Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)
II. A MAGYAR MINERALÓGIA TERMÉSZETRAJZI KORSZAKA ÉS AZ ELSŐ TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANOK PERIÓDUSA (az 1760/70-es évek fordulójától az 1840/50-es évek fordulójáig)
gyulafehérvári születésű montanisztikai szakember is. Ő azonban szük kétévnyi (1769-70) selmeci bányatanácsosi működésétől eltekintve Csehországban és főként Bécsben élt és dolgozott. A bányász-kohász körbe, illetve az előző csoportba egyaránt besorolható a Selmecen tanult Joseph Jonas, a magyarországi ásványtan fiatalon elhunyt nagy ígérete. Az első rövid életű magyarországi ásványtani társaság (Selmecbánya, 1811-14) alapítója és a Magyar Nemzeti Múzeum Természetrajzi Tárának vezetője volt (1817-21). Jonas - a korabeli szóhasználattal élve - az oriktognózia és geognózia terén egyaránt számottevő munkásságot fejtett ki. A XIX. század eleji politikai környezet hatására a selmeci akadémia a pesti egyetemhez hasonlóan szellemében, pénzügyi okok (a magyarországi bányászat visszaesése és a napóleoni háborúk utáni gazdasági válság) miatt felszereltségében is évtizedekre konzerválódott. Ez időben az akadémián az ásványtan terén csak Wehrle 1820-35 közötti professzorsága idején folyt emítésre méltó tevékenység. Az 1840-es évektől azonban a helyzet kedvezően változott, amit az is érzékeltet, hogy a modern hazai földtudomány Pettkó János és tanítványai, Szabó József, illetve Hantken Miksa révén a selmeci bányász-kohász gyökerekből fejlődött ki. Mint érdekesség jegyezzük meg, hogy néhány kiváló osztrák geológus (például F. Foetterle, F. von Hauer stb.) is Selmecen tanult. 11.5.4. Vegyészek A vegyészek egy részét - különösen a tárgyalt kor első felére nézve - a természetrajzi irányzat képviselői közt, illetve a bányász-kohász csoportban már felsoroltuk. A kémia ugyanis a pesti egyetem orvoskarán az 1810-es évekig a botanikával, a selmeci akadémián a kohászattal és kémlészettel volt „összeházasítva". Csak a korszak vége felé közöltek egyes szerzők a sok ásványvíz-, később néhány kőszénelemzésen kívül egy-két, ásvány-, illetve meteoritelemzést (Nendtvich Károly, Petz Vilmos, Boór Károly). 11.5.5. Ásványtani-földtani érdeklődésű műkedvelők A tárgyalt periódusban akadt egy-két kimagasló egyéniség, aki egyik előző csoportba sem sorolható, bár a természetrajzi irányzat képviselőihez állt a legközelebb. Közös vonásuk, hogy nem folytattak felsőfokú természetrajzi vagy bányászati tanulmányokat, és kizárólag „geognóziai és oriktognóziai" műveket publikáltak. Johann Ehrenreich von Fichtel, pénzügyi szakember, a tüzes vulkanista, több külföldön megjelent műve révén a 18. század végének legtöbbet idézett magyarországi földtani-ásványtani szerzője volt. Fichtel munkásságának súlypontja mai kifejezésekkel élve inkább a földtan, kőzettan és őslénytan területére esett, bár a leíró ásványtanban is maradandót alkotott; míg Christian Andreas Zipser besztercebányai tanár néhány földtani-őslénytani közleménye mellett elsősorban a leíró és topografikus ásványtan terén működött, nevéhez fűződik a XIX. sz. első felének legkiválóbb magyarországi ásványtopográfiája. Michael Ackner erdélyi ásványtopográfus az ásvány- és földtanon kívül a régészetet is művelte.
