Szakáll Sándor - Papp Gábor: Az Esztramos-hegy ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 5. Miskolc, 1997)

Az esztramos-hegyi vasérctelep ásványai (Szakáll Sándor & Kovács Árpád)

ércesedések között (kivéve természetesen a nagy ásványgazdagságú Rudabányát). A genetikai hasonlóság Martonyival (és részben Rudabányával) abban is megmutatkozik, hogy a szulfidok itt is és ott is zömükben baritkiválásokhoz kapcsolódnak. Amíg azonban Rudabányán nagy tömegben képződött barit és hozzá kapcsolódóan a szulfidok, addig Martonyiban ez már nem állapítható meg, az Esztramoson pedig még ennél is kisebb mennyiségben jelenik meg ez a baritos-szulfidos paragenezis. Turtegin (1991) szerint az Esztramoson kétféle ércesedést kell megkülönböztetnünk: egy sztratiform-szingenetikus hematitos ércesedést a Steinalmi Mészkő Formációban és egy hidrotermás metaszomatikus szulfidos-hematitos ércesedést. A sztratiformszingenetikus ércesedés hematitja Turtegin szerint „tiszta" hematit, benne a kémiai és színképelemzési adatok alapján csak a hematit és a mészkő komponensei találhatók meg. Szerinte ez a hematit a mészkővel együtt metamorfizálódott. Ennek viszont ellentmondanak például a Turtegin által rendelkezésünkre bocsátott mintákon elvégzett mikroszonda-vizsgálatok. Ezek alapján nincs okunk arra, hogy két hematitos ércesedési típust különböztessünk meg, mert a „tiszta" hematitban is karakterisztikusan megjelenik a barit, sőt esetenként például a cinnabarit is. Mivel ezek finom eloszlásban, teljesen összenőve jelennek meg a hematittal, nem pedig utólagos erek vagy foltok formájában, azt feltételezzük, hogy a barit a hematittal (és szulfidokkal) együtt vált ki. A már hematittá alakult magnetitkristályok megjelenése a tömör hematitban még inkább alátámasztják azt, hogy a hematitos fázis is metaszomatikus eredetű. Véleményünk szerint tehát az esztramosi vasérctelep egy érchozó folyamat terméke, és a fentebb vázolt teleptani különbségek ellenére - figyelembe véve az ércek elemösszetételét és az ércesedés paragenezisét - jól illeszkedik a rudabányai hegyvonulatban ismert sziderites-metaszomatikus ércesedések sorába. Az ércképződési folyamatok szerintünk annyiban bonthatók csak két fázisra, hogy először a fő törésvonal mentén feltörő forró vizes oldatokból sziderites-hematitos metaszomatózis ment végbe (mellyel egy időben kevés kvarc, barit és szulfid is kivált). Ennél későbbinek tartjuk a haránt irányú hasadékok bariterekkel jellemzett szulfidos fázisainak megjelenését. Erről a hidrotermás szulfidos-sziderites-baritos ércesedési típusról egyébként Turtegin (1991) és Szakáll (1991) közölt először adatokat. Végül az erősen zavart tektonikai övekhez kötődő ércesedés fentebb vázolt elsődleges paragenezise az oxidatív körülményeknek és a kísérő kőzet összetöredezettségének együttes eredményeként erősen átalakult, létrehozva ezzel a másodlagos paragenezist, melyet uralkodóan a goethit alkot, járulékos ásványai pedig a kalcit, barit és a Mnoxidok; az elsődleges ásványok - a baritot kivéve - itt már csak roncsokban mutathatók ki. Nem alakultak át azonban ennyire azok a hematitos-sziderites erek és zónák, illetve szulfidos erek, melyek ettől a fő tektonikai zónától távolabb helyezkedtek el. Ezekben az elsődleges paragenezis maradt az uralkodó. Az agyaggal kitöltött repedésekben, valamint a hegy több pontján törmelékben, illetve a hegyet övező számos völgyben megtalálható nagyobb hematitdarabok az ilyen épebb, tömött hematitos erekből, zónákból kerülhettek hordalékba kisebb szállítódás után (lásd a kissé koptatott hematitokat).