Szakáll Sándor - Fehér Béla: A polgárdi Szár-hegy ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 8. Miskolc, 2003)
A szabadbattyáni ércesedés elsődleges és másodlagos ásványai (Szakáll Sándor és Molnár Ferenc)
Leveles kristályai a pásztázó elektronmikroszkópos felvételek szerint olykor orientáltan nőnek össze. Ritkák dárda alakú, 5-10 p.m-es vázkristályai, melyek kusza halmazokat alkotnak (18. ábra). Anglesit Kiss (1951) szerint „a galenitet, különösen a felső szintekben szivacsszerűen anglesit felemésztette, majd az apró üregeiben cerusszit vált ki". Magunk anglesittel csak kis mennyiségben találkoztunk. A galenit mállása első lépcsőben - egyrészt a hasadási síkok mentén, másrészt a galenitszemcsék határoló felületein - filmszerű bevonatokként anglesitet eredményezhet, a környezet karbonátos dominanciája miatt azonban a további átalakulás egyértelműen a cerusszit irányába mutat. Az anglesitet bizonyító röntgen-pordiffrakciós felvételen (HOM-G308) az alábbi, egyéb fázisokkal (cerusszit, kvarc, galenit) nem fedett reflexiókat érdemes kiemelni: 3,96 (3,81) (40), 3,21 (3,21) (53), 3,011 (3,008) (88), 2,768 (2,765) (40), 2,640 (2,619) (10) [d (Â); / re |]. (Zárójelben az anglesit 36-1461 sz. ICDD-kártyájának adatai vannak). Azurit Kiss (1951) szerint az azurit a másodlagos rézásványok között csak helyenként maradt meg, általában malachittá alakult. A tetraedrit mállásából származó malachitosbindheimites fészkek ásványa, elsősorban vékony bevonatok, ritkábban 0,1-0,2 mm-es zömök kristályok formájában ismert. Ritkán léces kristályokból álló, 1,5-2 mm-t elérő, sugaras-gömbös halmazait is megfigyeltük. Beudantit/segnitit Egyes bindheimit-tartalmú minták röntgen-pordiffrakciós vizsgálata (HOM-C97) jelezte egy, a jarosit szerkezeti rokonságába tartozó ásvány jelenlétét. Pásztázó elektronmikroszkópos felvételekkel a finom szemcsés bindheimittel összenőve általában kevés fázist sikerült azonosítani. Az egyikben a bindheimittel szorosan összenőve, azzal azonos szemcseméretü (1-3 fim-es), az EDS-elemzés alapján Pb-Fe-As-S tartalmú ásványt mutattunk ki, mely az elemösszetétel alapján beudantit vagy segnitit lehet. A kérdés eldöntéséhez kvantitatív elektronmikroszondás elemzésre lenne szükség, ez azonban a kicsiny szemcseméret és a bindheimittel való szoros összenövés miatt feltehetően nem adna értékelhető eredményt. Bindheimit Koch (1943) említi először, mint „a cerusszitosodott galenitpéldányokat az oxidációs utak mentén sárgás-barnássárgásra festő amorf, földes anyag". A kis mennyiségű mintából készített vegyelemzés alapján Al-Fe-Pb tartalmú, víztartalmú szilikátnak határozza meg. Kiss (1951) szerint a fakóérc átalakulásával felszabadult antimon a galenit mellett „bindheimitszerű ásvánnyá" alakult át, mely a fakóérces galenit felületén, illetve annak üregeiben kénsárga, sárgásvörös, porszerü bevonatként jelentkezik. Zsivny (1951) szintén vizsgálta ezt a „bindheimitszerű" ásványt, melyet a cerusszitosodott érc likacsaiban figyelt meg. Az elvégzett nedveskémiai elemzés azonban az irodalmi adatoknál több ólmot és kevesebb antimont mutatott ki. Ez véleményünk szerint annak a következménye, hogy Zsivny sem tudott cerusszitmentes anyagot preparálni (megjegyezzük, hogy
