Szakáll Sándor - Papp Gábor: Az Esztramos-hegy ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 5. Miskolc, 1997)
Az Esztramos és környéke középkori történeti földrajzához (Dénes György)
A Bódvától keletre is nyilván jóval több helyen folyt vasércfeldolgozás, mint ahány helyszínre az eddig megismert kohósalaknyomok utalnak. Az ezek alapján eddig valószínűsített vasércfeldolgozó telephelyek az Esztramostól mind északi, mind déli irányban 10 km távolságon belül találhatók. A Bódva keleti partjának érclelőhelyei: az Esztramos, a martonyi Rednek-völgyek, a szalonnai Rednek > Rendek környéke és a hídvégardói Ruda-oldal egyértelműen szláv nevűek. Joggal föltételezhetjük, hogy a vidéken élő honfoglalás kori szláv népelemeknek, amelyek e neveket adták, szerepük lehetett az itteni ércgyűjtésben és feldolgozásban is. Figyelemre méltó, hogy a Kovácsi falut az 1280-as évek táján megszerző Barakony fia János leszármazottai, akik magukat falujukról Kovácsiaknak nevezték, 1335-ben panaszolták, hogy ismeretlen tettesek kirabolták a birtokukat képező (Rakaca) Szend település plébániatemplomát, és akkor elvitték onnan a Kovácsiak Wyhnyche-re vonatkozó okleveleit is (Györffy, 1966, 806. o.). A Wyhnyche helynév a 'kovácstűzhely, kovácsműhely' jelentésű szláv erdetű vigne > vihne szóból származhat (Kniezsa, 1955, 781. o.; Heckenast, 1968, 140. o.; TESz, 3. k. 1150. o.; Kiss, 1988, 2. k. 763. o.). Ezt a nevet eddig nem tudták helyhez kötni, de miután a Barakonytól leszármazott Kovácsi család tudomásunk szerint - csak három faluban, Szendben, Barakonyban és Kovácsiban volt birtokos, úgy véljük, hogy az egykori Wyhnychét, amelyhez való jogaikat bizonyító okleveleik elrablását 1335-ben keservesen panaszolták, ezek valamelyikének területén kell keresnünk. Szendét 1335-ben a Kovácsiak birtokolták plébániatemplomával együtt, ők és rokonságuk voltak a templom kegyurai és okleveleiket is ott őrizték, ez a település a családnak valószínűleg korábbi birtoka és Szend néven már régebbi település lehetett. Kovácsi minden bizonnyal már ezen a néven volt a tornai királyi erdőuradalom vasműves szolgáltató népeinek faluja a XII. században is, és e néven szerezte meg Barakony fia János a XIII. század 80-as évei táján, Kovácsi névre szólhattak birtokszerzéséről szóló oklevelei is. Ezek szerint csak a későbbi Barakony falu területét jelölhette korábban a 'kovácstűzhely, kovácsműhely' jelentésű Wyhnyche név. A korábbi vasműves telep vagy település akkor már valószínűleg rég lakatlan helyét szerezhette meg a tatárjárás után, föltehetőleg az 1250-1260-as években a Kovácsiak őse, Barakony, aki udvarházat építve magának le is telepedett ott, és az általa létrehozott új települést, a kor szokása szerint, róla nevezték el. E települést ma is a XIII. századi birtokszerzőről nevezzük Tornabarakonynak, de ahhoz nem férhet kétség, hogy Barakony tatárjárás utáni birtokszerzése idején ezt a helyet, akkor nyilván elnéptelenedett települést, lakatlan földterületet, korábbi nevén nevezték, és a Barakony birtokszerzése előtti, valamint az ő birtokszerzéséről szóló, tehát a családnak a birtokhoz való jogát igazoló okiratok is csak a birtok korábbi nevét tartalmazhatták. A mai Tornabarakony területén több helyütt is fellelhető kohósalak maradványok egyértelműen bizonyítják, hogy ott a X-XIII. században vasműves tűzhelyek, vasolvasztó kohók működtek, kovácsműhelyekben folyt a munka. Kézenfekvő a feltevés, hogy a Barakony faluja előtt ott volt vasműves telepet vagy települést nevezték korábban a 'kovácstűzhely, kovácsműhely' jelentésű Wyhnyche néven, és az ennek megszerzését igazoló oklevelek elrablását bizony okkal és joggal panaszolhatták az öröklött birtokukhoz ragaszkodó Barakony-leszármazottak. A Wyhnyche helynév is - a Ruda és Rednek földrajzi nevekhez hasonlóan - minden bizonnyal a vidék korai, szláv helynevekkel jellemezhető vasműves időszakának emléke lehet, de azt is jelzi, hogy e vasműves telephely működésének és az ottani szláv
