A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Boross Marietta: Tótkomlós mezőgazdasági fejlődésének vázlata (1828–1959)

A szőlőt vékonyszövésű zsákban taposták ki, egyesek emlékeznek az egyorsós faprésnek a használatára is. A bort a falubeli házuk pincéjében tartották, annak kezelése, fejtése ismeretlen volt náluk. A borkezelésnek korszerű módját a mai napig nem ismerik. Szőlőiket is nagyon kezdetleges módon kezelik, így pl. mai napig sem igen permeteznek, ami már eleve kizárja a nemesített fajták termesztését. Mindezeket összegezve teljesen érthető, hogy a bortermelés soha sem képezte gazdaságuknak jelentős ágát. Sőt a község borbehozatalra szorult. Az első háború előtt Arad környékéről, a két háború között Orosháza, Gyopárhalma és Almás körzetéből vásároltak. A gyümölcsfák a szőlők közét tarkították. Főleg meggyet, cseresznyét, diót és kevés téli almát termeltek, ebből kevés került piacra, a többségét maguk fogyasztották el. A fák gondozása a fatörzsek lemeszeléséből és tavasszal a hernyók leszedéséből állt. A szőlők kipusztulása után a gyümölcsfák alját takarmánynövényekkel, főleg lucernával, csalamádéval vetették be. A terület kevésbé árnyékos részében zöldségfélét és mákot termeltek. A szakszerű és elsőrendűen a piacra termelő gyümölcstermelés a negyvenes években indult meg. A facsemetéket a mezőhegyesi állami faiskolából hozták. Különösen cseresznyét és almát termeltek. Mezőgazdasági munkásviszonyok Az 1930-as évi népszámlálás adatai szerint Tótkomlós összlakossága 11 143 fő, melyből törpebirtokos és földnélküli 4052 személy. Az összlakosság 36,4%-a agrárproletár. A törpebirtokosok többsége a falut nem hagyta el, szűkös termésüket a gazdáknál vállalt aratási munkákkal és részes kukoricaföld vállalásával pótolták. A számbelileg nagyobb földnélküli réteg bandákba verődve járta a környező nagybirtokokat, ahol summásmunkával tudták az évi kenyerüket megkeresni. Szintén a földnélküliek kategóriájába sorolhatjuk azokat a feles tanyásokat, akiknek bár földjük nem volt, de már némi gazdasági felszerelésre szert tudtak tenni, ami elégséges volt ahhoz, hogy felestanyaságot vállaljanak. A földtelenek másik csoportja, akiknek a szükséges mezőgazdasági felszerelése hiányzott és falubeli háza sem volt, igyekezett tanyásságot vállalni. Ezeket a gazdasági cselédek kategóriájába sorolhatjuk. A hagymakertészek feles művelésben dolgoztak, a második világháború előtt zömmel Csanádapácáról beszármazott földnélküli családok voltak. A mezőgazdasági cselédeknél a tótkomlósi gazdáknál való bérezésük szempontjából több kategóriát állapíthattunk meg. Az ország nagybirtokain általánosan meglevő ún. kommenciós cseléd bérezésével csak a községi földeken dolgozóknál és egy-két nagyobb gazdának a cselédeinél találkozunk. A cselédség zöme, egészen a legutóbbi időkig az előbbieknél sokkal több feudális, patriarchális kötelékkel kötődött „kenyéradójához". A gazdasági cselédekről — erről a nagyszámú földmunkás rétegről — a néprajztudomány vajmi keveset tud. Illyés Gyula munkája az első olyan hiteles leírás, amelyik az írói élmény erejével világít rá ennek a földmunkás rétegnek az életére.

69 Néprajzi és szociográfiai igénnyel írta meg Kardos László a Komárom megyei Szentgyörgy-puszta cselédeinek közel egy évszázados küzdelmét.

70 Számunkra most azonban többet mond Kiss Lajosnak a szegény emberről írt tanulmánya.

71 Munkájában a gazdáknál szolgáló cselédekről ír, akik Hódmezővásárhely környékén, a tanyákon élték le küzdelmes életüket. Könyvében életszerű, plasztikus képet rajzol a kis kanászról, a kis béresről, a béresről és a feles földmunkás munkavállalóról. Ezek voltak zömmel Tótkomlóson a két háború között. Ezeknek a cselédeknek — az uradalmi cselédektől eltérően — a szolgálata újévtől újévig tartott. A gazdák óév estéjén a kocsmákban fogadták meg őket. Általános szokás 16* 243