Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

II. A MAGYAR MINERALÓGIA TERMÉSZETRAJZI KORSZAKA ÉS AZ ELSŐ TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANOK PERIÓDUSA (az 1760/70-es évek fordulójától az 1840/50-es évek fordulójáig)

A XIX. század első harmadáig a tankönyv- és a szakirodalom egyre kisebb hányada még latin nyelvű. Ez egyrészt a latinnak a XVIII. század végéig betöltött nemzetközi tudományos nyelvi szerepével magyarázható, másrészt azzal, hogy Magyarországon 1844-ig a latin volt a jogi és közélet, a közigazgatás, valamint a közép- és felsőfokú oktatás nyelve. A magyar természettudományi (így az ásványtani) szaknyelv a XVIII. századtól kezdve alakult ki. Molnár Ker. János Oryctologiconja végén (1780) kis latin-magyarnémet-francia ásványtani szószedet van. A Ratio Educationis (1778) előírta, hogy a latin nyelvű természetrajztankönyvben tüntessék föl „a benne előforduló dolgok népnyelvű elnevezését".. Ez az első középfokú ásványtan-tankönyvből (Piller, 1778) még kimaradt, de Mitterpacherében (1795) már bennfoglaltatott. A további idegen nyelvű munkák közül magyar (és mellette még egyes szláv nyelveken) is megadja az ásványneveket Wolny ásványtana (1805), Schönbauer topografikus ásványtana (1806-10), illetve (csak magyarul) Jonas könyvének (1820) topografikus ásványtani része is (8. táblázat). Természetesen ezekénél sokkal jelentősebb hatása volt az első, teljes egészükben magyar nyelvű ásványtanok megjelenésének. Molnár (1783), Benkö (1784, 1786), Zay (1791) a népnyelvből kiindulva a saját leleményük alapján gazdagították a szaknyelvet. Az első magyar nyelvű természetrajz, Gáti István munkája (1795) igen vázlatosan, de ízes magyarsággal tárgyalta az ásványok világát.

37 Mint érdekesség említhető, hogy a magyar ásványnevek bekerültek néhány külföldi többnyelvű ásványtani glosszáriumba is.

38 A XIX. sz. első felében - a magyar nyelvújítás korában - elharapózott az új szavak „gyártásának" divatja, amelynek legjellemzőbb ásványtani példája Kováts Mihály orvos és vegyész kilencnyelvü Lexicon mineralogicuma (1822), majd „műszótárának" újabb kiadása (1846).

39 Kováts lexikonában a linnéi kételemű latin ásványnevek többé-kevésbé korrekt etimológiai elemzéséből kiindulva fabrikált - a számtalan változatnévvel együtt több mint 1500 magyar nevet. Az axinit (oxinites) „baltaded" (vagy ha tetszik, fejszeded, szekerceded, bárdded), hiszen az ógörög aÇivrj - fejsze. A hosszú, latinosan írt ásványnevek hasonló terjedelmű magyar szószörnyetegekké változtak, így a barna szfalerit (Zincum mineralisatum blenda bruna) magyarul „szeg áltató ércetlenített fog" lett: a cink szó ugyanis a német Zink (fog), a Blende a német blenden (áltatni) szóból ered, a mineralisatum Kováts átírásában ércetlenített, a barnát pedig a népnyelvi szeg szóval fordította. Kőzetneveket is szép számmal találunk: a porfírbreccsa (Breccia porphyrea) például „bársonyos omladék" lett, az ógörög nop0vpeoc (bíborvörös) szót ugyanis Kováts bársonyra, a breccsát omladékra magyarította; a trappbazalt (Basaltes trapezum) „asztal vasképű", ugyanis a basaltes szóval Plinius egy vasszínű és -keménységű ásványt jelölt, xpcme^a pedig ógörögül asztalt jelent stb. A kovátsi nevezéktant legtömörebben talán a termésbizmutra ajánlott magyar megfelelővel jellemezhetjük: „termék zavar". 37 A hivatkozott müvek bibliográfiai adatait I. a 11.6.4. részben. 33 Például Reuss, F. A. (1798): Neues mineralogisches Wörterbuch etc.. Hof; Kopp, J. H. (1810): Mineralogische Synonymik etc. Frankfurt am Main. 39 Kováts M. (1822): Lexicon mineralogicum enneaglottum. Pestini: Trattnern. L. Orsovai (1974). Kováts M. (1846): Háromnyelvű fejtő természettan titoktan orvostudomány műszótára, az az onomatologia physiographica chemica jatrica triglotta philologica. Budán: Gyurián és Bagó. (III. rész. Háromnyelvű fejtő ásványnév műszótár. Vagyis onomatologia mineralogica triglotta hermeneutica, 473-537.)