Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A pásztorélet emlékei - II. Félszilaj pásztorkodás

elugrani. Ilyenkor a tőgyet erősebben tartották, mert különben elment. A fejő egyik kezével a tőgyet hátulról alányúlva fogta és fölfele tartotta. Ha lazán tartotta, akkor a juh elugrott és elvitte a tejet. A makrancost betörték. Eladták azt a birkát, melyet egyáltalán nem lehetett fejni. Amint a juhokat esztrengára hajtották, a canga és a meddő juhokat kieresztették. Ha maguktól mentek is a kútra, állandóan volt víz az alacsony vályúban. Amikor legelés közben kezdtek meg-megálni, s ha ilyenkor meglátták a kutat, akkor beszaladtak. Ha szűken volt a mező, akkor a juhok virradatkor, hűvössel mentek legelni. Ha a mező jó volt, nem iparkodtak annyira, elindultak ők maguktól. A legelésnél sem őrizte őket senki sem, nem mentek nagyon széjjel. Csak addig vigyáztak rájuk, míg kisbárányok voltak közöttük, hogy el ne hagyják azokat, mert a bárány elaludt, könnyen elhagyhatták. A Csákyjáráson nem használtak terelésre kutyát. Olasz Ernő szerint az olyan nagy darab földre, mint a Csáky-járás, nem kellett kutya. Ha a gyöp jó volt, akkor naponta rövidebb ideig legeltek, kevesebbet feküdtek. Nagy melegben — akármilyen volt a mező — elbújtak a meleg elől, leginkább a hodály északi oldalához lapultak. A meleget ugyan a juh szereti (jobban mint a hideget), de a nagy meleg elől és a légy elől elbújik; a legyektől fél legjobban. Délben a birka nem legelt. Délután későbben hajtották ki őket, mint a lovakat, marhákat. Ha a Pusztán az emberek sokáig deleltek, mondták: „Jukihajtásig deleltünk!" A juh is mindig ott pihent, ahol megszokta, a legelőn nem feküdtek le, bementek a megszokott helyükre, a hodály közelébe. Májusban nyírtak, s erre a gulyás birkanyírókat fogadott. Sámsonban voltak jó birkanyírók. A nyírásra a gazdák is kijöttek, s amikor megérkeztek, elkezdték a nyírást. Olyan gyorsan nyírtak, hogy alig győzték fogdosni a birkákat. Egy meddőt levágtak, s paprikást főztek. Már délután 5 órakor vitték is haza a birkanyíró asszonyokat, akik jól kerestek. A gulyás minden anyajuh után 3 kg sajtot adott a gazdának. A savót felforralta, s még egyszer felöntötte édes túrónak, ez a gulyásé lett. A savót a malacok ették meg. Aratás után az ökröket és hámos lovakat hazavitték a gazdák a tanyájukra: hordásra és ugarolásra. Elvitték a megellett tehenet, valamint a maguk fogadta bojtárt is. Az elvitt jószág nem is került már vissza. Amikor száraz nyár volt és leégett a mező, akkor nem csak a lovakat, de a marhákat is elvitték. Ha a nyár végére jó mező lett, akkor a marhákat visszahajtották. Ha teljesen lekopott a mező, akkor a gazdák hazahajtották a jószágot, csak a juhok maradtak kint. A nyár utolján, amikor a belső tanyákon bővebben volt abrak, takarmány, akkor mindenki elvitte a magáét. A juhok a hó leestéig a Pusztán maradtak. A juh a fagyos földön nem szeretett legelni, ezért az állandó hideg beálltával hazahajtották. Általában a gazda fia ment ki, vagy a bérest küldték ki kiválogatni a birkákat. 159