Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

II. A MAGYAR MINERALÓGIA TERMÉSZETRAJZI KORSZAKA ÉS AZ ELSŐ TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANOK PERIÓDUSA (az 1760/70-es évek fordulójától az 1840/50-es évek fordulójáig)

Mivel nem mineralógiai utazást hajtottam végre, hanem csupán a kínálkozó alkalmat használtam ki, nem vagyok abban a helyzetben, hogy olyan teljes hegyleírást nyújtsak, mint amilyeneket megszoktunk egyes újabb litológiai írásokban, melyek ásványtani célzattal beutazott egyéb hegységekről szólnak. (...) Csak azt nyújtom, amit saját magam láttam - és ez a legtöbb - vagy amit megbízható tudósításokból és a megkapott mintákból megtudtam. Minden esetben kihagytam - a jelenlegi szokások ellenére - azokat a körülményeket, amelyek nem járulnak hozzá a földalatti geográfiára vonatkozó ismeretek kibővítéséhez, nem világítják meg a hegységek fejlődését cs keletkezését, és a mineralógiát sem gazdagítják. Ezért részletesen kicirkalmazott semmiségek és zsibvásári limlomok helyett csak megfigyeléseim magját fogják találni. (...) Nem pénzért írok, sem dicséretet, sem jutalmat nem keresek, nem vakít a hamis hírnév, és nem irányít a tekintély. Egyedül az igazság megtalálása kedvenc tudományom végcélja. Ezek szerint készült ez a munka és e szempontokból ítéljék is meg. A könyv első kötete a „Kárpátok általános leírása, kőzeteivel és a benne előforduló érdekességekkel", amint Tóth Mike is megállapította „főképpen földtani és helyleíró, de jóformán mindenütt előhozza a megfelelő helyek ásványait is, s azért határozottan elsőrangú forrás".

53 Fichtel ásványleírásaiból a kapniki „kerékérc" (bournonit) és a nagyági rodokrozit jellemzésével nyújtunk ízelítőt: A Weisgüldenek [ezüstércek] közül kicsi, rövid, egy vonásnál [~2 mm] alig hosszabb hengerek tűnnek ki, amelyek hosszant barázdáltak. Néha olyan rövidek, hogy tányérforma, átellenes peremeiken bevagdalt, illetve barázdált tárcsákhoz hasonlíthatók. Ez egy olyan kristályosodás, amilyent még semmilyen más ásványnál nem láttam. (...) A nagyági, egyszer halvány, másszor sötét rózsaszín meddő Bergman szerint ismeretesen magnesium aëratum. Úgy tűnik azonban, hogy ez a magnesium csak ritkán fordul elő kvarc nélkül, és azzal keveredve mindenféle megjelenést ölt. Cseppkőformán, vésésen, kéregszerüen, gömbösen, és rombuszos [romboéderes] kristályokban fordul elő. Birtokomban van egy háromszögű piramisokból álló is, amely felfelé zsindelyszerűen rétegzett, vastagon kiöblösödő és üreges, tüskés oldalélei vannak, és mintegy nyélen ül; olyan szép, mint amilyen különös is, és teljesen olyan, mint egy bezárt kelyhü tulipán. E magnesiumoí ezen egyedüli piramisos példán és a leggyakrabban előforduló apró rombuszokon [romboédereken] kívül máskülönben semmilyen kristályos alakban nem találtam, és amit egyéb kristályalakjaként megadnak, az a magnesiumoí nem ritkán bevonó kvarcé. A második kötet (Értekezés a kárpáti vulkánokról) Fichtel vulkanista teóriáit fejti ki, először általánosságban, majd konkrétan a Kárpát-medencére vonatkoztatva, a táblázatosan felsorolt egyes vulkáni képződményeken végighaladva. E főként kőzettani és földtani irányultságú kötetnek is van néhány ásványtani részlete, például a Telkebányer Stein [telkibányai „mézopál"] leírása. A hazai kőzettan története szempontjából említésre méltó, hogy Fichtel a könyv végére „A kőzetfajták módszeres osztályozási vázlata" címmel beillesztett egy kőzetrendszertant és a hozzá fűzött néhány oldalas magyarázatot. Végezetül „Az új mineralógai reformációról" címmel Werner ásványtani működését és ennek hatását kritizálta kíméletlen stílusban. Az éles nyelvű Fichtel egyes neptunistáktól (werneriánusoktól) hasonlóan kemény és rosszindulatú kritikákat kapott (például Esmarktól, 1. lentebb). Később Pusch is úgy nyilatkozott, hogy „adatai csak nagy elővigyázatossággal használhatóak", mert a vámügyek kapcsán az ország határvidékeit járó Fichtel „a vámvonalból sokszor csak nagyon futólag nézett ki, és kényelmesebbnek tartotta a magas csúcsokat parasztokkal megmászatni." Tárgyilagosabban ítélték meg egy, a Francia Tudományos Akadémia számára írt Tóth (1882: 17).