A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Tábori György: Tótkomlós állattartása

gazdag alföldi Kánaánba, amely nemcsak az embereknek, hanem az állatoknak is elegendő táplálékot nyújt, bő alkalmuk nyílt az állattenyésztés hasznothozó foglalkozását nagyobb mértékben űzni, s ők azt haszonnal is űzték eleitől fogva. A gazdálkodás ezen ágát a komlósiak egyre fejlesztették s már a múlt században annyira vitték, hogy csupán az állattenyésztés oly jövedelmi forrásul szolgált nekik, mely képes volt jóformán egymagában az összes kiadásokat, az élelmezést, ruházkodást, cselédség s adóból származó költségeiket fedezni... Az állattenyésztés azonban virágkorát akkor érte el, akkor állott a legmagasabb fokon, amikor a szentetornyai, a kaszaperi és székegyházi pusztákat jutányosán bérelték."

1 A 18—19. századi összeírások — a Dicalis Conscriptiók — is bizonyítják az állattenyésztés elsőbbségét a földműveléssel szemben és egyúttal tájékoztatást adnak az állatállomány faji és azonbelül számszerű megoszlásáról. 1773 1780 о 1800 1810 1823 ökör 1009 662 265 336 510 658 tehén 709 775 359 343 480 701 borjú 1222 938 141 222 240 461 ló 651 1074 671 848 993 1297 csikó 362 109 22 50 27 86 juh 1568 2677 1076 1112 1727 3302 sertés 646 515 188 440 561 594 Az 1850—60-as évek változást hoztak a falu gazdasági életében. Ezekben az években megszűnt a szentetornyai és a kaszaperi puszták bérlete. A falut körülvevő közlegelő nem tudta az előző helyekről kiszorult jószágot eltartani, így nagyrészük eladásra került. A korabeli szemlélő így ír erről: ,,...miután a terhek évről-évre szaporodtak, kénytelenek voltak intenzívebb gazdálkodás után látni. A szentetornyai bérlet megszűntével a baromfitenyésztés egyszerre annyira megcsappant, hogy a földesgazdák e tekintetben jóformán csak annyira szorítkoztak, amennyi jószág a földnek megmíveléséhez okvetlenül szükséges volt. Azok a szép czímeres ökrök, azok a szép juhnyájak, melyek addig a komlósiaknak ezreket meg ezreket hoztak be évente, csak emlékezetben maradtak meg..."

2 Ez a gazdasági változás, amely a bérletek felszámolásával kezdődött, lassan átalakította az egész életmódot és a falu arculatát. Mivel a gazdasági helyzet a 19. század közepe óta kedvezett a gabonatermelésnek, azért 1856-ban a falut körülvevő nagykiterjedésű legelőt felparcellázták, feltörték nyomásoknak, és ezzel áttértek a jobban jövedelmező gabonatermelésre. Miért következett be ez a változás? Helyesebb volna így tenni fel a kérdést, hogy miért volt szükség erre a változásra? Azért, mert a lassan, de mégis fejlődő 19. századi Magyarországon már nem lehetett alapvető életforma az eddigi élet alapját adó félnomád állattenyésztés. Az előrelépés szükségszerű volt. Ez történt meg abban a rendelkezésben is, amely előírta, hogy: ,,a község körüli úgynevezett ak/ok, amelyek nemcsak háziállatok tanyáiul, hanem a szegényebb sorsúak számára lakásul is szolgáltak, s melyek onnan vették nevüket, hogy kerítésük holmi dudvából állott, ez évben romboltattak szét és helyükön beltelkek jelöltettek ki s ott utcasorok keletkeztek."

3 A változás tehát megérződött a település arculatán is. A lebontott aklokkal (akovi) eltűnt egy életforma. Eltűnt és olyan gyorsan, hogy a mai kutató egyetlen adatközlőt sem talált, aki emlékezett volna rájuk. Csak a falu történetírója beszéli el, hogy milyenek voltak az aklok, és csak halvány emlékek alapján következtethetünk a bennük folyó életre. Hogy ilyen gyorsan elfelejtődtek, ahhoz hozzájárult a lakosság kétnyelvűségéből eredő fogalom260