A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Koppány János: Tótkomlósi gyermekjátékok sárral, földdel

Nyilvánvaló, ennek a játéknak a vetélkedés mellett, mondandója is volt: szerezni, minél többet. Világosan tükröződik benne az a mentalitás, amely jellemzője volt az akkori társadalomnak. A mai gyermekek már nem ismerik, és nem is játsszák. Egy másik játék, amelyet földön bicskával játszottak még a húszas években a gyerekek, a bicskázás. A bicskát derékszögbe hajlították. Minden játékos kitaposott magának fél négyzetméternyi nedves, puha területet. Kirajzolt egy 30X40 cm-es téglalapot. Három-négy fiú játszotta ezt a játékot. Egymás után dobták a bicskát. Ülve vagy guggolva folyt a játék. Először a bicskát két ujjukkal nyelénél fogva úgy dobták a puha földbe, hogy a hegye beleszúródjék a földbe, és a nyele érje a földet. Ez volt az első része a dobásnak. Ezután a sekélyen beleszúródott bicskát a nyélrész alatt, jobb középső ujjukkal úgy dobták fel, hogy az a levegőben megperdülve lehetőleg úgy essen vissza, hogy a hegye beleszúródjék és megálljon. Ha egyenesen esett vissza, és eredeti helyzete szerint szúródott be, akkor az lovat jelentett, ha megdőlt és ferdén állt, akkor az szamarat jelentett. Ha csak a bicska hegye szúródott be, de a nyele a levegőben volt, akkor az annyi hold földet jelentett, ahány ujját tudta a játékos a bicska nyele és a föld közé erőltetés nélkül tenni. így a bicska helyzetétől függött, hogy a játékos lovat, szamarat, földet, házat vagy kutat szerzett. Minden dobás után a játékos a megcsinált figurát berajzolta a maga körülhatárolt táblájába. Ott a gyakoriság szerinti sorban szamár, ló föld, ház és kút rendben kerültek egymás mellé. Egymás után dobtak a játékosok. Ha beszúródás nélkül esett viszsza a bicska, akkor az nem írhatott semmit, hanem következett a másik játékos. Nagyon sokáig lehetett játszani ezt a játékot. Játszották is, amíg meg nem unták. A végén számbavették a figurákat. Az lett a leggazdagabb, akinek legértékesebbek voltak a figurái. A szamár volt a legolcsóbb, a ház volt a legértékesebb. Amazt volt a legegyszerűbb, emezt a legnehezebb megcsinálni. A bicskának minden dobásnál derékszögben meghajlítottnak kellett lennie, ha a játékban valamelyest kinyílt, meg kellett igazítani. A kút ugyanis úgy lett, hogy a felpörgetett bicska — amint a földbe szúródott, kinyílt. A ház akkor lett, amikor a visszaeső bicska nem szúródott be, hanem a nyelére állt, úgy, hogy az éle felfelé nézett. Ezek nagyon ritka figurák voltak. A szerzésnek és a gazdagodásnak a vágya jut kifejezésre ebben a játékos formában. Színesebb az előbbinél, de tartalmát illetően ugyanaz. c^ Bicska dobása Hod nozíkom pri „bicakovaní" Messerwerfer 126