A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Koppány János: Tótkomlósi gyermekjátékok sárral, földdel

Otthon a félredobott, elkopott, régi, öreg kabátról, viseltes gombos ruhákról, talán egy régi katonaköpenyről levágták a gombokat. Nagyokat és kicsinyeket. A katonaköpenyek fényes gombjait, az első háború után a gyerekek „pakfont"-nak, a fehérfémből készült négy lyukú nadrággombot „ciacha"-nak nevezték. Általában a nehéz fémes gombok voltak az értékesek, ezekkel jobban lehetett lyukra dobni. Négy-öt gyerek játszott egy csapatban. Gomboztak (na gombike sa hrali). A vonallal megjelölt helyről dobtak. A lyuk volt a cél. Egymás után dobott minden játékos. Akinek a gombja a lyukhoz legközelebb esett, vagy beesett a lyukba, az pöckölt (sti'cav). A pöckölő a földre tette mind az öt ujját. Négy ujjával megtámasztotta a kezét, és a hüvelykujjával, annak is a körmével, olyan erővel pöckölte meg a gombot, hogy az lehetőleg a lyukba kerüljön. Ha ez sikerült, akkor azt a következő gombot pöckölte, amelyik a legtávolabb volt a lyuktól. Ha a gomb első pöckölésre nem jutott a lyukba, akkor a másik játékos következett és próbálkozott. Mindaddig pöcköltek így sorban, amíg minden gomb nem került a lyukba. Minden játékos annyi gombot nyert, ahány gombot sikerült a lyukba pöckölnie. A dobógombokat szabad volt kiváltaniuk. Ugyanilyen technikával játszottak a nagyobb fiúk, de gombok helyett érméket, pénzeket dobtak a lyukra. A forgalomban levő váltópénz kisebb értékű érméivel, mint 2—10—20 filléresekkel játszottak. Ezt a játékot pénzelésnek (hraf z penazma) nevezték a gyerekek. A gombozáshoz hasonlóan készítettek lyukat, amikor golyóztak (goVovgat). E játéknál más fajta lyukat csináltak, mint a gombozásnál. A golyózásnál lejtő oldalúnak kellett bnni a lyuknak. Amott meredek volt, itt lejtős volt a szélén. Ezt legkönnyebben úgy érték el, ha a bicskával kissé kimélyített lyukat mezítelen lábuk sarkával simává döngölték. A játéknál a golyókat (gulke) nem dobták, hanem guggoló helyzetből a lyuk felé gurították (goVovgati). A cél itt is az volt, hogy azelgurított golyó a lyukba érjen. Nem volt ez olyan egyszerű művelet. Jó érzék kellett hozzá. Ha nagyon erősen gurította a játékos, akkor előfordult, hogy a lejtős oldalú lyukból kigurult a golyó. Ha pedig gyengén gurította, akkor meg messzire állt meg a lyuktól. A golyókat kigurításuk után nem pöckölték, mint a gombokat vagy pénzeket, hanem meghajlított középső ujjuk középső perecével lökték. Mindenféle típusú golyókat használtak a gyerekek ennél a játéknál. A leggyakoribb volt az egyszerű kiégetett agyaggolyó (hlinovie gulke). Azután volt, hogy ezeket befestették, de anyagukban ugyanolyanok voltak, mint az előbbiek. Zománcos festékkel is bevonták, s úgy égették ki. Ezek voltak a márvány (mramorovie) golyók. A legszebbek voltak a színes fonalakkal díszített üveggolyók (sklenenie). Minőségüket a gyerekek úgy próbálták ki, hogy a téglához vagy betonhoz pattintották. Ha magasra pattant és nem tört össze, akkor az jó volt, s azért megadtak mindent. Az üveggolyók szinte széttörhetetlenek voltak. Ezek voltak a golyók sztárjai. Nem is volt ezekből a szegényebb gyerekeknek. Az agyaggolyókat a fazekasok égették kemencéikben, és olcsó áron árulták az edényekkel együtt. Földbe fúrt lyukat, illetve lyukakat csináltak a gyerekek akkor is, amikor kanászost (o kanúsov) játszottak. Ezt a játékot is öt-hat nagyobb gyerek játszotta. A felszereléshez tartozott minden gyerek részére 1 db 3—4 cm vastag és 1—1,5 méteres bot (palica), 1 db 4—5 cm átmérőjű fagolyó (téka) vagy ugyanolyan nagyságú tömör gumiból való labda. Előre elkészítették a lyukakat. Középre egy, a többinél nagyobb lyukat ástak. Ez volt az akol (akov). E köré valamivel sekélyebbeket. Ezeket, duda — nak nevezték. Egy távolabbi helyen húztak egy egyenest. E mögé felálltak sorba. Botjaikat egyszerre elrúgták. Az lett a kanász, akinek a botja a legrövidebb távolságra jutott. Elrúgás után mindenki sietett felkapni a botját, és rohant a már kiásott dudákhoz, hogy a legkedvezőbb helyen levőbe dughassa a botja végit. Ezzel elfoglalta a helyét. A kanász megkereste a fagolyót, és botjával terelgette a középső lyuk, az akol felé. A játékosok ebben az igyekezetében minduntalan akadályozták. Elütötték a golyót. Érte kellett mennie, és ismét csak az akol felé kellett hajtania. Előfordult, hogy ütés közben az üresen maradt lyukat egy másik játékos elfoglalta, 130