Szakáll Sándor - Weiszburg Tamás szerk.: A telkibányai érces terület ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 2. Miskolc, 1994)

Új eredmények a telkibányai érces terület kutatásában (Horváth János & Zelenka Tibor)

dás jellemző (pl. Jupiter-telér: 1-3 g/t Au, 25-100 g/t Ag; Jószerencse

t-telér: 0,4-6,4 g/t Au, 21,4-156,6 g/t Ag; Lobkowitz-telér: 0,6-13,6 g/t Au, 49,6-627,2 g/t Ag). Ezek az agyagos telérek képezték a történelmi nemesfémbányászat fő ércanyagát. 4 2.3 Karbonátos erek, telérek. Az agyagos telérek mélységi folytatásaként magasabb hőmérsékletű, részben nemesfémes, részben polimetallikus érces kifejlődéssel jelentkeznek. A karbonátos kitöltés egy része jól látható telér (pl. Lobkowitz-telér), másutt Stockwerkes áterezések formájában (pl. Veresvízi-horpamező, Telkibánya-2. sz. fúrás) figyelhető meg (0,6-2,0 g/t Au és 1-14,8 g/t Ag). A felső részeken kvarc-karbonátos kitöltés is felismerhető, melynél az intenzív oxidáció zónájában a kvarc kötőanyagban karbonát utáni romboéderes kioldások, rozetták láthatók. Az erőteljesen ércesedett telérek és breccsás zónák a terület fő szerkezeti elemeihez, a többségében közel É-D-i csapású, meredek dőlésű és jelentős elmozdulással kísért tektonikai felületekhez kötődnek. Az É-D-i csapású telérek dőlésszöge általában meredek, közel függőleges; dőlésiránya közel K-i, vagy közel Ny-i. Az ÉK-DNy-i csapású, keresztirányú telérek általában íves síkot alkotnak ÉNy-i dőléssel (pl. Brenne r-telérek). Az ÉNy-DK-i csapású telérek lapos dőlésűek. A Gyepű-hegy és a Kánya-hegy szubvulkáni testjeinél a feltehetően kihűlési repedéseket követő szerkezetek hordozzák az ércesedést. 4.3 A kőzetelváltozások vertikális és horizontális elrendeződése 4.3.1 Vertikális zonalitás. Az alpinista, illetve a barlangkutatásban használt kötéltechnika segítségével készült aknaszelvényezések és a bányákban egymás alatti szinteken végzett szelvényezések, valamint a Tb-2. sz. fúrás adatai alapján az intruzív test felső részétől lefelé haladva kimutattuk az alábbi, vertikális elrendeződés szerinti kőzeteiváltozási zónákat: a., kovás-szericites, b., agyagásványos, c, kvarc-szericitaduláros és d., propilites zóna. Az egyes átalakulási zónák egymással átfedésben vannak, mely részben az egymást követő többszöri hidrotermás-metaszomatikus átalakulásoknak, részben az érchozó oldatok hatásának eredménye. A kovás-szericites átalakulás az intruzív test benyomulási, mellékkőzettel érintkező zónái mellett, valamint csúcsi részén a legjelentősebb. Másodlagosan az érctelérek felső zónájában, ill. az azt kísérő breccsákban jellegzetes átalakulásként jelentkezik (pl. Mária-bánya, felső szintek.) Az agyagásványos átalakulás (kaolinites-illites-montmorillonitos) három részre tagolódik : - a kovás öv alatt, a felszíntől számított kb. 100 m mélységig a kaolinites, alunitos zónát találjuk; - az illites-montmorillonitos öv mind a teléragyagokban kitöltésként, mind a mellékkőzetekben, agyagásványos elbontás formájában a felszíntől számított kb. 400 m-ig követhető; - a kloritos átalakulás a mélyebb zónákban propilitesedés kíséretében uralkodóvá válik. A kvarc-szericit-aduláros átalakulás a szubvulkáni test fő tömegét és néhol a mellékkőzetet érintette, részben az eredeti földpátok helyén, részben kvarc és adulár erek formájában. Apropilites átalakulás mind a kálimetaszomatit szubvulkáni tömegében, mind az intrúzió szélén az andezites kőzetekben felismerhető. Ezen belül ugyancsak zonalitás figyelhető meg, a kloritos-