Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Írók a Pusztáról - Féja Géza: Látogatás a kacagó embernél

Úgy kerül szóba a dolog, hogy érdeklődöm a lábasjószág iránt, s kisül, hogy többezer hófehér parlagi csirkéje van. Nagy baromfiszövetkezetet akar csinálni, s már meg is kezdte a szervezkedést, lassanként ilyen hófehér tyúkok és kakasok fognak, kapargálni valamennyi udvarban. Mert a „szövetkező ember" húsz tojást ad ingyen bárkinek, csak három jércét kell cserébe visszadni. Jó volna remélni, hogy ebből majd igazi „szövetkezés" lesz, s nem pesti vezérigazgatókkal megosztott álszövetkezet... Egészen meglepő dolog a tanyai gazdák szociális érzése. Greguss Máté havi 40—50 pengőt és ellátást ad a hónapszámosának, mikor a szomszéd birtokos három köteg cirokszárat adott a télen hajnaltól vakulásig tartó munkájáért a férfinapszámosnak. S a negyvenholdas kisbirtokon négy-öt munkást foglalkoztat állandóan. A vásárhelyi határban egy pengő húsz fillér a napszám, s ellátás jár hozzá. A gazda beteg lenne a szégyentől, ha éhen maradna a munkás, vagy a saját kenyerét enné. A nagybirtok pedig 60—80 fillér napszámot fizet ma ellátás nélkül... Házitanító és 64 olvasókör A gyerekek után kérdezősködöm, ifjabb Greguss Máténak bizony már öt gyermeke van. Tiszántúl vagyunk! S házitanítót szokott nekik tartani, akár némelyik nagybirtokos a tanyán gyermekek számára. Hát ennek a magyar parasztságnak előretörésétől kell a kultúrát félteni? A vásárhelyi tanyavilágban hatvannégy olvasókört találunk könyvtárral, rádióval. A vásárhelyi piacon százszámra árulják az elnyűtt fővárosi ponyvafüzeteket. A parasztság dicsérete, hogy még a ponyvát is egy-kettőre elnyüvik, a mi szégyenünk pedig, hogy olcsó népkönyvekkel még mindig nem árasztjuk el a falut s a tanyát. Mezőgazdasági kultúráját megcsinálta ez a nép, a nagybirtokot védő érvek itt halomra dőlnek. Ha betérünk egy-egy tanyára, elővezetik a büszkeséget: a toporzékoló fajmént, a tenyészbikát. A tanya felett szélmotor búg, a szemet termő földek mélyszántást kapnak. A konyhákban s a szobákban az ősi vásárhelyi cserepes-ipar remekei fogadnak. Az életük : puritán, derűs és meleg. Mindent megcsináltak, ami az izmaikból és ösztöneikből tellett. Csak az maradt el, aminek fölülről kellett volna jönnie: a szellemi kultúra. A nagyszámú, s a föld verítékéből élő középosztály alig tud valamit is visszafizetni a földnek s a népnek ... A nagy tartalék Ez a tanyarendszer a magyarság nagy tartaléka. Vannak persze más tanyák is. A Köröszugban nagybirtokok ütközőpontjaiban s peremén megbútt nyomortanyák, ahol törpebirtokos Kukucska Jánosok lesik a filléres napszámot, s gyűjtik az arzént. De ez a tanyarendszer, ahol 500 hold a legnagyobb birtok, az egészség vára, az izmok és idegek áldott őrizője. Olyan szabadon és dúsan virágzik itt az ember, mint az élőfa. Betérünk egy negyvenholdas gazdához, ki tizennyolc gyermeket nevelt. A fiúk megházasodtak, a leányok férjhezmentek; de otthon vannak mind, számszerint hatvanhárman. Egész kis törzs ez, s bizony ebédre elfogyasztanak egy kisebb disznót. Nyolcszáz holdat bérel a törzs, s hódít magának belőle évről-évre. Dunántúlnak s Ormánságnak itt az antipólusa. Egyik legnagyobb feladatunk Dunántúl s az Ormánság sorsa felett töprenkedni, a másik hasonló nagy feladat azonban: Tiszántúl. Tiszántúl bontatlan erejét megsokszorozni és szétsugározni! S talán itt fog felragyogni a remény betlehemi csillaga is: a parasztszoliraditás. Úgy érzem, hogy ez a gazdaréteg meg fogja ragadni a magyar nincstelen kezét. És rá fog ébredni arra, hogy az agrárgondolat lendítőereje és legnagyobb fegyvere a hárommillió Földnélküli Jánossal kötött testvéri szövetség. 134