Szendrei Géza - Tóth Tibor szerk.: A magyarországi szikes talajok felszíni sóásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 9. Miskolc, 2006)
A talajfelszínen előforduló sókivirágzásokkal kapcsolatos ismeretek Magyarországon 1998-ig (Szendrei Géza és Szakáll Sándor)
Mások mellett Tessedik Sámuel is megemlíti, hogy Bihar, Csanád, Csongrád és Heves megyékben a székes mezőkön virágzik a híres magyar földsó (széksó vagy natrum Hungáriáé) (Tessedik, 1804). Megjegyzésre érdemes, hogy Kitaibel Pál, neves természettudósunk, 1815-ben két sziksós kivirágzást (szódát) elemzett, az egyiket Szegedről, a másikat Kistelekről. A szegediben 51,11% Na-karbonátot, 2,80% Mg-karbonátot, 16,73% Na-kloridot és 29,36% Na-szulfátot, míg a kistelekiben 95,46% Na-karbonátot, 0,54% Mg-karbonátot és 4,0% Na-kloridot határozott meg. A Magyarországot beutazó neves francia geológus és mineralógus, François-Sulpice Beudant, nagyszabású müvében Debrecen, Nagyvárad és Szeged környéki szóda-előfordulásokat és nátrontavakat említett, illetve a salétrom előállításáról és megjelenéséről is írt (Beudant, 1822). írásával sikerült felhívni a világ figyelmét hazánk eme érdekes képződményeire. A híres svéd kémikus, Jakob Berzelius (1824a, 1824b), a nátrontavakról és a körülöttük képződő kivirágzásokról, illetve azok komponenseiről írt, melyek szerinte: konyhasó, nátriumsók (Natronsalze), úgymint Na-karbonát és Na-szulfát, valamint Ca-szulfát. Említést tesz (Beudant nyomán) a Debrecen környéki tavakról is. Irinyi János részletesen leírta, hogyan dolgozták fel a híres Konyári-tó sziksós kivirágzásait (Irinyi, 1839). Balogh József a magyarországi szikes vidékeket „természettudományi tekintetben" leíró értekezésének A szikes vidék ásványországa címet viselő szakaszában hosszasan jellemzi a szikes talajokat, földrajzi elterjedésüket, de kevésbé foglalkozik a kivirágzások kémiai sajátságaival, még kevésbé a sziksók ásványos jellemzésével (Balogh, 1840). Szabó József a Magyar- és Erdélyország képekben c. mű IV. kötetében Széksóvidékeink címen ízes leírást közöl szóda- és salétromvidékeinkről (Szabó, 1854). Moser Ignác szerint a Fertő-tó 1865-ben teljesen kiszáradt medrében az iszap felületén lévő, fehér, hajszerű pamatok által alkotott kéregben „kénsavas nátron" (glaubersó), konyhasó, „szénsavas nátron" (szóda), és „kénsavas magnézia" (keserüsó) volt kimutatható. A sólerakódás Moser szerint olyan óriási volt, hogy a legjobb esetben 4, a legroszszabb esetben 18 négyszögölnyi területről 1 q sót lehetett összeszedni (Moser, 1866). Molnár (1868) szép összefoglalást ad a hazai sziksó-előfordulásokról, sziksós tavakról és ezek a hasznosítási lehetőségeiről. Kvassay (1876) a szódatalajokkal foglalkozik. Természetes szódaki virágzásokat említ a szabadszállási téglagyár agyagbányájából. Említi az Apaj melletti kivirágzást, ez szódából, glaubersóból és konyhasóból áll. A miklai szóda összetétele szerinte 54% szóda, 34% konyhasó, 10% glaubersó. Thirring Gusztáv a Fertő-tó természeti viszonyainak tárgyalása során kitér a tófenék kivirágzásaira is, melyek különösen az 1860-as években, a tó szinte teljes kiszáradása során jól megfigyelhetők voltak. Thirring, a tófenéket annak idején vizsgáló Moser Ignácot idézve azt írta: „a sólerakódás ....oly nagy volt, hogy amennyire csak látni lehetett, az egész vidék mintha friss hóval lett volna betakarva; lépteink alatt a sókristályok úgy ropogtak, akár a hó" (Thirring, 1886). Hanusz (1888) a bihari sóstavak szódájáról tesz említést. Somogyi (1888) szerint az alföldi sziksós ki virágzásokban a következő komponensek fordulnak elő: szóda, konyhasó, csodasó (mirabilit) és salétromsó.
