Szakáll Sándor szerk.: A Szerencsi-dombság ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 3. Miskolc, 1998)

A Szerencsi-dombság ásványai (Szakáll Sándor & Kovács Árpád)

1. Kutatástörténeti áttekintés Az első biztos adat a Szerencsi-dombság ásványairól - tudomásunk szerint Fichtelnek a Kárpátokról írott munkájában található (Fichtel, 1791). Ebben Monokról említ egy zománchoz hasonló „porcelánkövet" (Porzellanstein), amelyet „opálnak is lehet tartani". Az ásvány „némileg rétegzett, vérvörös, sárgával és fehérrel kevert színű", és Fichtel szerint a legszebb „féldrágakövek" közé tartozna, ha tömöttebb lenne. Ezenkívül egy sötétbarna „szurokkövet" (Pechstein) említ ugyanonnan. Kitaibel Pál is járt gyűjtőútjainak egyikén, 1803-ban a területen: itt gyűjtött anyagából ásványtani szempontból a következők emelhetők ki: „Jaspis achatinus, cum vulgari" (Jáspisachát) - Monok; ,JLapis argillaceus, e corneo, jaspide vei forte semiopalo ope fatiscentiae ortus" (Riolittufa jáspissal) - Monok és ,JSaxum argillosum, varia fragmenta praedertim etiam semiopalis includens" (Riolittufa félopállal) - Ingvár Monoknál (Jávorka, 1957). Victor Zepharovich az Osztrák Császárság tartományainak ásványait bemutató nagy monográfiájában Zipser (1856) kéziratos közlése nyomán Legyesbényéről hialitot és pleonasztot, Bekecsről hialitot említ (Zepharovich, 1859). Richthofen 1858-ban tanulmányozta a terület egyes részeit. Helyesen ismerte föl a vulkáni gázok okozta elváltozásokat, s tudomására jutott, hogy Megyaszónál a víz tufából mos ki opálosodott fatörzseket (Richthofen, 1860). Ismereteink szerint Kováts Gyula volt az első tudós, aki a XIX. sz. közepén faopált gyűjtött a területen. Legutolsó hegyaljai kirándulásakor, 1862-ben is gyűjtött növény kövületeket az akkor még működő megyaszói Csákói-kőbányában, de a begyűjtött anyagot sajnos nem publikálta. Szabó József 1863 és 1865 között behatóan tanulmányozta Tokaj-Hegyalj át, s tett néhány kirándulást területünkre is. Megfigyelései elsősorban kőzettani jellegűek (Szabó, 1867). Böckh János 1866-ban járt a Hernád bal partján, s fölismerte a Monok környéki alunitosodást és a Megyaszó melletti Tetlinke-árokban lévő növényi kövületek kovásodását (Böckh, 1867). Stur (1867) értekezésében Megyaszóról és Gesztelyről határozott meg növénykövületeket. Tóth Mike „Magyarország ásványai" című monográfiájában Zipser adatain kívül a megyaszói faopálról tesz említést (Tóth, 1882). Felix (1884) és Staub (1889) egy-egy tanulmánya szintén a megyaszói opálosodott növénymaradványokkal foglalkozik. Ezután egészen 1925-ig gyakorlatilag nem esik szó a szakirodalomban a Szerencsidombságról. Ekkor jelentkezett Hoffer (1925) egy kisebb tanulmánnyal. Hoffer András 1924-ben kezdte meg kutatásait a területen, melynek egyik eredménye a dombság geomorfológiai viszonyainak tisztázása volt (Hoffer, 1926). 1934-ig összességében több mint öt hetet töltött terepen, s a terület minden részét bejárta. Ennek eredményeképpen írta meg alapvető művét, melynek címe: „A Szerencsi-sziget földtani viszonyai" (Hoffer, 1937). Ebben a művében - mely elsősorban kőzettani-vulkanológiai jellegű - kísérletet tett a vulkáni működés termékei egymásutániságának megállapítására. Ásványtani szempontból is jelentős ez a monográfia, hiszen hiszen első alkalommal mutatnak be ennyi ásványelőfordulást a területről. Részletes leírásokkal ismerteti például az Ingvár kvarc-