Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

II. A MAGYAR MINERALÓGIA TERMÉSZETRAJZI KORSZAKA ÉS AZ ELSŐ TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANOK PERIÓDUSA (az 1760/70-es évek fordulójától az 1840/50-es évek fordulójáig)

Az ásványtan hazai fejlődésének megtorpanása az érintett szakemberek kis létszámából fakadó egyedi hatások mellett bizonyos mértékben összefüggött a magyarországi tudományfejlődés általános problémáival. Az oktatási intézményrendszernek az 1760-80-as években, a felvilágosult abszolutizmus időszakában végrehajtott modernizációjából fakadó lendület ugyanis a ferenci reakció és pangás időszakában kifulladt, és tudományfejlődésünk, ugyanúgy, mint azon belül az ásványtan fejlődése csak a reformkor idején kapott újabb lökést, immáron a polgári átmenet közvetlen előzményeként. II.2.3. Kutatásmódszertani fejlődés a szűkebb értelemben vett ásványtanon belül A magyar ásványtan e korszakát jellemző werneri megközelítést a II. 1. részben mutattuk be bővebben. Abraham Gottlob Werner 1778-ban publikált könyvét, melyben a szabad szemmel való megfigyeléssel, valamint néhány egyszerűbb fizikai és kémiai vizsgálati módszerrel megállapítható tulajdonságokon alapuló módszerét kifejtette, Benkö Ferenc már 1782-ben lefordította, majd 1784-ben közreadta. A werneri rendszertan fejlődését Benkö (1800) és Zipser (1817) munkáiból követhették nyomon az érdeklődők.

5 A kortársak is világosan látták, hogy „a Mineralógia ... alkalmaztatására, hogy tsupa Minerographia nevet ne viseljen, fundamentomos chymiai gyámol elmulhatatlanul szükséges".

6 A XIX. századi modern ásványtan egyik pillérét képező mennyiségi ásványanalitika azonban meghaladta az orvosi kar kétszemélyes természetrajzi tanszékének lehetőségeit (a felszereltség a korabeli egyéb műszeres anyagvizsgálati módszerek gyakorlására sem volt elégséges

7

). Ásványelemzésekre volt némi lehetőség a kémiával (is) foglalkozó egy-két tanszéken. És valóban, a selmeci akadémia ásványtan-kémiakohászat tanszéke a XVIII. század utolsó negyedében az analitikai kémia nemzetközileg elismert tudományos központja volt. A professzorok közül Giovanni Antonio Scopoli (1769-79) és főleg Anton Ruprecht (1779-92) számos ásványelemzést is közölt. Ezután viszont csak Alois Wehrle professzorsága idején (1820-35) tanúskodott több publikált elemzés a selmeci ásványanalitika fellendüléséről, hogy aztán a sokáig helyettes tanárokkal betöltött tanszék újból elszürküljön. A „bányász-kohász vonal" képviselője volt Franz Joseph Müller, a tellúr felfedezője is (1. a II.6.3.1. részt), aki az 1780-as években szintén közölt néhány ásványelemzést. Az egyetem orvoskarának kémia-botanika tanszékén működő professzorok közül kevesen érdeklődtek az ásványanalitika iránt, illetve ilyen irányú munkáik kéziratban maradtak, mint Kitaibel Páléi. Schuster János (professzor 1811-38 közt), bár ásványgyűjteménye volt, ásványanalitikai munkákat nem közölt.

8 Csak az 1840-es években s Benkő F. (1784): Werner Ábrahám úrnak a köveknek és értzeknek külső megesmértető jegyeikről írott szép, és igen hasznos, könyvetskéje. Kolozsvárt: Ref. Koll. betűivel; Benkö F. (1800): A minerologiának leg-ujjab systemájáról. In: Esztendőnként ki-adott parnassusi időtöltés. VI. darab, Kolo'svárt: Hochmeister, 45-67; Zipser, Ch. A. (1817): Versuch eines topographisch-mineralogischen Handbuches von Ungern. Oedenburg: Wigand, XIX-XXXI. 6 K-y (1818): Szükséges-é az Erdő-tenyésztőnek a Mineralógia? Nemzeti Gazda, XXI. sz., 333. 7 Szabó (1883) visszaemlékezése szerint még 1850-ben is „hiányzottak oly eszközök is, melyek ma [1883-ban] már minden középiskola birtokában vannak. Oka korántsem a tanár volt, mert az ásványtani intézet régi iratai között rájöttem, hogy elődöm [Reisinger János] a szükséges összegért (35 fit) három ízben folyamodott a helytartótanácshoz, de ugyanannyiszor lett elutasítva". 8 Szabadváry & Szőkefalvi-Nagy ( 1972: 81-94, 100-107, 138-169).