát képviseli. Nyilvánvaló, hogy vannak kevésbé tipikus nyelvjárási sajátsággal beszélők, s az olyan házasságban élők, ahol a másik fél nem ugyanabból a nyelvjárást beszélő közösségből való, átvehettek egymástól bizonyos sajátságokat, de ennek a vizsgálata már más jellegű tanulmány föladata. A szövegek magnetofonszalagokról való lejegyzését az úgynevezett egyezményes átírási rendszer szerint végeztük. Ez igen közel áll a gyakorlati helyesíráshoz, és így minden nyelvészeti előképzettség nélkül is olvasható. Az első fölvétel 1971 nyarán készült Kardoskúton. Adatközlő idős Olasz Ernő 79 esztendős, vásárhelyi származású (pusztai születésű), református vallású, kardoskúti lakos, földműves. Az elbeszélés témája a régi betyárélet a Pusztán. Ezök katonaszökevényük vótak. Hát oszt az ijenöket üldöszték. Ha mökfokhatták, viszszavitték, | de agyon is lütték. Tehát ezöknek mönekülni köllött hazúrrúl. Az ijen embörök attak ara a fejüket, \ akikre ráfokták, hogy betyár. Pedig dehogy av vót! Ezök nem akartak osztrák katonák lönni, \ se külföldön szógálni. Mer elvitték ám ükét messzire. Oszt onnan elszöktek lovastul, puskástul. Osz így beáltak a többi közzé, mer sokam vótak ám azok. Hát oszt itt mög a \ akkori névön ahoty szerepöltek: zsandár \ úgy neveszték, \ azok üldöszték az ijenöket, keresték: \ élve vaty halva mökfogni. De hát az igöm bajos vót! На г oszt vót időszak, mikor bemöntek a vározsba, \ Vásárhejre. Még ot múlattak nagyba a kocsmába, mikor attak nekik a jèlt, \ mér mindönütt azétt élhettek ojan sokájik, hogy vót kin trázsa. Hotyha má csendőr vaty \ ijem valaki közelbe gyütt, akkö r má jelentőitek nekik, és má el is möntek lóháton. Hát oszt \ ëggy alkalommal \ beszorították ükét a vározsba. Nem tuttak ér efelé a Pusztába gyünni. Amur a möntek Mártéjnak. Zsandárok utánok! De hát a poros nyomába sö ért! Mártéjnál mökfördúltak, mökkerülték, él Füldefáknak! Onnan vissza ere kifele a Pusztának. En nagy út vót ám! Màjd a | z én apám \ öregapám de nem vót má mög, \ csak öreganyám, az apám méG | csag gyerök vót, J de ojan, hogy mán ki löhetöt trázsának alítani, hogy nem ë gyünnek vala171
