A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Békéscsaba, 1973)

Erdélyi Zoltánné–Sisa Béla: A szarvasi szárazmalom műemléki helyreállítása

A Bolza-malomnak a Tomka család birtokába kerüléséről pontos adattal nem rendelkezünk. A családi hagyomány szerint Tomka Sándor nagyapja a múlt század közepén szerezte meg a gyrófoktól

11

. Bizonyos azonban, hogy a Tomka-család a régi szarvasi molnár familiák közé tartozik. Nevükkel találkozunk pl. a „Szarvas városában levő taksás malmok Főkönyvében", amely felsorolja az 1847—1857. évek malomtulajdonosait és a malmokra vonatkozó adatokat. Itt szerepel Tomka Pál Medvegy aki lisztes 2 kerék után fizeti a taksát 1853 óta. A malom korábban Dely Mártoné és Tabajdy Dánielé volt, 1847-től az ő rovásukra rójják fel a taksát.

12 Valószínűleg a Tomka-család egyik elődjéről van itt szó, ezt látszik bizonyítani a malomhoz tartozó egyik szerszám is, amelyen TP monogram van.

13 Az tehát bizonyos, hogy a múlt század második felében a malom a Tomka családé és apáról fiúra öröklődik a mesterséggel együtt (4. kép). A malom eredetileg kettős malomnak épült. A jelenlegi malomház egy méterrel hoszszabb volt és egy raktárhelyiséggel folytatódott. A raktáron túl ismét egy malomház volt a hozzá csatlakozó malomsátorral. 1883 körül a sátort elbontották és eladták, majd tanyán állították fel újra. Az elbontott sátor malomházából szoba, a raktárból konyha lett. Amikor Tomka Sándor a malom mögötti lakóházat megvette a szoba, konyha épületrészt lebontotta.

14 A malmok „vándorlásával" egyik helyről a másikra, városból a tanyákra telepítésével a múltszázadi írásokban gyakran találkozunk. A malom korábban lisztesmalom volt és csak a századforduló után lesz köleshántoló és heregubófejtő. 1920-tól 1962-ig, a malom leállásáig kölest hántolt, kásamalom lett. A köles termesztése Szarvas vidékén is jelentős volt és a rizstermelés elterjedéséig a köleskása fontos helyet foglalt el a népi táplálkozásban. A kásás malmokról az örökváltsági szerződés is külön megemlékezik, de ez nem azt jelenti, hogy ezek a malmok gabonaőrléssel, lisztkészítéssel nem foglalkoztak. Jelentőségüket emeli az, hogy külön is megemlékeznek róluk. így pl. 1847-ben a város többek között három kerék lisztes és egy kerék kásás malmot ad bérbe. 1849—50-ben szintén egy kerekű lisztes és egy kerekű kásás malmot említenek. 1853-ban a város egy évre haszonbérbe adja Sipkovszky Sándornak, mint árverés útján legtöbbet ígérőnek a Bárány vendégfogadóhoz közel fekvő kásás malmot 273 pfr-ért, 40 pozsonyi mérő búzáért, 10 pozsonyi mérő árpáért és 10 pozsonyi mérő kásáért

15 (5—6. kép). A szárazmalom működését, a kásakészítés menetét Nagy Gyula részletesen leírja a már idézett tanulmányában (7—8. kép). Erre itt most nem kívánunk részletesen kitérni. A köleshántolás a gabonaőrléssel szemben már nem vette egész évben igénybe a malom és a molnár munkáját még abban az időben sem, amikor a kölest nagy mennyiségben termelték. A kásakészítés ősszel, októberben kezdődött és májusig tartott. Ez időszak alatt viszont éjjel-nappal járt a malom. A gőzmalmok is hántoltak ugyan kölest, de a szárazmalom sokkal többet és jobb minőségűt készített. A helybelieken kívül ide járt hántolni a környező községek és tanyák népe is, de egyes uradalmak is ide küldték a hántolni való kölesüket. A rizs termelése gyorsan és nagy területeken terjedt el és háttérbe szorítja a köles termelését. Átmeneti időre ugyan még újra fellendül a termelése, pl. a második világháború után és ez tart az 1960-as évek elejéig. A malom leállása előtt már a hántolni való köles is egyre kevesebb. A malom húzatására a molnárnak saját lovai is voltak, télen a malomban dolgoztak, nyáron a gazdaságban a tanyán. A hántoltatok saját lovaikat is befogták, de mindegyik ló nem volt erre alkalmas, csak a nyugodt, megdolgoztatott ló. A malomhúzás a lovaknak is nehéz, megerőltető munkát jelentett, s erről már Tessedik is keserűen emlékezik meg. „Az e fajta malmok valóságos megrontói a legjobb magyar lovaknak s ha sokáig fennállnak a 9* 131