Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)
Írók a Pusztáról - Nagy Lajos: Találkozás a hódmezővásárhelyi tanyavilággal
hogy ha két testvér örököl egy birtokot, amely a felszerelésével egy szerves egész, hát inkáb szétválnak és külön gazdálkodnak. Kénytelen voltam ebben a kis gyülekezetben némi magyarázattal szolgálni arról, hogy én író vagyok, tehát sem újságíró, sem közgazdász, sem politikus, tőlem semmi olyant nem hallhatnak, ami közvetlen gyakorlati célkitűzésekhez támpontul szolgálhatna. Felhívtam azonban figyelmüket a tervezett kutasi ankétra. Ott lelkes fiatalemberek is beszámolnak majd tapasztalataikról, s ott bizonyára hallanak majd programot is, olyant, amely esetleg megnyeri a tetszésüket, s melynek megvalósításáért a maguk körében s a lehetséges eszközökkel harcolhatnak is. Az ankét iránt teljes volt a gazdák érdeklődése. Különös ankét volt, melyen mintha egymással szöges ellentétben álló törekvések vívtak volna holmi kis próbacsatát. Igen kevert közönség előtt folyt le az ankét. Egy csöpp volt ez a közönség a magyar társadalom tengeréből, benne minden érdekellentét: helybeli urak, notabilitások, liberális-kapitalista vendég— kinek véleménye szerint a mezőgazdasági válság megoldását egyedül a gyáripar felvirágozása hozhatja meg, — miniszteri megbízott — szélsőséges vélemények, elgaloppozások hatásának diplomatikus letompítására, — reformátusok és katolikusok, református és katolilikus pappal; úrinők és a középosztály szociológus szellemmel telített diákjai, nagygazdák és törpebirtokosok, s ha szereplőket is a közönséghez számítjuk, úgy írók és hírlapírók, a legkülönbfélébb társadalmi szemléletek területéről. Mégis pozitívumként hangzott Féja Géza beszéde, amelyben néhány szóval vázolt célkitűzést is adott, — ez mindenesetre logikus célkitűzés a kivehető út megtalálására, jól átgondolt, régóta fejlesztett és kiépített, rokonszenves. Az már más kérdés, hogy reális-e. E kérdésben, minthogy éppen a realitás szempontjából kapcsolódik a program a világeseményekbe, nem tudnék dönteni, a magam részéről maradok annál, hogy a program rokonszenves, — intettem is Kruzslicz Flóriánnak: itt az ő embere, figyeljen a szavára. Sajnos, ha a sikert a felhangzó tapsokban keressük, akkor igazi sikere annak az úriembernek volt, aki többek közt ezt mondta: „Beszélnek itt egyesek munkásról és munkaadóról. Hát én, kedves barátaim, ilyen különbséget nem ismerek. Én nem ismerek munkást, én nem ismerek munkaadót, mert én kedves barátaim, csak magyarokat ismerek, magyarokat, magyarokat és magyarohokahat!" Szűnni nem akaró tapsot kapott a szónok, s kéjes hörgés formájában jelentkezett az „uhúgy van!" Ez volt a baj. Mert az ankéten jelenlevőknek — azokat kivéve, akiknek a sorsáról volt szó — legjobban mégis csak a semmi tetszett. Hiszen az efféle kijelentések értékét nullára redukálhatjuk, ha meggondoljuk, hogy bármely más kérdésben is ugyanez a frázis, ugyanígy elmondható. Adva van egy magyar orvosi gyülekezet, melyen a rák elleni küzdelemről tanácskoznak. Valaki előadást tart a rákoperációról, egy más a rádium-besugárzásról, ismét más a röntgenezésről. Ekkor feláll egy úriember, és a következőket vágja ki : „Én nem ismerek rákosokat, nem ismerek ráktalanokat, mert ilyenek nálunk nincsenek, nálunk, kedves barátaim, csak magyarok vannak, magyarok és ma-hagyaha-rohok!" Amennyi értelme egy ilyen kijelentésnek a rák elleni küzdelemben lenne, pontosari annyi volt az értelme az ankéton elhangzott szólamnak, hiszen az a dolog lényegére nem tartozik, a tények elől kitér, és a világ valóságából, ami szemmel látható, valamit letagad. De még csak el sem tűri a meglevő állapotok megváltoztatására irányuló szándékot, mert hiszen a szívélyes fogadtatás, a barátságos eszmecserék, az egy-egy groteszk túlzás nyomán felvillanó mosolyok után olyan bűntudat okozta akció indult meg, amely — csak azt ragadván meg, ami megragadható — az egész kirándulás és ankét szervezője, Simándi Béla hódmezővásárhelyi tanyai tanítón állt bosszút. Simándit büntetésből elhelyezték Lajosmizsére. „Működése Hódmezővásárhelyen nem kívánatos!" A hivatalos felfogás szerint bizonnyára az sem volt kívánatos, hogy a tanyavilágot megismertük. 11 11 Válasz, 1935. november. 662—667.
