A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Manga János: Szokások Tótkomlóson

A régi lakodalmakban a vőlegény mellre tűzött bokrétáját és a vőlegényinget a menyasszony szülei vásárolták, és az esküvő előtt küldték el a vőlegénynek. A századforduló utáni évtizedekben a bokrétát vivők gyakran az alábbi, ehhez az alkalomhoz ugyancsak már újabban kapcsolódó dalt énekeltek. J = 96 Keď mňa von zaňechav, šej a ja jeho radšej, keď mňa von zaňechav, šej a ja jeho radšej, kerí že buďeme, kerí že buďeme ej, banovaťi večmej. Ja viem, ža ťebou ej, ňebuďem banovať, ja viem, ža ťebou ej, ňebuďem banovať. Budem si ja veďieť, buďem si ja veďieť, ej srdcu rozkazovať. Srdcu si rozkážem, ej plakať si mu nedám, srdcu si rozkážem, ej plakať si mu nedám. Radšej si ho chiťím, radšej si ho chiťím, ej na strieborní kantár. Na strieborní kantár, ej na zlatú retiazku, na strieborní kantár, ej na zlatú retiazku. D'akujem ťi milí, ďakujem ťi milí, ej za frajerskú lásku. 27 Az esküvő, amint láttuk, régebben a reggeli istentisztelet után történt, később már a délutáni órákban. Az 1950-es években a délután 3 órai esküvő volt az általános. Az egyházi esküvő több alkalommal elmaradt. Ilyenkor a templomi esküvőhöz hasonlóan a tanácsházra vonul fel az esküvői menet. A menetben általában 8—10 pár halad. Az eskető helyiségben a lakodalom résztvevőinek csak egy része fér el, a többi kint marad. Az idősebb