Szakáll Sándor - Papp Gábor: Az Esztramos-hegy ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 5. Miskolc, 1997)

Az Esztramos és környéke középkori történeti földrajzához (Dénes György)

76. o.); egy 1388. évi oklevélből tudjuk, hogy akkor Szentandráson már Bebek Detre egyik officialisa (tiszttartója) székelt (Dénes, 1972). Az 1427. évi portaösszeírás szerint Bebek nádor fiai 20 portával rendelkeztek Szentandráson, így a község akkor Torna megye népesebbjelentősebb települései közé számított (Dénes, 1983, 86. o.). A XV. század második felére a Bebekekkel rokon Csetnekiek házasság révén Szalonna és Martonyi részbirtokosai lettek, és sikerült nekik 1474-ben Mátyás királytól adománylevelet szerezniük Szalonna és Martonyi ércbányáinak művelésére (Dénes, 1972). Ez az oklevél bizonyítja, hogy ha az idő tájt nem is folyt intenzív bányaművelés az Esztramos és Martonyi környéki ércbányákban, de azért ezt a vidéket - nyilván a korábbi bányászkodás alapján - akkor is ércbányavidékként tartották számon. Fél évszázaddal később betört a török az országba és röviddel utóbb Borsod megye területére is. 1544-ben feldúlta Miskolcot és környékét. Valószínűleg a török zaklatása elől, vagy talán egy betörése és pusztítása után a telepes lakosság elhagyhatta Szentandrást, és föltehetőleg a Felvidék valamelyik biztonságosabb bányavidékére, talán éppen a három és fél évszázaddal korábban oda áttelepült falujabeliekhez költözött. Tény, hogy az 1552. évi összeírás szerint Szentandráson Szádvár tartozéka már csak 4 porta, a bíróé fél porta és négy zsellér család élt még a faluban. 1554-ben a török végigpusztította a Sajó völgyét és betört a Bódva-völgybe is. 1562-ben Szendrő környékét elpusztította, Szalonnát és Perkupát felégette, lakosságát elhajtotta. Az 1564-ben még fennállott martonyi pálos kolostor helyén 1567-ben már csak üszkös romok voltak. Egy 1576-beli feljegyzés pedig már Szentandrásról és a szomszédos Kovácsiról is mint a török miatt elhagyott falukról ír. A község elnéptelenedett, a Szent András apostol tiszteletére szentelt ikerszentélyes templom elhagyottá vált, teteje bedőlt, vagy talán a török égette föl, belsejét felverte a gyom (Dénes, 1972, 1983). A XVII. században lassan újból benépesült Szentandrás, de a bányásztelepesek már nem tértek vissza. A környékbeli falvakból költöztek oda magyar parasztcsaládok, és a földesurak utóbb, a XVIII. században, szlovák jobbágyokat is betelepítettek. A XVIII. században helyreállították a romos Árpád-kori templomot, és a század végén újból megindult az Esztramos oldalában a vasércbányászat is. Az esztramosi bánya, valószínűleg a martonyihoz hasonlóan, az 1793-tól (vagy néhány évvel korábbi időtől) 1807-ig működött szendrői vasgyár számára termelt (Dénes, 1972). A Görög-féle 1805. évi térképen az Osztromos H(egy) oldalában a bánya térképjele látható. Ferenczy János (1809, 126. o.) Szent-andrás vasbányájáról ír Közönséges geographia című művében. Az Osztromos hegyében Rákónál működő vaskőbányáról Fényes Elek (1847, II. k. 279. és 281. o.) tesz említést, de az esztramosi vas ércbányászatnak ez utóbbi korszakáról már a Selmecbányái bányászati levéltár (Státny Ústredny Bansky Archív) iratai számolnak be részletesebben. Az Esztramos neve Ezen a vidéken, az Esztramosi környező legtöbb hegynek már az Árpád-korban kialakult a földrajzi neve, és azok többsége azóta sem változott. Egy 1283. évi királyi adománylevél pl. több máig is élő hegynevet említ a szemközti Alsó-hegy vonulatában, és Ponit küve alakban szerepel benne az Esztramostól keletre emelkedő Panyi-kő neve is (Dénes, 1983). Az olyannyira jellegzetes és a Bódva völgyére meredeken leszakadó sziklafalával messziről szembetűnő Esztramosnak is nyilván megvolt a neve már az