Tarcai Béla szerk.: Vizuális Kultúrakutató Osztály kiadványai 5. A fénykép mint műtárgy (Miskolc, 1988)

Hozzászólások - Tóth István, Móra Ferenc Múzeum

ismétlődnek, hiszen ezeket családon belül örökölték. A múzeumok feladata, hogy gyűjtsék a fényképezés emlékeit. De gyakran fordul elő, hogy a szakmában felbukkant héják megelőzik a múzeumot. Jobbik eset, ha az ilyen héja véletlenül hozzáértő és megőrzi a felvásárolt értékeket. De olyan is van, hogy ezek az emberek nem mindig tisztességes úton jutnak régi fényképekhez. Ilyen eset történt pl, Szegeden is. Az Aurel hagyaték egy részét egy ismert műgyűjtő jogtalanul tulajdonította el. Ennek a gyűjtőnek olyan páratlan anyaga van, hogy nem egyszer külföldi kiállításokra is tőle kölcsönöznek tárgyakat, képeket. Nem tudom ez az eset mennyire ismerős. Az ügyből pereskedés lett, de végülis a törvényes örökösök belefáradtak a hercehurcába s kiegyeztek 3-000,- Pt-ban. Ennyit kaptak a sokkal többet érő hagyatékért. Ebben az anyagban nemcsak az Aurel hagyaték volt, hanem az 1945 után Budapestre költözött Beck Mancié is, akit Aurel mint nagyon becsületes fényképészt ismert. Beck Manci Aurélnál hagyta összes negatívját, mintegy 45-50 ezer darabot. Ebben az ügyben több országos intézménnyel konzultáltam, de mindenütt azt mondták - Nemzeti Múzeumban és a Munkásmozgalmi Múzeum Nemzeti Fotótárában is - hogy sajnos semmit nem lehet tenni. Vannak ismereteink arról is, hogy az üvegnegatívok a nyugati országokban igen keresettek. Nem a negatív tartalma, hanem az üveg minősége miatt. Főként az osztrák gyárakban készült üvegeket keresik. Állítólag 10-15 márkát fizetnek egyegy darabért. Ezt olyan emberektől tudom, akik állandóan kapcsolatban állnak az ilyen "kereskedőkkel". Gondolom, hogy ezek a dolgok a rendőrséget is érdeklik. Nem akartam itt okos dolgokat mondani, csak néhány jelenségre szerettem volna a figyelmet felhívni, olyanokra, amelyek nálunk, Szegeden voltak tapasztalhatók. Köszönöm szépen!