Szakáll Sándor - Weiszburg Tamás szerk.: A telkibányai érces terület ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 2. Miskolc, 1994)

A telkibányai ércesedés vulkanotektonikus jellemzői (Zelenka Tibor)

A telkibányai terület középső-miocén fejlődéstörténete A középső-miocén képződmények csak a mélyfúrásokból ismertek (Hidasnémeti-1, Telkibánya-2, Nyíri-1, Füzérkajata-2). A nagyvas tagságú riolit piroklasztitot szolgáltató árokvulkanizmust (2. ábra) a vízalatti dacitos-andezites kitörés követte több helyen peperites képződményekkel. A telkibányai területen a középső-miocénben egy korai kalderaszerkezettel számolunk (3. ábra). A Telkibánya-2. sz. fúrás alapján itt hiányoznak a piroklasztitok és nagyvastagságú szubvulkáni andezitösszlet található mikrodioritos differenciátumokkal (Széky-Fux, 1970). Az andezittestek felett bádeni faunát tartalmazó tengeri agyagösszlet települ. Ezt a bádeni andezit kaldera beszakadása után benyomult magas K-tartalmú mikrodiorit kontaktizálta (Széky-Fux, 1970), míg az andezittestek határán kontakt a benyomulás magmás breccsát hozott létre (4. ábra). Az agyagos összlet alatt megrekedt mikrodiorit kálimetaszomatizálódotí, majd benne hidrotermás polimetallikus érctelérek települtek. E kálimetaszomatizálódott testben a teléres zóna alatt kvarc-karbonáterekhez kötötten és hintetten, míg a befogadó andezitben karbonátos epidotos-propilites zónákhoz kapcsolódva pirit, kalkopirit és szfalerit jelentkezik. A középső-miocén vulkáni működés végét dácit dagadókűpok és dácit-riolittufa, tufabreccsa-leplek képviselik, melyek részben vízben halmozódtak fel (4. ábra). A telkibányai terület felső-miocén fejlődéstörténete A felső-miocénben (szarmata) tovább folytatódott az árok süllyedése és a nagyvastagságú riolit piroklasztitok és faunás tengeri anyagok, agyagmárgák váltakozó felhalmozódása (5. ábra). A jelenlegi felszínen a légi és űrfotó kiértékelések alapján jól felismerhetők az önálló riolittufa kitörési centrumok, hullott tufaszommák és tufaárak (Horváth et al., 1989). Telkibányán egymás mellett két db 5-7 km átmérőjű késői andezitkaldera azonosítható, a szegélyen parazitakúpokkal (6. ábra). A több száz méter vastag sztratovulkáni andezitkalderák beszakadásuk után az őket átszelő ÉÉNy-DDNy és KÉK-NyDK-i törések mellet oldalirányban elmozdultak. A D-i kaldera részbe intermedier szubvulkáni test nyomult be, mely utólag kálimetaszomatizálódott (7. ábra). Ennek mélységi helyzetét a gravitációs maradék anomáliatérkép jól rögzíti. A szubvulkáni test kontaktizálta a szarmata agyagot, és részben kálimetaszomatizálta a befogadó szarmata andezitet és riolittufát, valamint utóbbiakkal érintkező határán intruzív breccsákat is eredményezett. Az intruzív test közel É-D-i csapású, kihűlési zónáiban több párhuzamos kürtőbreccsa, valamint ennek szegélyén nemesfémtartalmú telérek jelentkeznek, melyek felül kovás, középen agyagásványos, alul karbonátos kitöltésűek. Ezek a telérek 1-2 km csapáshosszúságúak és pillérmagasságuk 300-500 m között változik. A telérek a mélység felé karbonátos, kovás, nemesfém-polimetallikus stockwerkben folytatódnak. A kálimetaszomatizált kis intrúziót a felső miocén - pannon határon ép piroxénandezit anyagú dájkok, testek járták át (8. ábra), közel É-D-i csapásban. Az É-i kaldera