Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

I. A LEGENDÁKTÓL A TÉNYEKIG (az 1770-es évek előtti időszak)

Szürke antimon, vagy inkább antimonérc, Magyarországról. Mr [Henry] Oldenbourg adományozta. Úgy néz ki, mint egy fekete, szemcsés ezüstérc. Egy kö foglalja magában, mely ugyan pikkelyes, fénytelen és homokszínű, mégis olyan kemény, hogy karcolja az üveget.

45 I/B.2.7. Magyarországi természetbúvárok könyvei, cikkei és kéziratai A XVI. század közepén jelent meg talán az első magyar vonatkozásúnak nevezhető természetrajzi könyv, Georg Wernher sziléziai születésű, a krakkói egyetemen tanult, de Magyarországon élt humanista (irodalmár, természetbúvár, katona, politikus, gazdasági szakember) tollából. Magyarország csodálatos vizeiről szól a mű,

46 melyet 1549-es első (bázeli) kiadása után a XVI. században még többször is megjelentettek. A különböző hideg és meleg, cseppköveket és forrásvízi mészkövet stb. lerakó vizek ismertetése mellett több kifejezetten ásványtani vonatkozású részt is találunk. A szomolnoki cementvízből folytatott réztermelés leírása kapcsán Wernher kifejtette: Nem kétséges, hogy a víz ezt az erőt az ércerektől nyeri, főként a rézkovandtól (amelyet közönségesen markazitnak neveznek). Hogy ennek ott igen nagy az ereje, már abból is látszik, hogy ha esővíz vagy más nedvesség jut a földbe, az a gálic csepeg belőle, amelyet a görögök chalcaniosmk, a latinok atramentutn sutoriumnak neveznek, és piramisszerűen összeáll, jégcsap módjára

47 Wernher leírta a mesterséges vitriol előállításának módját, valamint megemlítette azt is, hogy a Besztercebánya melletti kincstári bányaüzemek egyik tárójából zöld víz folyik, és a belőle lerakódó „krizokolláf ' kitermelik. A sós források után írt a magyarországi és erdélyi sólelőhelyekről, és elmélkedett a kősó keletkezéséről. A kősóról magáról a következőket írta: Sóvirágot (flos salis [sókristály]) helyenként bővebben, másutt ritkábban lehet találni a többi só között. Sal gemmának is nevezik, mert ugyanolyan átlátszó, mint a drágakövek. Ha a tapasztalt sóvágók ilyenre bukkannak, úgy tartják, hogy a következő sóréteg vagy szennyezett lesz, vagy hamar véget ér. Wernher a híresebb magyarországi folyók kapcsán írt az erdélyi aranymosásról is, de e beszámoló a fentebb említettekhez képest nem szolgál újdonsággal. E könyv külföldi megjelenése is azt jelzi, hogy a fegyvercsörgés közepette a magyarországi könyvkiadás inkább a politikai és hitvitákhoz szolgáltatott szellemi muníciót. A XVI-XVII. század háborús viszonyai érthetően nem kedveztek a természettudományos műveltség hazai kibontakozásának, ennek ellenére számos ekkor élt magyarországi természetbúvárról tudunk,

48 akik főként a felvidéki városokban működtek. Emléküket gyakran a külföldi látogatók beszámolói őrizték meg. Erdélyből kevesebb korabeli természetbúvárt ismerünk, amit részben az itteni városi polgárság, részben az ide látogató külföldiek kisebb számával is magyarázhatunk. A legkiválóbb természetvizsgálók a kor külföldi szaklapjaiban is feltűntek egy-két megfigyelésükkel.

49 Közülük a porosz származású eperjesi orvos, Johann Paterson Hain a magyarországi szőlőkön nőtt arany 45 Kázmér (in prep.); Grew, N. (1681): Museum Regalis Societatis etc. London: Rawlins. 46 Wernher, G. (1549): De admirandis Hungáriáé aquis hyponviemation. Basiliae. Magyar fordítása: Erdősi (1963). 47 A nevek rézgálicot (kalkantit), illetve vasgálicot (melanterit) jelölnek, valószínűleg keverékről vagy inkább a kétfajta gálic összetévesztéséről van szó. 48 L. Waczulik(1984). 49 Ph. J. Sachse de Lewenheimb az Academia Caesareo-Leopoldina Naturae Curiosorum folyóiratának megindításakor (1670) külön felhívást intézett a magyar természettudósokhoz, hogy támogassák vállalatát közreműködésükkel (Ernyey, 1912: 3).