A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Manga János: Szokások Tótkomlóson

éveiben voltak olyan szülők, nagyszülők, akik a régi szokásokat bolondságnak tartották. Adamik Pálnét az anyja feketevasárnap nem engedte a többi lányokkal házról-házra járni (pre mladú nevestu), azzal a megjegyzéssel: Nebudete zobrat'! (Nem fogtok koldulni!) Többször tapasztaltuk, hogy azok a hetven év körüli asszonyok, akik fiatal korukban még több babonás cselekményt tartottak, s azokban hittek is, később mosolyogtak rajtuk, nem is igen beszéltek róluk. Karasz Ádámné 75 éves asszony, aki fiatalasszony korában Ádám nevű kisfiával többször felkereste Bindzi nénit, a javasasszonyt, hogy a kisfiát gyógyítsa meg, idősebb korában már nem hitt a babonában, s a szokásokat is babonának tartotta. Véleménye szerint a régi szokásokat először a szegényebbek hagyták el, ezzel az indokolással : „nem ér e mán semmit". Cseman Mártonné 72 éves, napszámos özvegye, aki lánykorában több helyen szolgált, következetesen mindig különbséget tett gazdag és szegény között, amikor valakiről beszélt. Azt is meghatározta, hogy szegénynek azokat a családokat tartották, melyeknek csak házuk volt, de földjük nem. A 8—10 holdas családokat már gazdagnak mondták. Hangsúlyozta, hogy a gazdag és szegény lányok barátkoztak egymással, de a vasárnapi táncmulatságot a szegényebbek is, a gazdagabbak is külön tartották. A Luca napi szokásokról elmondta, hogy ő csak hallott róluk, de „ilyen babonákat sohasem csinált". A babonákat szerinte is inkább a gazdacsaládokban tartották és hitték. „Volt olyan gazda, akinek minél több volt, annál többet akart. Ezek babonásak voltak, azért, hogy több legyen. A régi szokásokat valamikor szegény is, gazdag is tartotta. Egyik hitte, másik nem hitte." Korim Pál 68 éves lakatos, Tótkomlóson született, mesterségét is itt folytatta. Az 1950-es években ő volt az egyik starejsí. A starejsí-nek a születéskor, a házasságkötéskor és a haláleset alkalmával van teendője, afféle hivatásos szertartásmester. A család felkérésére ő jelenti be a születést az anyakönyvvezetőnél, a lelkészi hivatalban, megbeszéli a keresztelés idejét, jelen van a keresztelőn stb. A lakodalomban ő tölti be a máshol szokásos násznagy szerepét. Haláleset alkalmával énekel a virrasztáson, rendezi a temetést, részt vesz a halotti toron. A lakodalomba egy héttel az esküvő előtt hívják meg a starejsí-i. Ténykedéséért 20, 30, 50 forintot kap és ajándékot (kalácsot, húst, süteményt). Kb. ugyanilyen összeget adnak neki a temetés után is. A jobbmódú család többet, a szegényebb kevesebbet fizet. Azon kívül, hogy intézi az élet három állomásával együttjáró teendőket, a keresztelőben, a lakodalomban, a halotti torban köszöntőket, verseket, megemlékezéseket mond. „Minél szebb verseket tud mondani, annál híresebb." Bár állítása szerint a „versmondást" senkitől sem tanulta, írott szövegeinek elolvasásakor kiderül, hogy nagyrészüket idősebbektől, öregebb starejsí-től gyűjtötte össze. Ezt bizonyítja az a megjegyzése is, hogy „a régiek szerint mondom." Vannak azonban olyan köszöntői is, amelyeket maga írt, de ezekben is mindazokat a kifejezéseket, gondolatokat, gyakran egész mondatokat megtaláljuk, amelyek a régebbiekben is megvoltak, s szerzőik valószínűleg papok, iskolamesterek közül kerültek ki. A starejsí mindig a szegényebb családokból származó férfi volt, jó gazda ilyen szerepet nem vállalt. Molnár Mihályné, Nyiregyházszky Erzsébet 65 éves, férje uradalmi csősz volt. Nagyanyja és dédanyja bába volt Tótkomlóson. Öt hold földjük volt, ezen gazdálkodtak lányukkal, vejükkel. Mélyen vallásos, szereti az egyházi énekeket, a templomban ő az egyik előénekes. Sok kéziratos alkalmi énekszöveget, imádságot, köszöntőt őriz. Maga is sok verset, köszöntőt írt keresztelőkre, lakodalmakra és más alkalmakra. Nagy gyűjteménye van a máshonnan, kéziratos és nyomtatott füzetekből lemásolt, főleg háborús tárgyú énekszövegekből. Sok dallamot is tud, de intonációja bizonytalan. Csiernyik János 27 éves, kántor, szülei földművesek. Négy polgárit végzett, utána beiratkozott a mezőgazdasági szakiskolába, ahová csak félévig járt, ezután egy évig tanítóképzőbe. A tanítóképzőben szerzett zenei ismereteit tovább gyarapította, az egyik helybeli tanító összhangzattanra tanította, majd harmóniumot vásárolt, azon gyakorolt, és néha 8