Szakáll Sándor szerk.: A Szerencsi-dombság ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 3. Miskolc, 1998)

A Szerencsi-dombság ásványai (Szakáll Sándor & Kovács Árpád)

megállapításai is: „A levelek jelenléte, amelyek ha már elkovásodva mosattak volna össze, szétmorzsolódtak volna, bizonyítja, hogy e növénymaradványok összemosatásuk után kovásodtak el." Azonban opálosodás a szűkebb terület más pontjain is történhetett, amit bizonyítanak az agyagban, a homokos agyagban - tehát nem opálosodott rétegekben talált faopál darabok, melyek az erózió által kerültek ide. Horváth (1954) szerint a növények élőhelye valószínűleg néhány kilométerrel északabbra feküdt, s innen szállította a víz beágyazási helyére, a Pannon-tenger litorális, partközeli képződményeibe. A terület faopáljaival egy évszázadon keresztül jobbára botanikai szempontból foglalkoztak. A legfontosabb tanulmányok Hazslinszky (1866), Stur (1867), Felix (1884), Staub (1889), Horváth (1954; 1964), Müller-Stoll & Mädel, (1957; 1959; 1960) és Greguss (1967) tollából jelentek meg. Ásványtani szempontból Papp et al. (1998) foglalkozott a megyaszói faopállal. Műszeres vizsgálataik szerint a famaradványok ásványos alkotója mikrokristályos opál (opál-CT). A maradványok nagyobb részének megtartása jó, széleiket viszont fehér szálas, kézzel könnyen szétszedhető anyag alkotja. E sajátságos elbontási jelenséget Horváth (1964) szerint az okozza, hogy a sejtfalak helyére berakódott kovasavak bomlanak elsősorban - valószínűleg a még bennük maradt szerves nyomok miatt - így a növények sejtes elemeikre esnek szét. Papp et al. (1998) vizsgálatai alapján kiderült, hogy a bontott részt a belsővel szemben igen rosszul kristályos opál (opál-A) alkotja. Rutil Ritka járulékos kőzetalkotó ásványként Hoffer (1937) figyelte meg. Magunk csupán a Nagy-hegy kvarcitjában találtunk - EDX-vizsgálat alapján - mm alatti méretű rutiltűket. Érdemes megjegyezni, hogy számos kvarcitban kimutattunk EDX-vizsgálattal kicsiny, Ti-tartalmú szemcséket, de kristályszerkezet-vizsgálatok nélkül ezekről nem állapítható meg pontosan, hogy rutilról vagy anatázról lehet-e szó. Tridimit Elsősorban a vulkánitokból említette Hoffer (1937). Pentelényi (1968) a Sulyomhegy riolitjának üregeiben figyelte meg kvarc, opál és „klorit" társaságában. A tridimit általánosan elterjedt a riolitok litofizás üregeiben, ahol mindig a hipotermás kiválások jellegzetes képviselője. Kíséretében általában kvarc, ritkábban magnetit és biotit, míg későbbi - epitermás eredetű - kiválásként opál, kalcedon és hematit figyelhető meg. A Sulyom-hegyen és a Süveges-hegyen a leggyakoribb ásvány a riolit üregeiben. A színtelen, fehér vagy enyhén sárgás színű, táblás kristályok a pásztázó elektronmikroszkópos vizsgálatok alapján lapokban gazdagok és mindig ikrek. Gyakoriak a kettős, hármas ikrek, kontakt és penetrációs formában egyaránt (21. ábra). A Pipiske riolitjának üregeiben 0,5-1 mm-es, lapokban gazdag kristályok vannak. Vékony táblás, lapokban általában szegény 1-2 mm-es kristályai a Majos-hegyen (22. ábra), a Hosszú-hegyen és a Kaptár-hegyen szintén gyakori üregkitöltők.