Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

V. A TOPOGRAFIKUS ÉS LEÍRÓ ÁSVÁNYTAN FÖLDTANI KERETBEN (az 1940/50-es évek fordulójától az 1980-as évek közepéig)

információk áramlása gyorsabb lenne. A „Köbarátok klubja" hosszas próbálkozások után Várhegyi Győző és Varjú Gyula jóvoltából az MFT Gazdaságföldtani Szakosztálya keretében kezdte meg működését (első vezetője Varjú Gyula volt). 1972-ben „Ásványgyűjtő klubbá" alakult,

31 majd 1982-ben „Ásványgyűjtő Szakcsoport" néven (első vezetője Várhegyi Győző) integrálódott az Ásványtan-Geokémiai Szakosztályba. A szakcsoportnak 1982-ben 500 (!) tagja volt. Közben sorra alakultak meg a további ásványbarát, illetve ásványgyüjtő szakkörök, legelőször a TIT Természettudományi Stúdió keretében 1975-ben Budapesten (első vezetője Balázs Endre volt). Ezt folyamatosan követték a vidéki szakkörök: Tata, Debrecen, Ócsa, Kecskemét, Nyíregyháza, Miskolc, Siófok, Békéscsaba, Szeged, Székesfehérvár, Szarvas, Gyöngyös, Hajdúnánás stb.). A szakkörökben szervezett ismeretterjesztő előadások, illetve az általuk rendezett időszaki kiállítások révén az ország egész területén emberek ezreivel ismertették meg az ásványok világát, így szerepük az ásványok népszerűsítésében igen fontosnak mondható. Hasonló szerepük van a gyűjtők és érdeklődő látogatók számára évenként rendezett ásványbörzéknek (az elsőt hazánkban a TIT Természettudományi Stúdiójában szervezték, 1977-ben). Ezek azonban az ismeretterjesztés mellett a kiállított ásványok piaci forgalmában is jelentős szerepet játszottak. Az iskolai gyűjtemények a természetrajzi jellegű képzés eltörlése nyomán funkciójukat vesztve - néhány állami és főként egyházi iskola, illetve szakiskola, mint a Szabó József Geológiai Technikum kivételével - szétszóródtak, megsemmisültek. A tananyag kurta ásvány- és kőzettani fejezeteit illusztráló, részben a Szabó József Technikum hallgatói által összegyűjtött példányokból összeállított kisebb oktatási gyűjteményeket a Tanszerértékesítő Vállalat (Tanért) is szállított. Alkalomszerű, illetve többé-kevésbé rendszeres egyéni, ajándékozásokra is sor került (például az 1970-80-as években Badinszky Péter jóvoltából). Intézményi szinten a MÁFI látott el több száz iskolát oktatási anyaggal (Kákay Szabó Orsolya, 1970-76; Solt Péter, 1976-95, illetve Illés Dezső, 1996-, közreműködésével). Az egyetemi kollekciók továbbra is értelemszerűen főként az oktatást szolgálták, így sorsukat a tanszék feladatainak változása, illetve az egyetemeken fellépő helyhiány és a kényszerű költözködések befolyásolták. Az előbbi áldozata lett a budapesti műegyetemi gyűjtemény, az utóbbit sínylette meg a Sopronból Miskolcra (és ott is több ízben) költöző NME kollekciója, melyet Wallacher László, majd Rainer Wiedemann szervezett később újra. Az ELTE gyűjteményét az 1959-es geokémiai konferenciára rendezték újjá a korábbihoz képest feleakkora területen. A szegedi egyetem kollekciója a kiváló Kárpát-medencei anyagot tartalmazó Koch-gyűjteménnyel gyarapodott (1965). Földvári Aladár tanszékvezetése alatt szépen rendezett gyűjteményt alakítottak ki a debreceni egyetemen is. Az egyetemi gyűjtemények fennmaradása, gyarapodása és modernizációja rendszeres dotáció híján e korban is az oktatók egyéni áldozatkészségének volt köszönhető. Anyaguk tudományos felhasználása természetesen a tanszéki kutatási profil függvénye volt. A MAFJ múzeumában, mely előbb Őslénytani-Múzeumi Osztály, majd Múzeumi, később Gyűjteményi Osztály néven működött, az 1950-es évek elején többek között külön ásvány-kőzettani gyüjteményrész is volt. Az 1950-60-as években lezajlott „profiltisztítás", melynek során az ősgerinces-anyag és a külföldi kőzetanyag egy része a TTM-be, 31 Anonim (1972).