Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)
I. A LEGENDÁKTÓL A TÉNYEKIG (az 1770-es évek előtti időszak)
Pannóniáról, nagy magasztalással emlegették a vidék szépségét, és igen sok kiváló dologban bővelkedő földjét; elmondták, hogy található ott ezüst, arany és a fémeknek minden fajtája; ugyanott szemet gyönyörködtető szőlőskertek vannak és kiváló borok teremnek". A magyarok ősei az „említett dolgoktól csábítva" hagyták volna el szülőföldjüket egy Hungar nevü vezérrel élükön. Már a magyar föld gazdagságát magasztaló részben, az aranyat termő szőlő legendájával felbukkantak a humanista szerzők által is kedvelt kuriózumok, amelyekből Ransanus külön is átnyújtott egy csokornyit. Ebből az ásványtani vonatkozásúak a következők: Kassa városától nem messze van egy patak, amelyikben a beletett vas rézzé válik. E helytől nem messze van egy olyan víz, amelyben e fém gálicnak hívott neme terem. Néhány mérfölddel Kassa fölött kristály, és a topáznak nevezett drágakövek egy fajtája található. (...) Vannak olyan helyek, ahol a föld kenet bocsát ki magából. I/B.2.1.2. Oláh: Hungária A magyar humanizmus kiemelkedő alakjának, Oláh Miklósnak 1536-ban befejezett kézirata, a Hungária, Ransanuséhoz hasonlóan, de annál pontosabban és részletesebben rajzolja meg az ország képét. 20 A tudós püspök felsorolta az arany-, ezüst- és más ércbányákban gazdag hét alsó-magyarországi bányavárost (Körmöc-, Selmec-, Beszterce-, Baka-, Új-, Béla-, Libetbánya); említést tett a Rozsnyó és Szomolnok melletti ezüstbányákról; megírta, hogy Erdély „földje ... tele van arany, ezüst, vas és más fémek bányáival, ezenkívül sóval"; megemlítette a Kolozs és Torda melletti sóbányákat és azt is, hogy az Aranyos folyó nevét aranytartalmú hordaléka miatt kapta; tudósított róla, hogy Nagybánya és Felsőbánya körül aranyat, ezüstöt és más fémeket adó bányák, Rónaszék mellett pedig sóbányák vannak, ahol a sót fejszékkel vágják. A XIX. fejezet összefoglaló képet nyújt az ország ásványkincseiről: Igen bőven van itt arany, ezüst, vas, réz, ón [!], gálic, vörös és fehér márvány. Hazai alabástromuk is van a magyaroknak, és még valamennyi ólmuk is, de ez nem elegendő teljesen az ország szükségleteinek kielégítésére, ezért Lengyelországból hozzák. Magyarország-szerte sok hegy rejt ásványokat, fémeket és vasat, melyeket nem is bányásznak. Vannak azonban arany- és ezüstbányák, melyeket ma is használnak, először is, mint említettem, az úgynevezett bányavárosok, azaz Körmöc-, Selmec-, Besztercebánya közelében és szomszédságában, aztán Rihnón, Rozsnyón és Szomolnokon, aztán Nagybányán, végül Erdélyben. Az aranyat Oláh részletesen is leírta: Háromféle arany van: az egyiket kövek között lelik darabos formában, ez a természettől eléggé salaktalanílott és tiszta, másoknak különféle nagyságú volt a birtokában, nekem viszont tyúktojásnyi, a súlya több volt száz dukáténál [kb. 350 g]. A minap írta nekem Gerendi Miklós erdélyi püspök, hogy ilyen aranyrög birtokába jutott, súlya 350 dukátéval volt egyenlő. Még azt is írta, hogy egy jobbágy Abrudbánya vidékén (...) a minap ilyesfajta aranyból cipó nagyságút talált, súlya több volt 1600 dukáténál. Találnak aztán dió és kavics nagyságúakat is. A második fajta aranyat mesterséggel vonják ki az aranyat, ezüstöt és rezet egyaránt tartalmazó ércből. Ami pedig a harmadik fajtát illeti, azt a folyók homokos medréből mossák (ilyen a fent említett Aranyos folyón kívül több is van), éppen ezért aranyfövenynek vagy mosott aranynak hívják. Az első és az utolsó fajta Erdélyben terein, a középső, ahogy föntebb elmondottuk, Magyarország más részein. Akik látták, bizonyosan állítják, hogy a Szepességben van egy folyócska, melybe gálic szivárog, és a belé vettetett vasat külső tekintetre és anyagában is rézzé változtatja [Szomolnok]. Azt sem 20 Oláh M. (1985): Hungária. Ford. Németh Béla. Budapest: Magvető. (Kritikai kiadás: Budapest, 1938.)
