Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

I. A LEGENDÁKTÓL A TÉNYEKIG (az 1770-es évek előtti időszak)

hallgatom el, hogy van Magyarországon viasz módjára képlékeny föld is, melyből világító mécseseket, fáklyákat, gyertyákat készítenek, ezek szaga azonban kellemetlen. Sok a bányászható sót tartalmazó hegy, közülük Erdélyben öt olyan van, ahol most is dolgoznak, így Vízakna, Torda, Dés, Szék, Kolozs mezővárosok mellett; Máramarosban is van egy, egy másik pedig Róna[szék] mezőváros mellett. IIB.2.1.3. Heltai: Krónika az magyaroknak dolgairól 1575-ben, kevesebb mint fél évszázaddal azután, hogy Oláh Miklós pontot tett latin nyelvű kéziratának végére, már nyomtatásban és magyarul is olvasható volt egy Krónika az tnagyaroknak dolgairól, Heltai Gáspár kolozsvári lelkész jóvoltából, aki Bonfini nyomán írta müvét.

21 Heltai krónikájában is megtaláljuk az ország gazdagságának dicséretét: Eszt írhatom kedig [pedig] Magyarországnak földéről, hogy nem enged semmi földnek mind e széles világon, akar [akár] az ő jó egét nézzed, akar az ő népét, akar az ő termő és gyümölcsös voltát, akar az ő barmait és vadait, akar az ő bányáit és érceit, akar aranyat, ezüstöt, rezet, kénesőt [higanyt], ónat, vasat etc., akar az ő hév avagy hideg follyóvizeit, akar az ő gabonáit, veteményeit, gyümölcseit, akar mindeneket. Az egyes vármegyék felsorolásánál említett bányahelyekről írva Heltai csaknem szó szerint Ransanust követte, az erdélyi sóbányák közül az Oláh által is felsoroltakat említette. Újdonság az egykori virágzó óradnai bányászat leírása: Beszterce felett négy mélyfölddel [mérfölddel] vagyon az régi Radnabánya, holott elein negyvenezer bányász müveit nagy haszonnal. Most is művelnek, de nem ollyan nagyszámú néppel és nem ollyan haszonnal. A Heltai művéből vett utolsó szemelvény az erdélyi bányászat ízes magyarsággal fogalmazott bemutatása: De az embereknek nagyobb része mind aranyászok. Mert a hegyekből és a patakokból kivágják az fövenyt, és megmossák aszt, és szép aranyakat mosnak ki belőle, és gyakorta olly aranyokat, olly szép szömöket és góstyánokat találnak benne, hogy az egyik egy gírát, egynéhányszor két avagy három gírát is nyom. A többiek kedig érceket művelnek, arany, ezüst, réz, kéneső, vas, etc. érceket. És hellyel-hellyel bányavárosok vadnak az nagy hegyek kőzett, tudnia illik Offenbánya, Abrugybánya, Zalaknabánya, Köresbánya, Vasbánya, Kisbánya, Bernardbánya, Toroszkóbánya. 2 I/B.2.2. Követi jelentések és naplók A bányahelyek hasonló felsorolását találjuk a külföldi követek által kiküldőik számára készített „országjelentésekben". Erre példa a velencei követnek a XVI. század elején köztársaságához intézett jelentése,

23 amely - az ismétlések, sőt ugyanazon hely különböző neveken való többszöri említése alapján - szemmel láthatóan különböző forrásokból származó értesülések összeollózása. Erdély arany-, ezüst-, só- és egyéb ércbányái 3000 munkást foglalkoztathatnának, s ha a királynak úgy tetszene, több jövedelmet szerezhetne belőlük, mint a többi országából együttvéve. Az abrugbaniax [abrudbányai], zalathnia'i [zalatnai] és rotisbaniai [verespataki?] bányákban rendkívül 21 Heltai G. (1981): Krónika az magyaroknak dolgairól. Budapest: Magyar Helikon. 22 Góstyán: aranytartalmú érc (Goldstein); gíra: Különböző források eltérő adatai szerint 4 lat = kb. 70 g vagy 16 lat m 1 márka, kb. 280 g; a felsorolt bányahelyek sorrendben: Aranyosbánya, Abrudbánya, Zalatna, Körösbánya, nem azonosítható (talán Vajdahunyad [Eisenmarkt] környéke), Rézbánya, nem azonosítható, Torockó. 23 Nyomtatásban megjelent: Descrizione dell'Unglieria nei secoli XV et XVI. Budapest, 1881. A Szamota (1891: 495^197) által közölt fordítást, melyből Koch (1952: 9-10) is merített, javítottuk (beleértve a lelőhelynevek azonosítását is).