A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Manga János: Szokások Tótkomlóson

férfiak arcát, majd egy fadarabbal borotválták őket. A borotválásért a férfiaknak fizetniök kellett. A férfiak megfogták az asszonyok, a menyecskék, a lányok lábát, lábbelijük sarkát egy kalapáccsal verték, majd kukoricacsutkával dörzsölték, utánozták a lópatkolást, a ló körmének reszelését. A tótkomlósi lánykérés, házasság szokásai, rítusai, játékai — mint láttuk — a múlt század második felében és e század elején, általában az első világháborúig, lényegükben még őrizték azokat a formákat, amelyek legtöbbje kétségkívül a régebbi időkben is része volt a lakodalomnak. Olyan tradíciókkal kell itt számolnunk, amelyek jóval távolabbi múltra mutatnak, és amelyek nemcsak az egykori lakóhelyek hagyományát, hanem azok keveredését is jelzik. Azok a formák, amelyek a múlt század második felében és e század elején jellemzői a tótkomlósi lakodalomnak, már nemcsak az előbbi lakóhelyek tradícióit hordozzák, hanem azokat a változatokat, variációkat, újabb motívumokat, amelyek a különböző vidékekről származó emberek új közösséggé alakulása, a kisebb-nagyobb mértékben eltérő hagyomány-anyag ötvöződése, kölcsönhatása során formálódtak ismét tartósabb egységbe. Nem lehet kétségünk az iránt, hogy minél távolabbi időkbe tekintünk vissza, annál inkább látjuk a megszokott formák szilárdságát, de ez a szilárdság is csak viszonylagos, mert a cselekmény mindig más szereplőkkel és más körülmények között megy végbe, s ezért mi sem természetesebb, mint az, hogy a későbbi többé-kevésbé mindig változik, mindig eltér az előbbitől. Még világosabban állnak előttünk ezek az eltérések akkor, ha előbb felsorolt adatainkat, egy-egy konkrét lakodalom eseményeit, annak rendjét, vagy éppen a zenei anyagát vesszük sorra. Amint láttuk, magát a lakodalmat, a házasságkötést általában három mozzanat előzte meg : a leánykérés, a kézfogás és az eljegyzés. Horváth csak a kézfogóról és az azt este követő vacsoráról szól, ami után a lány a selyemkendőt, a legény az ingre valót adta át. Lényegében ezt mondja el Gajdács is a kézfogásról, illetve az eljegyzésről. Természetes ez, mert hiszen a lánykérés és a kézfogás, amely a tulajdonképpeni eljegyzést előzte meg, nem volt nyilvános. Gyakran titkolták is, mindaddig, amíg a szülők közti megegyezés nem történt meg. Több esetben viszont csak két mozzanat előzte meg a lakodalmat: a kérés és a kézfogás, s ez utóbbit együtt tartották az eljegyzéssel. Az utóbbi két-három évtizedben a lánykérés után az eljegyzés szerepe és ünnepélyessége lépett előtérbe. Adatközlőink gyakran megjegyezték, amikor a lakodalomról beszélgettünk, hogy „...az egyik helyen így van, a másikon úgy, a lakodalom sem egyforma mindenütt, meg a szokások sem." Bencsik Pálné hangsúlyozta, hogy ,,... a szegényebb és gazdagabb emberek lakodalma között mindig volt különbség..." A változás — amint mondták — különösen a lakodalmi ajándékok terén szembeötlő. Régen a baromfi mellett inkább csak kalácsot vittek. Az utóbbi évtizedbenmár edényeket, kávés-, teás- és boroskészleteket visznek ajándékba, a közeli rokonok paplant stb. Ha termelőszövetkezeti tag nősül vagy megy férjhez, az meghívót küld külön a szövetkezetnek, külön a vezetőségnek. Ilyen esetben a termelőszövetkezetből egy asszonycsoport együtt viszi az ajándékot: tyúkot, tortát, valamilyen edényt vagy készletet. A régi lakodalom tulajdonképpeni első nyilvános mozzanata az ágyvitel volt, amely rendesen a lakodalom előtti napon történt. Mivel az esküvőt már nem minden esetben a keddi napon tartották, az ágyvitel sem mindig hétfőn ment végbe, sőt lefolyása sem mindenütt volt egyforma. Régebben sokat adtak arra, hogy a szegényebbek lakodalma is hasonló legyen a jobbmódúakéhoz. Amikor a menyasszony ágyát vitték, mindig énekelték az alábbi dalt: 23