A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

†Diószegi Vilmos: A tótkomlósiak hitvilága

hallottam, hogy vizet meg ruhát vitt tőle. A battonyai asszony ki is gyógyította. Monta a battonyai asszony, hogy úgy van megrontva, hogy ki lehet gyógyítani." „Szép ember volt az első uram, jó mesterember volt. Mikor esküttünk, olyan szép idő volt, amikor a kapuhoz értünk. Búcsúztam a kapunál. Akkor elindultam aztán, szép idő volt, de amikor az iskola sarkához értünk a Temető utcában, akkor olyan záporeső gyütt, csak úgy dűlt, szakatt. Amikor odaértünk ahol a piac felé fordul az út, megint nagyon szép idő vót. Aztán megint zuhogott az eső, de a nap sütött. Háromszor zuhogott az eső, amíg a templomhoz értünk. Hazajöttünk, megint. Oda, vissza, mert ott vártak a kocsik, 5 kocsi. Fölültünk, a banda szólt. Mikor Tótbánhegyesre értünk, a falu szélire, a lakodalmasok ott vártak a falu szélibe. — Leszállítani a menyasszonyt, le-le-le. — kiabálták. Akkor ott megigazgattak szépen, mer a ruhám meggyűrődött, gyalog mentünk be a faluba. Ahogy mind elindultunk a falu széléről, a koszorús legény ment az egyik oldalamon, megrántott. — Mér rángatsz? Odanéztem, hát tepsziben vót a lábam, békák táncoltak benne. De azt senki nem látta, csak ő meg én. Nem csináltam semmit, nagyon megijedtem, de mentünk tovább. Ott a lakodalomban monta, hogy békákat láttunk táncolni. A vőlegény monta, hogy ő nem látta. Három-négy hét múlva a lábam elkezdett fájni, úgy, hogy 12 lukra folyt a lábam. Mankón jártam. Sajnált mindenki. Egyik egyiket mondott, hogy ki csinálta, másik másikat mondott. Mondták, hogy meg van csinálva, meg van rontva (porobenvo), valamibe beleléptem. Akkor jutott eszembe, hogy mibe léptem én, amikor esküttem. Hazajöttem onnan. Szerettem az uramat, de úgy megutáltam, nem tuttam ránézni. — Nem tudom mér volt ez így. — A nagymama elgyütt, aztán kocsin hazahozott. Elmentünk Battonyára, ott ajánltak egy asszonyt. Veronkának hittak. Az sem tudott segíteni. Megnézte a lábam, csóválta a fejit, de nem tudott segíteni. Édesanyám öccsinek a felesége nagylaki volt, azt monta, mennyünk Nagylakra. Elmentünk Nagylakra egy emberhö. Az is csak a fejit csóválta. Akkor mongya megin a sógor, aki elvitt bennünket hintón, mennyünk Szafalvára, ott románok laktak, a román asszonyhoz. Szegény öreg asszony vót. Az nézett, nézett, akkor azt mondta, nem neköm, hanem a nagymamának, hogy halálra van csinálva. Ott aluttunk Jancsikéknál, a sógorunknál Nagylakon. Este lefeküttem, s akkor éccaka megálmodtam, hogy vonatban találkozunk egy nagyon öreg fehér asszonnyal. Oszt röggel kérdezi a sógor. Nos Zsuzsikám, mit álmodtál? — Elmeséltem neki. — A sógor, amikor kivitt az állomásra, akkor a karjában bevitt a vagonba. Ahogy letett, körülnéztünk, hát éppen előttem ült az az asszony, akit megálmodtam. Akkor fölgyütt nagymama is a vagonba, leült, én meg integettem a sógoromnak, míg csak a vonat el nem ment. Aztán az asszony mongya : — Kam ste boli s holkou. Léhára dáte. Néma lekár, ja lekár. (Hun voltak orvosnál? — Nincs orvos, én orvos.) — És akkor a mejjire tette a kézit. Akkor monta: Mennyének haza, három napig legyenek otthon. Aztán jöjjenek hozzám. — Hová, hát azt se tuggyuk, hová való! — Akkor monta: Gyárvárosba. Temesvárra. Azt monta, hogy ott fog várni az állomásnál. De mi nem ajánlottuk, hogy megyünk. Hogy hazamentünk, a nagybácsim sajnált, nem engette, hogy otthon maraggyunk, azt monta, addig mindig mennyünk, amíg nem találunk orvost. Akkor a nagybácsi kivitt a vonatra, és mikor Temesvárra értünk, a hintó már ott volt elébünk. Elmentünk ahhoz az asszonyhoz. Szerb asszony volt. Ott voltunk hét napig. Levetkőztem, aztán kente a lábomat, mindig olyan 11 óra tájt este. És utána megfüstölte. Én sose láttam, mert mindig hanyatt feküttem. Csak tisztán megmonta az az asszony, hogy egy nő, aki az urammal jóba volt, az csinálta meg nekem. Azt mondta: szerencsés voltam, hogy vele találkoztam. Hogy mivel gyógyított? Annyit tudok, mert monta: pünkösd utáni vasárnap a prédikáció alatt hozta azt a vizet a patakrul. Csak avval mosogatta. A sebekből olyan húzódott ki, mint a hajszál, csúnya volt, büdös vót. Kitisztult szépen a hetedik napra. Akkor kérdeztem, mivel tartozom a gyógyításért, meg a kosztért. Nem fogadott el pénzt. Még ő adott az úta tésztát. Még azt megmondta, hogy az uramnak nem tudok megbocsátani. Ő adott nekem vörös balzánt (balzsa77