Szakáll Sándor - Papp Gábor: Az Esztramos-hegy ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 5. Miskolc, 1997)

Az Esztramos és környéke középkori történeti földrajzához (Dénes György)

nyelvhasználatnak is meg kellett érnie a XII. századot, amikor a Felvidék szláv nyelveiben a g > h hangváltozás lezajlott. A középkori vasművesek a vasércből faszéntüzeléssel olvasztottak vasat. Ahol vasolvasztás folyt, ott rendkívül nagy mennyiségű faszénre és ezért folyamatos favágásra és szénégetésre volt szükség. A faszén igen kényes a szállításra (szétmorzsolódás, megázás), ezért inkább a könnyebben szállítható és az olvasztáshoz szükséges faszénhez viszonyítva aránylag nem nagy tömegű kibányászott vasércet vitték a legközelebbi erdős helyre, és ott működtek a faszéntüzelésű kis őskohók (Vastagh, 1968, 80. o.). Az évszázadokon át működő vaskohászathoz szükséges töméntelen faszén égetéséhez folyamatos erdőirtásra volt szükség, így a vasmüvesség körzetében terjedelmes irtásföldek, szláv eredetű szóval /ózok jöttek létre, ahol azután mód nyílt a szántóföldi művelésre. így a vasmüvesség hozzájárult a vidék sűrűbb benépesüléséhez, a gabonatermelés föllendüléséhez, majd a szőlőművelés elterjedéséhez is, amint ezt a Bódva nyugati oldalán a Kovácsi településsel szomszédos Ardó, a későbbi Szőlősardó példája is mutatja. Régi irtásföld lehet a szalonnai Rednek-dűlőtől délnyugatra, a Nádas-patak túlpartján elterülő Asszony-/áza-dűlő, nevének szláv eredetű utótagja talán még a kora Árpádkori vasmüvesség emlékét őrzi. Nem sokkal későbbi irtásföld lehet a Rednek-dűlőtől délre elterülő, magyar nevű Ahó-ortvány-düiö. A középkori vaskohászattal kapcsolatos erdőirtások nyomán jöhettek létre Szalonnán is a Rednek-dűlőtől nyugatra és az Aszszony-láza fölött emelkedő déli kitettségű domboldalakon kialakult, máig is termő szőlőtelepítvények. így volt ez bizonyosan a szomszédos Esztramos lábánál akkoriban működött vasműves telepek határában is. Talán az Árpád-kori vaskohászathoz szükséges szénégetés érdekében végzett erdőirtás nyitott teret annak a szőlőtelepítvénynek, Gyárfás szőlejének (vinea Gervasii) is, amelyet egy 1283. évi királyi oklevél (Orsz. Levéltár Dl. 75902) említ Szentandrás (Bódva)Lenke felőli határa közelében. Esztramos környéki vasmüvesség a tornai királyi erdőuradalomban A XII. században királyaink az erdőkkel borított, gyéren lakott északi gyepűelvéken elterülő királyi birtokokon erdőispánságokat szerveztek, ahol a királyi udvarházak körül szolgáltatónépek tervszerű telepítésével hatékonyabb gazdálkodást igyekeztek megvalósítani. Egyik fontos feladat volt a vasművességnek uradalmi szinten történő megszervezése, egyrészt a terület védelméhez szükséges fegyverek, másrészt a gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen szerszámok készítésére. Ezért az uradalomnak azokon a helyein, ahol a földrajzi és földtani adottságok (érclelőhelyek közelsége, szénégetésre alkalmas erdőségek stb.) ezt lehetővé tették, vasműves szolgáltató településeket hoztak létre, amelyeknek egy részét lakosairól Kovács vagy Kovácsi néven emlegette a környék népe. Uralkodóink speciális feladatok ellátására külföldi telepeseket, hospeseket is hívtak be az országba, akik számára különféle privilégiumokkal, szabadságjogokkal tették vonzóvá a magyarországi királyi birtokokon való letelepedést. A Bódva-völggyel szomszédos Hernád-völgybe legkésőbb a XII. század folyamán tíz német hospes falut telepítettek királyaink (Györffy, 1963. 44. o.). A Bódva menti Tornán 1221-ben cseh hospesfiakat említ a Váradi Regestrum, a nagyváradi tüzesvas-próba istenítéletekről készült jegyzék (Györffy, 1963. 743. o.). A királyi erdőóvók Perkupa melletti falujába,