Rémiás Tibor szerk.: Miskolc város történetének dokumentumai II. Régészeti tanulmányok Miskolc korai történetéből (Miskolc, 1992)

Révész László: Honfoglalás- és államalapítás kori temetők Miskolcon

inkább a tegez nyakpánt alatti szélessége lehet, mert a nyakpánt töredékeit a bal lábszárcsont mellett tárták fel. Feltehetőleg rágcsálók bolygatása folytán került oda a két nyílheggyel együtt. A tegeznek csak az alsó kétharmada bolygatatlan, a fenék^ánttól felfelé. Felső harmada a nyakpánttal, tegezszájjal elpusztult, így a szájátmérő sem lehetett mérhető! ] 4. sír. (IV. ábra 4., 3. kép, V. ábra 1-2.) sír mélysége: 115 cm, sír hossza: 165 cm, sír szélessége: 50 cm, csontváz hossza: 156 cm. Gyenge megtartású nyújtott helyzetű női váz. Koponyája a jobb oldalára billent, mindkét alkarját könyökben a felkarra merőlegesen behajlították. Mellékletek: 1-2. A koponya alatt 2 db nyitott bronz hajkarika. 3. Apró gyöngyök a nyakcsigolyák bal oldalán és a bal kulcscsont felett. 4. A szegy­csont helyén, a 12. csigolya felett öntött bronz öweret. Felső része szívalakúan áttört, a szív csúcsa rozettára támaszkodik, melyet tojássor minta övez. Hátlapján két, felerősítésre szolgáló karom látható (V. ábra 2.). 5. A jobb csuklón 0,9 cm széles, 6,5 cm átmérőjű rossz ezüst pödrött végű karperec, felületén vésett díszítéssel (V. ábra 1.). 6-7. A jobb kéz gyűrűs ujján, valamint a jobb combcsont meUett egy-egy öntött bronz fejesgyű­rű, háromszög átmetszetű karikával (V. ábra 4-5.). 8. Ezüst csat töredéke, a keresztcsont felett 1,0 cm-re. A csat csaknem teljesen elenyészett. M: 8 cm, Sz: 6,5 cm. A csat közvetlenül az összekulcsolt kézfejek alatt volt. [A dokumentációban látható vázlat alapján elképzelhető, hogy líra alakú csat volt, szokatlanul nagy mé­reteit talán csak a szétomlott maradványokból következtette ki Megay.] 5. sír: (IV. ábra 5., 4. kép, 5. kép 1.) sír mélysége: 65 cm, sír szélessége: 50 cm. Nagyon rossz megtartású férfi csontváz, medencétől lefelé a sír leomlott a bányaművelés során a partfallal együtt. Mellékletek: 1. A bal felkarcsontra téve enyhén ívelt pengéjű vasszablya, a penge felé hajló, gombos végű keresztvassal, félkör alakú vas függesztőfüllel és lapított henger alakú vas markolatgombbal. A szablya teljes hossza 85,5 cm. A bányamunkások adták át a következő, nagy valószínűséggel e sírhoz tartozó, de a partfallal együtt leomlott leleteket: 2-3.2 db körte alakú kengyel, egyik töredékes. 4. Oldalpálcás zabla töredéke. 5. Vas hevedercsat. 6. 1 db vas nyílhegy. 7. Tegezmerevítő vaspálca szegecses végződése. 6. sír: Sírrajz nem készült róla, sír mélysége: 100 cm, sír hossza: 180 cm, sír szélessége: 45 cm, csontváz hossza: 160 cm. Erősen bolygatott női váz. Arckoponyája hiányos, egy helyen a szegycsonttal bordaösszenö­vés állapítható meg. A váz felett 10-12 cm vastagságban és 45 cm szélességben elszórtan faszénmaradvá­nyok voltak. Melléklete nem volt. 7. sír: A sírról dokumentáció nem készült. Sír mélysége: 120 cm, sír hossza: 170 cm, sír szélessége: 50 cm, csontváz hossza: 155 cm. Erősen bolygatott női váz. A jobb combcsont közepe táján és a medencén fa­szén nyomok voltak. Melléklete nem volt. A bányaművelés során bizonyára már korábban is pusztultak el sírok, mert Megaynak elmondták a kiter­melésen dolgozó munkások, hogy az általa feltárt temetkezésektől északra is bukkantak már korábban cson­tokra. Újabb leletekről 1956-ban értesítették a múzeumot, ekkor Kazacsay Ferencné újabb négy sírt tárt fel, ezúttal a bánya keleti oldalán. A déli oldalon - ott, ahol Megay leletmentése 1951-ben folyt - „korábban a munkások bemondása alapján előkerült több melléklet nélküli csontváz", 51 8. ( 1.) sír: Homokbányászás során már megbolygatott sír, koponyája hiányzik, mérhető csontváz hossz: 141 cm. Melléklete nem volt. 9. (2.) sír: Sír mélysége: 94 cm, sír hossza: 225 cm, sír szélessége: 80 cm, csontváz hossza: 151 cm. A fér­fiváz jobb alkarját a koponyáig visszahajlították. A koponyától D-re 42 cm-re szürke színű, erősen kihajlo peremű agyagedényt helyeztek (elveszett). 10. (3.) sír: Az előbbi sírtól északra 25 cm-re került elő. Lábcsonjai hiányoztak, így a csontváz hossza: 145 cm. A kezek a mellen összehajlítva voltak. Melléklete nem volt. 11. (4.) sír: Csontváz hossza: 100 cm. 5-6 év körüli gyermek háton fekvő, nyújtott helyzetű váza. Mel­lékletek: (6. kép) 1. A nyak körül gyöngyökből, kagylókból áüó nyaklánc. A gyöngyök sötétbarna, sárga, ha­sáb alakú, kéttagú sárga, sötétvörös gömbölyű, sárga gömbölyű pasztagyöngyök és üveggyöngyök voltak. A 50 RévészL., 1985.35-53. AMegay közleményében említett „lapos, hajlított vastárgyak" a tegez fenékpántjának részd: Megay G. i. m.16. 51 Kazacsayné jelentése, HOM Régészeti Adattár 400-68. Az előkerült sírokról sem fotót, sem rajzot, sem temetőtérképet nem készített. A leletanyagot közölte K Végh K, 1970.80-82., a sírok számozását ismét eggyel kezdve. Mivel ugyanarról a temetőről van szó, a továbbiakban az 1951 -es ásatáshoz kapcsolódva folytatjuk a sírok számozását, zárójelben feltüntetve a dokumentációban használt eredeti sírszámot is.

Next

/
Thumbnails
Contents