Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)
V. A TOPOGRAFIKUS ÉS LEÍRÓ ÁSVÁNYTAN FÖLDTANI KERETBEN (az 1940/50-es évek fordulójától az 1980-as évek közepéig)
A már korábban meghonosodott, illetve csak esetenként alkalmazott metodikák terén az ásványoptikában az univerzálasztalos módszer elterjedése (Buda György, ELTE Ásványtani T., Vinczéné Szeberényi Helga és Örkényiné Bondor Lívia, TTM Ásványés Közettár), az ércmikroszkópia területén Sztrókay Kálmán és Balyi Károly kvantitatív reflexiómérései és ezzel kapcsolatos elméleti munkássága említhető (1953), később Buda György is hajtott végre reflexióméréseket pl. kromiton. Az érccsiszolatok minőségi kémiai elemzésére, illetve finom szöveti vizsgálatára használatos elektrográfiás eljárás magyarországi bevezetése Grasselly Gyula nevéhez fűződött az 1950-es években. Az uránércek autoradiográfiás vizsgálatát Vincze János honosította meg 1957-ben. A hagyományos nedveskémiai eljárások sajátos válfaját képviselő mikrokémiai (cseppanalitikai) módszerek alkalmazását az ásványhatározásban Kiss János (ELTE Ásványtani T.) kezdeményezte. V.2.3. A leíró és topografikus ásványtanon kívüli területek áttekintése A következőkben részletesen tárgyalandó leíró és topografikus ásványtanon kívül e korszakban - a műszerezettség fent bemutatott fejlődése következtében is - a szűkebb és a tágabb értelemben vett ásványtan egyéb ágai lendületes fejlődésen mentek át. E területeknek csak rövid, címszószerű áttekintésére és az adott kutatási terület néhány kiemelkedőbb publikációs tevékenységet kifejtő személyiségének időbeli, illetve ábécérendben történő felsorolására vállalkozhatunk (kivéve a kőzettanhoz és geokémiához szorosabban kapcsolódó területeket, amelyeket nem említünk.) Az ásványrendszertan elméleti kérdései: az 1950-es évektől Nemecz Ernő (agyagásványok), az 1950/60-as évek fordulóján Sztrókay Kálmán (általános kérdések). Szerkezeti-kristálykémiai kérdések: az 1950-es évektől Nemecz Ernő és iskolája (az 1960-as évektől Vassányi István, az 1970-es évektől Csikósné Hartyáni Zsuzsa, főként agyagásványokra), az 1950-es évek végétől az 1970-es évek elejéig Erdélyi János (szerpentinásványok, csillámszerű agyagásványok), az 1960-80-as években Pécsiné Donath Éva (zeolitok), az 1960-as évektől Buda György (egyes közetalkotó ásványok). Ásványok szerkezetmeghatározása: az 1970-es évek második felétől Farkas László. Ásványok reális szerkezete és szerkezeti-kristálykémiai kapcsolatai: az 1970-es évek közepétől Dódony István. Kísérletes ásványtan Pesty László, Tomschey Ottó (az 1960-70-es években, nagynyomású és -hőmérsékletű átalakulások); Kiss János (az 1960-as évektől, 25-300 °C közötti folyamatok (cinnabarit-metacinnabarit rendszer, PbS és ZnS szintézis, CaC0 3 metaszomatózis stb.). 12 Érces és nemérces ásványtelepek ásványtana, genetikája; általános kérdések: Kiss János, Pantó Gábor, Szádeczky-Kardoss Elemér, Székyné Fux Vilma, Végh Sándorné, Vendel Miklós. Hidrotermás ércesedések: az 1940-50-es évek fordulóján Földvári Aladár, Pantó Gábor; az 1950-60-as években Jantsky Béla, Kiss János, Pantó Gábor; Mikó Lajos, Morvái Gusztáv, Scherf Emil, Székyné Fux Vilma, Vidacs Aladár; az 1950-es évektől Böjtösné Varrók Kornélia, Hernyák Gábor, az 1960-as évektől Nagy Béla, Zelenka Tibor; L. Kiss J. (1985): A hazai experimentális mineralógia eredményei és minerogenetikai-kristálykémiai értelmezései. In Gatter I. (szerk.): Ásványtan-geokémiai szemelvények. Budapest: MFT. 69-109.
