Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Nagy Gyula: Bevezetés

BEVEZETÉS Kevés olyan területe van hazánknak, amely annyira alkalmas a hagyományos paraszti élet tanulmányozására, mint a Vásárhelyi-puszta. A Pusztán ma már általában a fejlett agrotechnika alkalmazásával folyik a termelés, de az idősebbek a régebbi termelési gyakorlatot még jól ismerik, sőt — különösen a szikes részeken — száraz időben kényszerűségből még alkalmazzák is. Az állattartás is sok hagyományos eljárást őriz. A természeti viszonyokon kívül az anyavárostól való távolság is hozzájárult ahhoz, hogy a Pusztán bizonyos mértékig nemcsak a hagyományos termelési eljárások, hanem a paraszti életforma is a legutóbbi időkig fennmaradt. Itt olyan munka- és életmódokat tanulmányozhat még a kutató, amelyek máshol már évtizedekkel ezelőtt eltűntek. A vizsgálódást izgalmassá teszi az a tény is, hogy a Pusztát kétféle lakosság üli meg: a vásárhelyi őslakók és a benyomuló orosháziak. Hódmezővásárhely egészen a közelmúltig egyike volt hazánk legnagyobb határú városainak. Az 1950-es területrendezésig a város határa 132 258 kat. holdra rúgott. Határának a Pusztaszéli úton kívül eső részét Pusztának hívták. Északon Nagymágocs, Árpádhalom, keleten Orosháza és Pusztaföldvár, délen Békéssámson és nyugaton a Pusztaszéli út határolta. Területe 36 500 kat. hold volt. 1950-ben szakadt el az anyavárostól és területén két község alakult: Kardoskút és Székkutas. A Puszta egy részét Nagymágocshoz, Árpádhalomhoz és Orosházához csatolták. A Puszta a felosztás előtt a közbirtokosság legelője volt. Minden tanyai föld után pusztarész is járt, amely oszthatatlan járandóság volt. A Pusztát az 1850-es évek elején mérték ki. Rövidesen megkezdődött a szűz terület feltörése és a tanyák építése. A Külsőpusztán sokan igyekeztek az őket illető részüktől megszabadulni s földjeiket orosháziak szerezték meg. Az orosháziak benyomulása a Puszta keleti felében a legutóbbi időkig tartott. Számuk legnagyobb a Külső-pusztán, az orosházi határ szomszédságában. A kétféle lakosság közti különbség mindinkább elmosódik, de még érezhető. Mindkét nép „eredeti" tulajdonságait erősen befolyásolták a környezet természeti viszonyai és a történelem alakító ereje. A vásárhelyi reformátusok évszázadok óta itt laknak. A tágas határban külterjes gazdálkodást folytattak, s nagy kiterjedésű legelőkön virágzott az állattartás. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy egy nagyvonalú, kényelmes munkatempójú, kissé álmodozó embertípus alakuljon ki. Az evangélikus orosháziak jövevények ezen a vidéken két évszázaddal ezelőtt a dunántúli tájakról jöttek a Tiszántúlra. A Tolna megyei Zombáról csak az életrevalóbb családok kerekedtek fel és szállták meg Orosházát, hogy gyökeret verhessenek, sokkal keményebben dolgoztak, belterjesebben gazdálkodtak, mint a vásárhelyiek. A velük hozott élniakarás és határtalan szorgalom egy hódító fajt termelt ki. Falujukból hamarosan kirajzottak, új telepeket hoztak létre és a környékbeli községek határainak egy részét is megszerezték, így többek között a Vásárhelyi-puszta keleti felét is. Munkánkban a Pusztát megülő, tanyán lakó parasztság életét mutatjuk be a bölcsőtől a koporsóig. Kettős célt tűztünk ki magunk elé: az elmúlófélben levő hagyományos paraszti 13