Tarcai Béla szerk.: Vizuális Kultúrakutató Osztály kiadványai 6. A fénykép mint történeti forrás (Miskolc, 1988)

Alábbiakban erről szeretnék néhány gondolatot elmondani. Tárgymutatónk megközelitően 200 cimszóval segiti az eligazodást a gyűjteményben, de a címszavaknál oda-visszautalás van, s igy elképzelhető, hogy egy mutatócédula esetleg nagy-öt helyre is be van sorolva. Mutatórendszerünkben van fényképészet , fotótörténet , vagy fényképalbum cimszó, tehát itt önálló egységben találunk a témára vonatkozó egyéb dokumentumokat és fotókat. Ugyanilyen önál­ló egység az Avas /Miskolc "hegye"/, vagy a Bányászat, Barlangá­szat, Emlékhelyek, Igazolványok, Iskolatörténet, Egyháztörténet, Színháztörténet vagy éppen Miskolc /várostörténet/. Ezeken belül az anyag jellegétől függően külön csoportosítás van. Igy pl. vá­rostörténet cimszó alatt: Önálló feldolgozások, tanulmányok, cé­dulák, térképek, metszetek, fényképek. Tehát a fotó, a fénykép ebben a rendszerben konkrét témákhoz járulva, annak részeként je­lenik meg. Ez a mutatórendszer biztosítja azta lehetőséget, hogy a fény­ kép, mint történeti forrás külön cimszó alatt is megjelenjen a mutatóban. S ilyen cimszó alatt a többezer fényképet különféle szer­ző, vagy téma, vagy anyag, vagy éppen kor, esetleg vonatkozási helye szerint lehet csoportosítani. Az viszont elvi kérdés, hogy nem a leltározott anyanna< kell mozogni, s különféle meggondolások alap­ ján összevonni-szétbontani együtteseket, hanem csak a mutatórend­ szer cédulaanyaqát kell a szükségleteknek, vagy nagyobb kutatási szempontoknak alárendelve bőviteni, kiegészíteni. Mint korábban emiitettem, szeretnék példákat mondani ennek igazo­lására. Néhány évvel korábban felvetődött, hogy a történeti osztá­lyon lévő, fotótörténeti szempontból érdekes és értékes anyag ke­rüljön a képzőművészeti osztályra. Volt kolléga, aki ilyen témával foglalkozott, s ez volt az oka, hogy elkezdődött a képek kiegyüjté­se. A kolléga aztán elment, agond maradt: mi legyen a kigyűjtött anyaggal? Természetesen visszakerült eredeti helyére, azaz vissza­kerülhetett eredeti helyére, mert leltárkönyvszerü átírása, s az át­adott anyag céduláinak kiemelése a mutatórendszerből még nem történt meg. Ellenkező esetben a leltározást, nyilvántartást, a rendszerbe történő beillesztést előröl lehetett volna kezdeni. Másik példaként említem, hogy a múzeumunk két évvel ezelőtt megalakult osztályának,

Next

/
Thumbnails
Contents