Szakáll Sándor - Weiszburg Tamás szerk.: A telkibányai érces terület ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 2. Miskolc, 1994)

Telkibánya környékének kőzetföldtani felépítése és fejlődéstörténete (Kozák Miklós)

Vörös riolit (5) Mennyisége alárendeltebb mint a szürke erezésű riolité. Nagyobb foltjai Telkibánya D-i határában (Kerek-hegy, Bíró-hegy), valamint É-ra (Nagyhasdát-Pál-hegy), továbbá Hollóházától DNY-ra (a Hosszú-bércen) fordulnak elő. Ez a kózetnév átfogó gyűjtőneve a tömött, makroméretű üvegfázistól (perlittől) mentes litoidos riolitok genetikai csoportjának. Anyagában a rózsaszínű és vöröses, illókban gazdag litoidos fázis az egyeduralkodó. így lávájának mozgékonysága nagyobb mint a szürke erezésű riolité, viszkozitása kisebb és az illótartalom kiegyenlítődése könnyebben végbemehet. Ennek megfelelően makroszkóposán is egyveretűbb. Színe sárga, fehér, vagy ibolyásszürke is lehet, utólagos kovásodás, ill. hidrotermás oldatok elbontó hatása miatt. Általában nem jellemzők rá a devitrifikációs és illóeloszlásból származó makrostruktúrák (litofíza, szferolit, szferokristály) megjelenése. Ásványos összetételére a mikrolitok csaknem teljes hiánya és a fenokristályok csekély mennyisége (< 5 %) jellemző. Leggyakoribb alkotója a savanyú plagioklász, alárendelt a szanidin és a rendszerint rezorbeált töredékes kvarc. A színes elegyrészeket kevés apró, oxidált, opacitosodott biotit képviseli. A kőzet vöröses színét finompikkelyes hematit okozza. Az alapanyag nagyrészt finomszemű, rendezetlenül felzites, amely több generációjú kristályosodás eredménye. Sávos, folyásos szerkezet ritkán jelentkezik és elmosódott. A litoidos felzites alapanyag főként cristobalit és kaliföldpat finom szövedéke. Néha kevés, apró szferolitot tartalmazhat. Üregkitöltésként tridimit jelenik meg. Alkálimetaszomatikus átalakulás esetén az alapanyagban az eredeti szerkezetet elnyomva kvarc és albit sávok képződhetnek. Per lit (4) Régóta ismert, kutatott, vitatott, sokféle hasznosítású, szín és szerkezet szerint változatos, savanyú vulkáni üvegek sokaságából álló kőzetcsoport. Sajátosságaik a képződés helyétől, a kihűlési repedésrendszertől és a vízfelvételtől függően variálódnak. A tizedszázalékos víztartalmú száraz obszidiánüvegtől kezdve, a 3-8 %-nyi vizet tartalmazó perliteken át a 8-12 %-os víztartalmú szurokkövekig sokféle üveges változatot ismerünk, amelyek egy része kis kiterjedése miatt nem térképezhető. Létrejöttüket alapvetően háromféleképpen magyarázzák. A klasszikus felfogás szerint savanyú lávák vízbeömlésével és hirtelen megdermedésével jönnek létre. A másik, szintén nem újkeletű elképzelés a perlitet másodlagos kőzetként kezeli, amely az obszidián repedezése és másodlagos vízfelvétele útján utólag alakul ki, hagymahéjszerűen egymásra boruló, koncentrikusan fellevelesedó szerkezet létrejöttével. A korszerű értelmezések az előző feltevéseket is magukba foglalva, laboratóriumi kísérletekre támaszkodva, a fizikokémiai tényezők egyensúlyi viszonyaival értelmezik a perlitek létrejöttét a vulkáni explóziók elgáztalanodási, illetve az extrúziók helyfoglalási szakaszában. Változataik eltérő kőzetjegyei a magmakamrában, a vulkáni csatornában uralkodó nyomás, hőmérséklet és víztartalom egyensúlyi rendszerében bekövetkező változások következményei (Mátyás E. 1971). A hegységi térképezés során Pantó G. ésIlkey-Perlaky E. egy rugalmas és korszerű genetikai rendszert alakítottak ki, amelyben elkülönítenek elsődleges perlittípusokat (riolitos, tömör, breccsás, horzsaköves) és másodlagosakat (obszidián jellegű, gyöngyköves és átmeneti). Ezek magmagenetikailag két csoportba sorolhatók: — illókban gazdagabb, felfúvódásra alkalmasabb, ezért a piroklasztitokkal szoros kapcsolatban álló „zöld perlitek"-re és az — illóban szegényebb, a riolit igniszpumit képződményekhez kapcsolódó „szürke-fekete perlitek"-re. A perlitek a hegységnek és különösen területünknek igen jellegzetes, meghatározó képződményei, amelyek már régtől fogva magukra vonták az utazók, a kutatók, a tudósok, az ipar érdeklődését.