Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)
IV. A KRISTÁLYALAKTANI ISKOLA HATTYÚDALA (az 1910/20-as évek fordulójától az 1940/50-es évek fordulójáig)
IV.3.3.1. Egyetemi tankönyvek és szakkönyvek Ki kell emelnünk, hogy csaknem ötvenévnyi szünet után 1942-ben újra egyetemi ásványtan-tankönyv jelent meg Mauritz Béla és Vendl Aladár tollából. Mauritz egyébként egy leíró kőzettani tankönyvet is írt, de annak megjelenésére az 1945 utáni új tudománypolitikai légkörben már nem kerülhetett sor. 17 L. még a IV.2.2. részt. IV.3.4. Kutatóintézetek Lóczynak 1919-ben történt lemondása után hat évig megbízott igazgatók álltak a munkaterületének 2/3-át és addigi határozott orientációját is elvesztett Magyar Királyi (1946-tól Állami) Földtani Intézet élén. A munkálatok súlypontja ekkor a csonka államterület szén-, vasérc- és bauxittelepeinek kutatására tevődött át. 1925-28 között Nopcsa Ferenc a tudományos, 1929-31 között Böckh Hugó a gyakorlati tevékenységre helyezte a fő súlyt. 1932^1-8 (ténylegesen 1946) között az intézet élén ifj. Lóczy Lajos állt, aki az alap- és a gyakorlati kutatások egyensúlyának megteremtésére törekedett. A II. világháború alatt a visszacsatolt területek térképezése volt a kiemelt feladat, a háború utáni években természetesen ismét a gyakorlati feladatok megoldása került előtérbe. A negyvenes évek második fele nyilvánvalóan nem volt alkalmas a koncepciózusabb, távlatos tevékenységre. A tárgyalt időszakból két új kiadványsorozat, a Magyar tájak földtani leírása (1935-44) és a Beszámoló a MKFI/MAFI vitaüléseinek munkálatairól (I-X, 1939-1948) is említésre méltó. Az intézet szervezeti felépítésének ez időszakbeli változásai közül - az anyagvizsgálati tevékenység oldaláról - a fúrási laboratórium (1929) és a talaj kémiai laboratórium létrehozása (1930-as évek közepe) érdemel figyelmet. (Az 1948-ban az intézetből leválasztott Talajtani Osztály volt az MTA Agrokémiai és Talajtani Intézet egyik elődje.) IV.3.5. Magán- és közgyűjtemények 18 A magángyűjtemények jelentős része az új határokon kívül rekedt (a nevesebbek közül Fülöpp Béláé Temesváron, Kupás Gyuláé Nagybányán). A maradék országterületen élő gyűjtők közül Lux Kálmán, Streda Rezső, Szrubián Dezső (Budapest) és Péczely Attila (Hódmezővásárhely) emelhető ki. A gyűjteményeknek közvetlen tudományos jelentősége e korban már nem volt, de a nevesebb gyűjtők (beleértve az elszakított területeken élőket is) egy-egy figyelemre méltó példány adományozásával nagy szolgálatokat tettek az ásványtannak (gondoljunk csak a fülöppit felfedezésére). A megmaradt országrészek középiskolai gyűjteményeit egy-két kivétellel (pl. Hódmezővásárhely) a stagnálás jellemezte. Az egyetemi kollekciók csaknem kizárólagosan az oktatásban hasznosultak. Közülük a Sopronba menekült volt selmeci főiskola gyűjteménye az áttelepülés során komolyan károsodott. A Szegeden működő volt kolozsvári egyetem szintén jóval kisebb kollekcióval volt kénytelen beérni, mivel az eredeti gyűjtemény Kolozsváron maradt. Az 1940ben létesített új szegedi egyetemen Koch Sándor szervezett egy korszerű elvek alapján 17 A könyv kiadását arra hivatkozva utasították el, hogy „csak egy fejezet üti meg az akadémiai nívót [!]" (Alexits, 1954). Egyébként azóta sem jelent meg egyetemi kőzettan-tankönyv Magyarországon. 18 Összefoglaló: Papp et al. (1994), részletesebb tanulmányok: Kecskeméti & Papp (1994).
