Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)
Írók a Pusztáról - Nagy Lajos: Találkozás a hódmezővásárhelyi tanyavilággal
hogy ne csak az önmaguk, hanem az egész közösség sorsáról elmélkedjenek. A gazda segítőtársa szerintük a napszámos is. íme az újság: a szociális belátás, a szociális felelősségérzés. Mindjárt érdeklődöm is a földtelenek sorsáról. Hogyan élnek? Miből élnek? Megélneke egyáltalán? A felelet, többektől kapott felelet, nem megnyugtató. Éheznek. Napszámos van, ha nem is túlsók, mert a birtokmegoszlás a hódmezővásárhelyi százharminckétezer holdas határban viszonylagosan kedvező — nincs nagybirtok és a kisbirtok száma jelentékeny —, de nincs napszám. Lehetőleg mindent a gazda végez a cselédjével, már akinek van cselédje. A napszámot, így kalkulálja, nem tudná megfizetni, bármily alacsony is az. A földtelenek számára tehát alig áll más munkaalkalom, mint az aratás és a cséplés. Ez volt a helyzet az idén. A számok silányak: a napszámosok aratással és csépléssel — egyhavi munkával — három, három és fél mázsa gabonát kerestek, pénzben kifejezve negyvenöt-ötven pengőt. Ebből kell majd egy esztendeig, a jövő aratásig megélniök. A társadalmi szolidaritás nem működött valami kifogástalanul — más az elmélet és más a gyakorlat! — mert az aratók minden tizenharmadik keresztet kapták részül, holott ha a termés rossz, azaz a gabona rossz minősége változtatást tenne indokolttá a régi tízes részesedési arányszámon, akkor a változtatás igazság szerint semmi esetre sem történhetett volna a gazdák javára, — ez a szerény véleményem. A földtelenek tengődésére nincs más mód, mint az ínségakció, amely heti egy pengő keresethez juttatja őket. A törpebirtokosok sorsa hasonló a földtelenékéhez. Egy-öt holdnyi földjük búza-, árpa- és kukoricatermesztéssel alig jövedelmez valamit : víz nincs, öntözés nem lehetséges, a várostól való nagy távolság is akadály — tehát az esetleges jövedelmezőbb kertgazdálkodásról szó sem lehet. Úgy mondtam, hogy esetleg lenne jövedelmezőbb a kertgazdálkodás, mert ha ilyent folytatnának pár ezer holdon, hol a felvevő piac? A helyzet súlyos, néhány, a nagy komplexumból kiszakított adat talán jól jellemzi : 1. Egy tanyai kovácsmester, aki tíz kilométeres körzetben az egyetlen kovácsmester, két hónap óta semmi munkát nem kapott. A gazdának nemcsak új kocsira, ekére, szerszámra, eszközökre nincs pénze, hanem a meglevőt sem reperáltathatja, pedig az kopik, romlik, törik szüntelenül. (Akinek nincs artézi kútja, az most bánja, hogy nem fúratott az elmúlt jobb időkben, de most már nem fúrathat, egy kút öt ezer pengőbe kerülne.) 2. A csendőrök azt mondják, hogy lopási ügyekben nem győzik a nyomozást. Pedig még a nyárban tartunk, s más esztendőkben ilyenkor még nem fordult elő lopás. 3. Egy kis olvasóköri összejövetelen, ahol a gazdák szájából bőven ömlött a panaszáradat, egy szürke, sovány, kopott kis emberke, tízegynéhány hold föld tulajdonosa, aki maga dolgozik látástól-vakulásig, s aki bizonyára hétszámra nem eszik mást, mint kenyeret, szalonnát s leveseket — gombóclevest, tarhonyalevest, krumplilevest — a felülről érkező nyomtatott betűnek komolyan bedőlt, s őszintén adott kifejezést ennek az aggálynak: „Talán csakugyan az a baj, hogy nagyok az igényeink." (Balkánt szívtak, azt is keveset, mert takarékoskodnak a dohánnyal.) 4. Gondosan vigyáznak a hivatalosak arra, hogy a gazda eszmél-e. Vigyáznak az olvasmányaira. Nemcsak a földtelen parasztéra, nehogy elérkezhessek hozzá valami métely, hanem a kétszázholdaséra is. A betű legyen minding „gutgesinnt", felülről szentesített. Egy gazda például valami közigazgatási ügyben a mágocsi jegyző előtt oly rendeletre hivatkozott, melyet a „Budapesti Közlönyben" olvasott. „Hogy jutnak maguk ilyen laphoz?" — hangzott a csodálkozó, egyben rosszalló kérdés. Ezen az összejövetelen a helyzet az volt, hogy a gazdák beszéltek, és én tanultam, de viszontszolgálatul valami hasznosat nem nyújthattam. Megállapítottuk, — haszontalan játék! — hogy a régi jó világnak bizony voltak súlyos mulasztásai, mondjuk, nem építették meg az utakat a várostól a legszélső tanyákig, hogy a termények befuvarozása könnyebb legyen. Láttam, hogy a kollektív cselekvés lehetőségéből még az a csekélység is hiányzik, hogy ősszel ne egyénileg fuvarozzanak, hanem valamelyes összeműködés alapján. Maguk a gazdák elismerték, hogy egész létük, működésük ma még olyannyira individualisztikus, 141
