Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

VI. ÚJ SZINTÉZISEK FELÉ? (az 1980-as évek közepe óta eltelt időszak)

VI. 5.3.7. MTA GKL Pantó György cikkei közül megemlítjük a gránitok ritkaföldfém-ásványaira (1988, több társszerzővel), illetve a karsztbauxitok és karsztos nikkelérctelepek autigén ritkaföldfémásványaira vonatkozó munkákat (1996, Zoran Maksimovic társszerzőjeként). L. még a VI.5.2. részt. Dobosi Gábor az 1980-as évektől számos közleményben ismerteti a hazai bázisos-ultrabázisos kőzetek kőzetalkotóin végzett vizsgálatainak eredményeit. Nagy Bélával (közös cikkeiket 1. fentebb) a hazai szulfidos ércparagenezisek kutatásában működik együtt. Polgári Márta a magyarországi mangánércesedések vizsgálatával foglalkozik. A Szabó Zoltánnal és Szederkényi Tiborral együtt szerkesztett Mangánércek Magyarországon című monográfiája (2000) a hazai mangánásványokra vonatkozó számtalan adat tárháza. Demény Attila végezte el a hazai magmás kőzetek könnyenilló-tartalmához kapcsolódó ásványképződés (karbonátok, víztartalmú ásványok) stabilizotóp-geokémiára támaszkodó genetikai vizsgálatát. Németh Tibor és Berényi Üveges Judit (utóbbi GATE, további társszerzőkkel) beidellitet mutatott ki hazai paleotalajokból és agyagokból (1999, 2000). Nagy Géza a Soproni-hegységi metamorfltok járulékos ásványainak vizsgálata során, Magyarországon először azonosított rabdofánt a hegységből korábban még nem ismert további járulékos ásványok mellett (xenotim, keralit, allanit, jarosit; 1999, Árkai Péterrel, illetve Erich Draganits-szal. VI.5.3.8. MAT A Magyar Alumíniumipari Tröszt főgeológusaként dolgozó Bárdossy György lítioforitot írt le a kincsesbányai mangántartalmú bauxitból (Csordás Tóth Annával és Klug Annamáriával, 1985). 1990-ben jelent meg Lateritic bauxites című könyve (Gerard J. J. Alevával), melyet 1994-ben kínaiul is kiadtak. (<=•) VI.5.3.9. MTM Papp Gábor (1984—89-ig az ELTE Ásványtani Tanszékén, 1987/90-től az MTM Ásványés Kőzettárában) néhány leíró ásványtani munkájában másodlagos szulfátokat ismertetett Tokodaltáróról (1990), újravizsgálta az erdőbényei antimonitot (1992), foglalkozott a megyaszói faopállal (1998, több társszerzővel) és ismertette a dunabogdányi Csódi-hegy szerpentines zárványainak ásványtársulását (1999, Szakáll Sándorral). Részben hazai lelőhelyekről származó szerpentinásványok szerkezeti-szöveti kapcsolatait vizsgálta Dódony Istvánnal (közlemények: 1993, 1994). L. még a VI.5.2. részt! VI.5.3.10. HOM Szakáll Sándor eddigi munkáinak zömét a leíró és topografikus ásványtani kutatások teszik ki. Ezekben nagymértékben támaszkodik Kovács Árpád (ME) elektronmikroszondás és pásztázó elektronmikroszkópos, illetve más kutatóintézetek mellett elsősorban az ELTE, MÁFI és a MOL Rt. kutatóinak további műszeres (röntgendiffrakciós) vizsgálataira. A témák kidolgozásához - részben közös terepi utak, részben sok ezer átadott minta révén - pótolhatatlan segítséget kap az ásványgyűjtőktől. Egyes tanulmányaiban egy-egy lelőhely vagy lelőhelycsoport teljes ásványparagenezisét ismerteti: a legyesbényei (1986, Takács Józseffel és Weiszburg Tamással), és rakacaszendi ércindikáció (1993, Kovács Árpáddal), telkibányai ércesedés: terméselemek (1994, Kovács Árpáddal), szulfidok (1994, Molnár Ferenccel, Kovács Árpáddal, Dódony Istvánnal), karbonátok (1994, Kovács Árpáddal), szulfátok (1994, Bognár Lászlóval és Kovács