Szendrei Géza - Tóth Tibor szerk.: A magyarországi szikes talajok felszíni sóásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 9. Miskolc, 2006)
A talajfelszíni kivirágzások sóásványairól világszerte publikált adatok összegzése és értékelése (Szendrei Géza)
(2. ábra) a sókivirágzások alkotói döntően szulfátásványok (74,5%), emellett még klorid- (11,6%) és karbonátásványok (8,1%). A kettős sók jóval ritkábbak; ezek a karbonát-szulfát (3,6%), és szulfát-klorid ásványok (0,1%). A sóásványtársulásokat tekintve (II. táblázat) a leggyakoribb a konyait-mirabilit-thénardit (26,6%), és az epsomit-hexahidrit-konyait (25,5%) társulás. A sóásványtársulásokat a kationokat tekintve (3. ábra) döntően nátrium-magnézium ásványok (59,6%) alkotják, jóval ritkábbak a kalcium-nátrium (15,4%), a nátrium- (9,0%) és a kalcium-magnézium-nátrium ásvány (7,4%) társulások. Anionösszetételt (4. ábra) tekintve a leggyakoribb a szulfátos: 63,8%, gyakori még a szulfátos-kloridos: 20,7%, a karbonátos-szulfátoskloridos: 8,0% és a karbonátos-szulfátos: 7,4%. Egy területen, ahol nem volt megadva a mintaszám karbonátos sóásványtársulás is előfordult. Egyes azonos ionösszetételü, de eltérő kristály víztartalmú sóásványpárok, mint pl. a mirabilit-thénardit és a blödit-konyait, valamint epsomit-hexahidrit szezonális, illetve egyes esetekben napszakos változásra utalnak a hőmérséklet és a relatív páratartalom különbsége miatt. Összegeztem a sóásványok képződéséről publikált elméleteket, ezek szerint a sóásványok alapvetően talajvízből vagy felszíni vizekből jönnek létre azok bepárlódásával vagy kifagyással. 1. Bevezetés A talajfelszíni sókivirágzások ásványtani kutatásához a műszeres analitika adott szintje szükséges, ennek megfelelően az első közlemény mindössze harmincöt éve jelent meg (Driessen & Schoorl, 1973). Sókivirágzásokról ásványtani vizsgálati adatok majdnem mindegyik kontinensről ismertek, így Afrikából (Ducloux et ai, 1994; Hamdi-Aissa et al, 1996, 1997, 1999, 2004; Hanna & Stoops, 1976; Vergouwen, 1981), Amerikából (Buck et ai, 2004; Eghbal et al, 1989; Eswaran & Carrera, 1980; Keller et al, 1986; Kohut & Dudas, 1993; Mees & Stoops, 1991; Mermut, 1986; Skarie et al, 1987), Antarktiszról (Bockheim, 1997; Pastor & Bockheim 1980), Ázsiából (Datta et al, 2002; Driessen & Schoorl, 1971; Eswaran et al, 1980; Feofarova, 1958; Kooistra, 1983; Pankova & Jamnova, 1980; Menjajlo et al, 1989; Shahid & Jenkins, 1994; Shahid et al, 1992; Turszina, 1981; Turszina et al, 1983; Vergouwen, 1981), és Európából (Gumuzzio et al, 1982; Vizcayno et al, 1995), bár viszonylag nem nagy számúak. Az adatok összefoglalása és értékelése számos, a hazai kutatások számára is hasznos megállapítást nyújt. Mint a legtöbb ilyen összefoglalásnál itt is jelentős probléma az, hogy természetesen az egyes közlemények nem egységes szempontok alapján készült vizsgálatokat közöltek. A kivirágzásokban előforduló sóásványokat a I. táblázatban tüntettem fel. A vizsgálatok közel 350 pontról mintegy 830 adatot jelentenek. A sóásványok előfordulásának gyakorisága (az összes előfordulás %-ában a következő): aftitalit 0,2; bassanit 1,9; blödit 4,7; bürkeit 3,2; epsomit 6,5; eugsterit 1,7; gaylussit 1,4; glauberit 0,6; gipsz 7,3; halit 9,3; hexahidrit 7,7; kainit 0,1; konyáit 14,7; löweit 0,1; mirabilit 8,9; nahkolit 1,3; nátronsalétrom 1,8; nátron 0,5; pirssonit 0,1; polihalit 0,1; szil vin 0,1; tachihidrit 2,2; termonátrit 2,2; thénardit 20,3; trona 2,6; tichit 0,4. A leggyakoribb sóásvány tehát a thénardit, gyakori a konyáit, a mirabilit, a halit, a gipsz, az epsomit, a hexahidrit. A többi ásvány gyakorisága 5% alatt van. A kationokat tekintve ezek főként nátriumásványok (több mint 50%-ban), ha a nátriumtartalmú kettős sókat hozzáadjuk, ez még 23,7%. Tisztán magnéziumsó-ásvány: 14,3%, kalciumsó: 9,2%, káliumsó: 0,1%. Ugyanakkor rá kell mutatni, hogy a nátriummagnézium kettős sók viszonylag gyakoriak 19,7% (1. ábra). Az anionösszetétel szerint döntően szulfátásványok: 74,5%, ezen kívül klorid-: 11,6%, karbonát-: 8,1%, karbonátszulfát: 3,6%, nitrát-: 1,8% és klorid-szulfát ásványok: 0,1% (2. ábra).
