A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Tábori György: Tótkomlós állattartása

községi bikák gondozása miatt Kiskomlóson éjszakázni, amiért külön fizetést kaptak. A Felvégi legelő megléte idejében, a múlt század közepéig, a községnek még külön borjúpásztora is volt, aki addig legeltette a borjúkat, amíg az idő melege engedte, nagyjából október végéig. A borjúpásztorokra vonatkozóan egyetlen adatot találtunk: 1854-ben Magna Pál volt a felvégi borjúpásztor, akinek fizetése jószágonként 1 garas, minden második után egy kenyér és minden negyedik után 1 véka búza volt. A községi csürhe és malackonda is előbb a Felvégi és az Alvégi legelőn legelt, és 1856 után került Kiskomlósra. A kocák ott fialtak a maguk túrta gödrökben. A kanászok a nyári zivatarok alkalmával arra ügyeltek, amikor a gödrök hirtelen megteltek esővízzel, hogy a kismalacok bele ne fulladjanak a pocsolyákba. Olyankor a kanászok kidobálták a kicsiket a vízzel megtelt gödrökből. Abban az időben a kanászokra a községi kanászgazda ügyelt (e tisztség az 1880-as években szűnt meg), aki hetenként egyszer-kétszer kiment a legelő csürhéhez és ellenőrizte nincs-e hiány, egészségesek-e a községi kanok, van-e szaporulat. Évi fizetése fél lánc kukoricaföld és 5 darab öreg sertés ingyenes legeltetése volt. Kút a kiskomlósi legelőn Studna na kiskomlósskom pastvisku Brunnen auf der Weide von Kiskomlós A fenti adatok már a változás állapotát mutatják, amikor a megmaradt jószázállomány a távoli pusztákról a falu körüli szűk legelükre került. Nézzük meg, milyen területeken jelentkezik ez a változás? Az állattenyésztésről a terménygazdálkodásra való áttérés jelentősen megváltoztatta az állattenyésztés egész arculatát. Figyelemmel kísérhetjük az állatállomány csökkenését és ugyanakkor összetételének módosulását. Az utóbbi a tenyész267