Tarcai Béla szerk.: Vizuális Kultúrakutató Osztály kiadványai 5. A fénykép mint műtárgy (Miskolc, 1988)

Gopcsa Katalin korreferátuma

tore3taurát

ori tevékenységgel foglalkozik. Ezek azonban csak hírek, nincs tudomásunk arról, hogy Magyarországon ezeknek valami hatásuk lenne. Azt tapasztalom tehát, hogy gyűjteményeinkben nem megfelelően kezeljük a fényképeket. A múzeumi statisztikai adatok ebbből a szempontból nem mérvadók. Tudok olyan vidéki múzeumról, ahol már eredménynek számítóan van fotótörténeti leltárkönyv, tehát létezik ilyen külön gyűjtemény. Ebben 1C66 mű van leltározva. De ezen kívül az iparművészethez van beleltározva egy daguerrotipia. Vannak ezen kívül 1914-ből származó, és egy ottani szobrászművész alkotásait bemutató fényképek, de ezek nincsenek leltározva, mert nem tudják eldönteni, hogy ez most képzőművészeti adattári anyag-e vagy fotó. Tudok olyanról is, hogy Gink Károlynak egy nagyon jó Egry portréját a kiállítás lefáradása után úgy szedték le a falról, hogy azt nem lehetett eltenni, ki kellett dobni. Ezek mind azt jelzik, hogy a fotográfia értékelésével valahogy hadilábon állunk. Nincsenek sem képzett szakemberek, sem olyanok, akik ezzel kezdtek foglalkozni és van alapjuk arra, hogy a szakmát megtanulják. Fantasztikus a technikai tájékozatlanság. Ezt az idén tudtam felmérni, amikor résztvettem Kincsesek gödöllői tanfolyamán és végignéztem egy csomó munkát: magyar fotótörténeteket, fotókutatók'tevékenységét. Amint Flesch Bálint is említette, egyértelműen tapasztalható, hogy a technikára nézve egyszerűen nincsenek fogódzók. A szakemberek, vagyis azok, akik ezzel foglalkoznak nem tudják meghatározni a fotókat. Ez éppan olyan, mintha a képzőművészeti leltárkönyvbe azt írnám be egy műről, hogy "grafika", függetlenül attól, hogy az X-Y-nak egyedi krétarajza vagy egy senkinek vagy egy valakinek sokszorosított grafikája. Nem tudunk őrizni, nem tudunk restaurálni, nem tudunk megfelelően nyilvántartani sem leltárkönyvben, sem kartonon. Mindezek megoldhatatlan feladatoknak tűnnek, holott egyszerű megoldásokkal, mutatókartonokkal lehetne egyesíteni az anyagokat. Ez tulajdonképpen áthidaló megoldás lenne. így nem kellene